nlc.hu
Szabadidő

Utazás és programok Parmában

Fedezd fel Parmát! – Utazás Mária Lujza francia császárné nyomában

Parma város nem csak a sonkájáról híres. Bármerre lép az ember, mindenhol belebotlik Napóleon felesége, Mária Lujza egykori császárné örökségébe!
Parma

Látogass el a Piazza Duomoba (a pármai dóm)és a Cattedrale e Battisteroba (keresztelőkápolna).

Egy igazán különleges hölgy köti össze Parmát és Bécset, ő pedig nem más, mint Mária Lujza francia császárné, aki  II. Ferenc német-római császár (1804-től osztrák császár) és Bourbon–Szicíliai Mária Terézia császárné legidősebb leánya volt, majd 1810-ben feleségül ment Napóleonhoz. Amikor aztán a császárt először Elbára, majd Szent Ilona szigetére száműzték, Napóleon nem akarta, hogy neje kövesse őt a magányba. Az 1814-es fontainebleau-i szerződés Mária Lujza császárnénak biztosította Parma, Piacenza és Guastalla hercegségét, fiából pedig Parma hercege lett.

Ide, vagyis Parmába érkezett meg hónapokkal később az egykori császárné, Habsburg hercegnő, s eltörölhetetlen nyomot hagyott a város életében. Mária Lujza nevével ma is találkozhatunk Parma utcáin, főiskoláján, múzeumaiban, vagy vendéglátóhelyein, de még egy titkos összetételű parfüm is készült számára a városban, kizárólagosan az ő használatára. Érdemes hát az olasz várost a hercegnő nyomát követve felfedezni. 

Opera és palota kumplexum a belváros szívében

A legideálisabb, ha a városnézést a palotakomplexumban, vagyis a Complesso Monumentale della Pilottánál kezdjük. Itt található a Nemzeti Galéria, melyben számos olyan alkotás fellelhető, mely Mária Lujza hercegnő tulajdona volt, vagy ő ajándékozott el. A gyűjtemény gyöngyszeme A kócos nő című festmény, melyet több szakértő szerint is Leonardo da Vinci alkotott. De maga a hercegnő fehér márványból készült szobra is megtalálható itt.  Ráadásul 2020-ban és 2021-ben Parma lett Olaszország kulturális fővárosa, mely idő alatt számos klasszikus és modern kiállítással várják a látogatókat. 

Palota komplexum Parma

Complesso Monumentale della Pilotta, vagyis a Palota komplexum

Következő állomásnak érdemes a Teatro Regio (Királyi Színház) operaházat választani, melynek építését saját költségen finanszírozta Mária Lujza. Az építkezés 1821-ben kezdődött, és 1829-ben tartották benne az első előadást. Otthona volt ez Giuseppe Verdinek és Arturo Toscanininek is, így hát nem meglepő, hogy a színház ad otthon az éves Verdi Fesztiválnak. mely 2021-ben várhatóan szeptember 24-én kezdődik. A színházhoz tartozó jelmezboltban pedig megcsodálhatjuk a páratlan művészi kelméket. 

Teatro Regio (Királyi Színház) - Parma

Teatro Regio (Királyi Színház) – Parma

Mária Lujza emlékeit követve, a Teatro Regio szomszédságában található a Palazzo di Riserva palota, mely jellegzetes “pármai sárga” színével magára vonzza az emberek figyelmét. Ezt a színt egyébként nagyon kedvelte a Habsburg hercegnő, aki számos, a városközpontban található épülethez választotta az árnyalatot. Az épületen belül található a  Glauco Lombardi Múzeum. Az itt kiállított tárgyakat Glauco Lombardi gyűjteményéből állították össze, s megannyi feljegyzés, családtagoknak írt levél és egyéb egyedi emlék lelhető itt fel Mária Lujzáról.

Glauco Lombardi Múzeum

Glauco Lombardi Múzeum – Parma

A belvárosban maradva, következő úti célnak érdemes betervezni a gótikus keresztelőkápolnát, melyet 1196-ban Benedetto Antelami irányítása alatt kezdtek el megépíteni. A székesegyház mellett található kápolna látványos épületként emelkedik ki a környék házai közül.  A kívülről is lenyűgöző keresztelőkápolna belseje, csodálatos freskókkal és márványszobrokkal  van tele. Nyolcszögletű falai közül mindegyik tartalmaz egy látványos freskót, amelyet a 13. és 14. században festettek.

