nlc.hu
Szabadidő

Meghalt Tóth Tamás színész

Meghalt Tóth Tamás színész

Elhunyt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színésze, az Állami Színház volt igazgatója, Tóth Tamás,
Meghalt Tóth Tamás színész

Életének 86. évében meghalt Tóth Tamás erdélyi színész, az Állami Színház volt igazgatója – tudatta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Facebookon.

Tóth Tamás 1936-ban született Kolozsváron. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1958-ban. Színészi karrierje a marosvásárhelyi Székely Színházban kezdődött, majd rövid időn belül a társulat egyik vezető színésze lett. 1969-1970 között az Állami Színház igazgatója volt.

Több, mint négy évtizedig tartott a színészi pályafutása, és hosszú évekig alig volt nap, hogy ne lett volna színpadon. Sokrétű játékra alkalmas alkotó volt, drámában, tragédiában, vígjátékban, zenés darabban egyaránt nagyszerűen teljesített.

Emlékezetes alakításai között tartják számon Pjotrja szerepét a Sötétség hatalmából, Döbrögit, Petur bánt, Bolyai Antalt, az Igazgatót a Légy jó mindhaláligból, a Domingo atyát a Don Carlosból, Préda Mátét az Énekes madárból, Peachumot a Koldusoperából. Filmes szereplései között van a Jelenidő és a Forró vizet a kopaszra! című alkotások. 1997-ben Szentgyörgyi István-díjjal tüntették ki,

László Gergő a következőképpen mesélt Tóth Tamásról: „Ő volt az én »gyermekkorom«, diákkorom színészsztárja. Ő játszotta a legfontosabb szerepeket, illett viszonyulni játékához, téma volt felnőtt körökben alakítása. Elsősorban zengő orgánumáért, arisztokratikus játékstílusáért szerették. Valódi urat nehéz volt elképzelni nélküle.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top