nlc.hu
Szabadidő

Bochkor Gábor a magánéletéről

Bochkor Gábor: „Laza kapcsolataim voltak az utóbbi három évben, de nincs komoly barátnőm”

A rádiós hosszú idő után megtörte a csendet.

Három évvel ezelőtt osztotta meg a nyilvánossággal Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor, hogy egy ideje már nem élnek együtt. Abban az időszakban rengeteg cikk született a kapcsolatukról, nem sokkal később pedig kiderült, hogy a rádiós összejött az egykori Survivor-játékos Alexandrával, ám alkalminak nevezte a viszonyukat. 

Várkonyi Andrea egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy Mészáros Lőrinc párja, ősszel pedig az esküvőre is sor került. Ő tehát révbe ért a szakítás óta, Bochkor viszont még mindig keresi a szerelmet. Mint kiderült, vágyna egy társra, de egyelőre nem találja azt a nőt, aki mellett minden nap egy új kaland. 

„Igaz a mondás, hogy a külső megfog, a belső megtart, de azért változott a fókusz az idők során. Elunom, ha valaki nem érdekes. Befogadó vagyok, szeretek jókat beszélgetni, de ha valaki nem érdekes, ha nem jön felőle impulzus, akkor elvesztem az érdeklődésemet. Egy barátom mondta rólam, hogy impulzusfüggő vagyok, hogy nekem olyan nő kell, aki zizeg, rezeg, és ez igaz, de én nem a fura, bolond rezgést keresem. Számomra az érdekes, ha a másik hoz egy olyan erős személyiséget, egyéniséget, ami újra és újra kíváncsivá tesz. Aki akár naponta meg tud lepni azzal, amit mond, ahogy a dolgokat látja. Ez vált fontossá, ugyanakkor ezért is nehéz a keresés. Laza kapcsolataim voltak az utóbbi három évben, de nincs komoly barátnőm, pedig lenne rá igényem. Ki ne szeretne társat?” – részletezte a BEST magazinnak Bochkor Gábor.

A ma megjelent BEST magazinban bővebben olvashatsz a rádiósról:

BEST magazin

BEST magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top