Finom falatok és látványos butikok

A számos kulturális és történelmi látnivalón kívül Parmában megannyi lehetőség kínálkozik a vásárlása is. Az egyik legnépszerűbb “bevásárló utca’, a via Nazario Sauro, mely a történelmi városközpontban található, és gyakran nevezik az “antik kereskedők utcájának” is. Valójában azonban nemcsak antik, de modern üzletek, művészeti galériák, vintage ruhaüzletek, ékszerüzletek, kézműves boltok, és bútorszalonok is kínálják itt a portékájukat. Azok számára, akik a Parmában és annak környékén készült finomságokat keresik, valóságos paradicsom lehet a La Prosciutteria, melynek kínálatát hetven százalékban helyi vállalkozások és termelők árui teszik ki. 

Olasz finomságok Parma

Sonka, sajt, finom borok! A helyi termelők portékáival vannak tele a boltok.

Parma egyébként igazi gasztronómiai csodákat tartogat a vendégeknek, nem hiába érdemelte ki az elmúlt öt évben az UNESCO Kreatív Városok címét gasztronómia tematikában.  A régióban készülő oltalom alatt álló finomságok közé tartozik például a Parmigiano Reggiano keménysajt, a Prosciutto di Parma, vagyis a pármai sonka, a Culatello di Zibello (combsonka), vagy a Felino szalámi. De Parma és környéke híres az itt készült száraz tésztákról, a paradicsom- és halkonzervről.

Parma- helyi termelők portékái
Megnézem
Összes kép (4)

A legjobb módja annak, hogy elmerüljünk a város gasztronómiai kínálatában, ha meglátogatjuk a helyi termelőket, a sajtgyárakat, a régi, családi pincészeteket és a környék henteseit. A Piazza Garibaldin található idegenforgalmi irodában számos szervezett gasztronómiai túra közül választhatjuk ki, hogy melyik helyi gazda, termelő munkásságába szeretnénk bepillantást nyerni. Különösen ajánlják a helyi főzőtanfolyamokat is, ahol a hagyományos parmai töltött tészta titkát is elsajátíthatjuk.

Szállások és pihenés

Ha Parmába készülünk, de még nincs szállásunk, akkor érdemes megnézni a Al Battistero d’Oro elérhető szobáit, mely egy XVIII. században épült boutique hotel, közvetlenül a dóm és a keresztelőkápolna szomszédságában. Itt akár a “hercegnő szobát” is lefoglalhatjuk, melynek kilátása a mesebeli belső udvarra néz, a berendezése pedig korabeli bútorokból, gerendás mennyezetből áll. A Piazza Duomo tértől néhány lépésre található az Alamirè Suites & Studios, mely még a 12. századi épület, és a kiadó szobákban megtartották a kor építészeti megoldásait, ugyanakkor senkinek nem kell lemondani a kényelemről, és a modern kor technikai vívmányairól sem

Parma - Alamirè Suites & Studios hotel

Parma – Alamirè Suites & Studios

A “parmai sárga épületek” után, érdemes megismerni a “parmai zöldet”. A városban még 1561-ben alapított Ottavio Farnese herceg Ducal Park (Hercegi Park) néven, magánparkot, amit később a Habsburg Mária Lujza nyilvános közparkká alakított át. A feladattal Nicola Bettoli építészt bízta meg, aki új fafajokkal, köztük ma már monumentálisra nőtt platánokkal népesítette be a parkot.

Stendhal A pármai kolostor című regényéből ismert kolostor épület, a Certosa di Parma.  Az apátságot a Ciszterci Rend építette az 1300-as évek elején, jelenleg a helyi egyetem (CSAC – Centro Studi e Archivio della Comunicazione dell’Università di Parma)  kommunikációs intézetének archívumának ad otthon. Az épület egyes részei, az állandó kiállításai – melyek ruhákat, divatmagazinokat, maketteket és egyéb különlegességeket tartalmaznak – a nagyközönség számára is nyitottak.

Dizájn és kommunikációs kiállítás Parma

CSAC – Centro Studi e Archivio della Comunicazione dell’Università di Parma – Dizájn és kommunikációs kiállítás

További hasznos információk a pármai utazásodhoz: Parma City of Gastronomy

Olaszországi nyaralást tervezel? Segítünk! 

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top