A Krisztus Pilátus előtt nemcsak Munkácsy Mihály életművében foglal el kitüntetett helyet, hanem úgy általában is a magyar képzőművészet egyik legemblematikusabb műalkotásának, valamint komoly nemzetiidentitás-képző tényezőnek számít: azt ugyan nem állítanánk, hogy a kép a határokat nem tisztelő, vad kísérletezés és a hajlíthatatlan nonkonformizmus tébolyult nászából született (mert hát nem), de azért mégiscsak egy technikailag majdnem bravúros, méreteit, témáját és megközelítését tekintve is tiszteletet parancsoló műről van szó, ami a maga idején azért hisztérikusan nagy sikert aratott, és ami mai szemmel is inkább csak ízlésesen régimódinak tűnik, semmint porosnak vagy idejétmúltnak. Ráadásul élőben tényleg baromira hatásos!
Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt (Forrás: mnb.hu)
Munkácsy 1871-ben, 27 éves korában költözött a francia fővárosba, és legismertebb és legjelentősebb műveit is itt készítette. Mikor 1881-ben befejezte a Krisztus Pilátus előtt c. képét, már Európa-szerte jegyzett festő volt, a párizsi társasági élet egyik közkedvelt alakja, az új festmény pedig tovább emelte az ázsióját, és hamarosan a világ legjobban fizetett képzőművészei közé került. A művet több európai nagyvárosban is bemutatták, diadalútja Párizstól Londonig, illetve Bécstől Budapestig vezetett, és mindenhol elsöprő fogadtatásban részesült; Munkácsy I. Ferenc Józseftől megkapta a Szent István-rend kiskeresztjét, szülővárosa, Munkács díszpolgárrá választotta, a pesti Hunnia kávéházban meg világhírű művészeknek járó ünneplés várta.
Három évvel később elkészült az ún. Krisztus-trilógia második darabjával, a Golgotával is, amelyet a Krisztus Pilátus előtt társaságában még abban az évben ki is állítottak a dörzsölt, menedzserhajlamú képkereskedő, Charles Sedelmeyer párizsi palotájában, és természetesen az egész város csodájára járt a gigantikus vásznaknak. A képekről, valamint Munkácsy alakjáról még maga Maupassant is megemlékezett talán legjobb regényében, a Szépfiúban – aminél nagyobb tisztesség aligha érhet egy művészt (vagy akárkit):
Ez idő tájt az egész város odacsődült egy magyar festő, Markovits Károly nagy festményéhez, amely egy Jacques Lenoble nevű műértőnél volt kiállítva, s a hullámokon járó Krisztust ábrázolta. A lelkesedő műkritikusok ezt a vásznat a század legnagyszerűbb remekművének ismerték el. Walter megvásárolta ötszázezer frankért, és elvitte; ezzel egyik napról a másikra elvágta a közérdeklődés áradatát, és egész Párizst arra kényszerítette, hogy őróla beszéljen, és irigyelje, szidja vagy dicsérje.
A képeket Sedelmeyer Észak-Amerikában is megfuttatta: itt vette meg mindkettőt egy John Wanamaker nevű multimilliomos amerikai kereskedő és reklámszakember, összesen 335 ezer dollárért. Aztán eltelt röpke 120 év (talán kicsit több is), és végül, egy hosszú, bonyolult folyamat eredményeként – és persze nem kevés pénzért – a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota is a magyar állam tulajdonába került (a trilógia harmadik darabja, az 1896-ban készült Ecce Homo 1930 óta lógott a debreceni Déri Múzeumban, szóval azzal nem volt ennyi gond).
Munkácsy 1880 körül (Fotó: Wikipedia)
Érdekes tény, hogy Munkácsy a Golgota Jézus-figurájához személyesen maga állt modellt, azaz keresztre feszíttette magát, noha megjelenésében kevéssé emlékeztetett csak a Megváltóra. A Krisztus Pilátus előtt esetében azonban profi modellel dolgozott. Még a nevét is tudjuk:
Luigi Barbunónak hívták.
Afféle életművész volt: egy firenzei olasz, aki valamikor a 19. század hetvenes éveiben érkezett Párizsba. Eleinte még maga is képzőművészi ambíciókat kergetett, ám hamar rádöbbent, hogy nem elég tehetséges, így aztán felcsapott hivatásos modellnek, hosszú haja, dús szakálla és karakteres arca pedig Munkácsy figyelmét is felkeltette. Az idős – akkoriban kb. 70-80 éves –, gyakorlatilag hajléktalanként élő, súlyos alkoholproblémákkal küzdő Barbunót 1924-ben kutatta fel Gyomai Imre, a korabeli magyar sajtó egyik legfoglalkoztatottabb párizsi tudósítója, és egy sötét, levegőtlen kis párizsi kocsmában, néhány feles után végül sikerült is szóra bírnia. Így mesélt az agg firenzei Krisztus az akkor már több mint két évtizede halott magyar festővel való első találkozásáról:
„Egy szép napon egy orosz festő, már a nevére nem emlékszem, felvitt a maguk Munkácsyjának a Monceaux-park közelében levő műtermébe. Munkácsy elmondta, hogy egy nagy kép megfestésére készül, bibliai tárgyú lesz, de alakjaihoz még nem talált modellt. Egy Krisztus-modellre lenne főképpen szüksége. Hát Munkácsy modellje lettem. Én magam ajánlkoztam neki, akkor már három napja nem ettem. Az ecseteimet, amelyekkel úgysem tudtam festeni, már régen eladtam. Lakásom nem volt, még akkor a Montmartre volt a művésznegyed. Hát megállapodtunk signore Munkácsyval. Ő mondta, hogy a szememben van valami a Krisztusi megbocsátásból. Az arcom szenvedő, mintha lelkemben az egész emberiség bűnbánatát hordanám.
Én tudtam, miért van mindez. Három nap óta nem ettem, a szememből égőn kiabált a szenvedés, amelyet Signore Munkácsy krisztusinak látott. Az arcomat is összebarázdálta a kutya nyomor. A tehetetlenség, a kilátástalanság sápadtsága lehetett, amit a Signore az emberiség bűnbánatának láthatott.”
Krisztus-mellkép – Tanulmány a Krisztus Pilátus előtt című festményhez (Forrás: Wikipedia)
Állítása szerint egy éven át járt Munkácsyhoz, aki pénzzel és ruhával is nagylelkűen ellátta az egyik napról a másikra élő csavargót. Barbuno hamar nagy tisztelőjévé vált a magyar művésznek, akiről egyébként jó ideig úgy hitte, hogy tedesco, vagyis német): szerinte senki sem tudott úgy festeni Párizsban, sem akkor, sem most, mint ő – és olyasvalakitől, aki fél évszázadon át tanulmányozta közvetlen közelről – noha alulnézetből – a legpezsgőbb korszakát élő Párizs művészvilágát, ez a kijelentés igazán nem csekélység! A két férfi a közös munka során – legalábbis Barbuno elmondása alapján – bizalmas, már-már baráti kapcsolatba került:
„Egy karácsonyestét együtt töltöttünk a műteremben. Hívták száz vagy ezer helyre is, nem ment, nem tudom miért, azt mondta, hogy itthon akarja tölteni a szent estét. Kelten voltunk. Máskor sohasem beszélt múltjáról, vagy hazájáról. Akkor tudtam meg, hogy magyar. Elmondott mindent, inaséveiről, amikor egy kis asztalosműhely hideg padlóján aludt. Nappal ládákra festett tulipánokat, éjjel néha arról álmodott, hogy nagy festő lesz. Beszélt a szüleiről és mindenről, amiről talán senki másnak, mint nekem nem mesélt. […] Nagyon szerettem a Signorét, ő is engem, de mégis elhagytam. Talán ellehettem volna mellette mindaddig, amíg Párisban volt, de valami elűzött mellőle. Akkor nem tudtam megmagyarázni még magamnak sem, hogy mi? Később azonban rájöttem, én is festőnek készültem, a letört ember mindig irigyli a mások dicsőségét. Az irigység űzött el mellőle.”
Barbunónak mindenesetre hozott némi hírnevet a Krisztus Pilátus előtt sikere, és innentől kezdve jó ideig pózolt Jézusként különféle párizsi festőműhelyekben. Aztán a nagy történelmi és bibliai kompozícióknak lassan leáldozott, és Munkácsy Krisztusa végképp az utcára került: többnyire hidak alatt vagy metróállomásokon húzta meg magát, ha éppen nem valamelyik olcsó kocsmában ivott. Persze a modellkedéssel sem hagyott fel: stílszerűen öreg csavargókat alakított, amíg győzte erővel. És meglepően sokáig győzte: a hírek szerint 1934-ben, 80-90 éves kora körül halt meg. Rongyokba bugyolált holttestét a Szajna egyik hídja alatt találták meg.
Művek, művészek és modellek:
- Jómódú polgárasszonyok és csúnya, öreg férfiak, akik gyakran szó szerint a bőrüket vitték vásárra
- 100 éve foglalta el New Yorkot a paranoiás szupermodell
- Nem ő volt a legnagyobb operaénekesnő, de az arcképével ma is bármit el lehet adni
- Nem kapta meg a festményt, úgyhogy inkább vett magának egy gyereket a tehénkedvelő grófné
