nlc.hu
Szabadidő

5 erős idézet Greta Thunbergtől

„Soha nem vagy túl kicsi a változáshoz” – 5 erős idézet Greta Thunbergtől

Thunberg először 11 éves korában értesült a növekvő problémáról, azóta pedig a környezetvédelemnek szenteli az életét.

Greta Thunberg rövid időn belül az éghajlatváltozás elleni küzdelem hatalmas vezéregyéniségévé vált. Először akkor hívta fel magára a nemzetközi figyelmet, amikor az amúgy nagyon jó tanuló az iskolából kimaradt, tiltakozásul amiatt, hogy világszerte keveset tesznek az éghajlatváltozás elleni küzdelemért.

Greta úgy döntött, hogy 2018. augusztusától a szeptember 9-i választásokig sztrájkol, hogy felhívja a figyelmet az égető problémára.

Első követelése az volt, hogy a svéd kormány csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást a klímaváltozás lassítását célzó párizsi nemzetközi egyezménynek megfelelően. Thunberget 2018 novemberében egy nagy hatású TEDx-előadása tette végül nemzetközileg is ismertté.

Greta Thunberg rénszarvasok között

Fotó: Carl-Johan Utsi / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP

Thunberg először 11 éves korában értesült a növekvő problémáról. Ennek eredményeként annyira letaglózta a depresszió, hogy abbahagyta a beszédet és az evést. Thunbergnél végül Asperger-szindrómát, rögeszmés-kényszeres rendellenességet (OCD) és szelektív mutizmust diagnosztizáltak, egy olyan kommunikációt érintő betegséget, amelyről azt mondja, csak akkor csillapodik, ha valami fontosat kell mondania.

Miután arra biztatta családját, hogy csökkentsék karbonlábnyomukat, Thunberg felkeltette az aktivisták figyelmét az éghajlatváltozásról szóló esszével, amely megnyerte a helyi újság versenyét. Ez vezetett a lány tiltakozásához, amely a svédországi tüntetésből egész Európát érintő tüntetéssorozattá nőtt.

Azóta Thunberget az éghajlatváltozás elleni küzdelem hangjának tekintik. Beszédei mind azt mutatják, hogy generációja milyen haragot érez a politikusok és kormányok iránt, amelyek aktívan blokkolják a probléma lelassítását. Bizonyos szempontból Thunbergnek több figyelmet sikerült irányítania a klímaváltozás problémájára, mint sok más prominens aktivistának. Az ENSZ klímavédelmi csúcstalálkozóján 2019-ben New Yorkban világosan kijelentette: „Üres szavaitokkal elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat.”

Íme néhány inspiráló idézet Thunbergtől:

A hatásról:

Megtanultam, hogy soha nem vagy túl kicsi a változáshoz.

A változásról:

Itt, most húzzuk meg a határt. A világ ébredezik. És jön a változás, akár tetszik, akár nem.

Arról, hogy ne add fel:

Cselekedned kell. Meg kell tenned a lehetetlent. Mert a feladás soha nem választható.

A szabályok megváltoztatásáról:

Nem menthetjük meg a világot azzal, ha szabályok szerint játszunk, mert a szabályokat meg kell változtatni. Mindennek meg kell változnia – és ma el kell kezdeni.

A sürgősségről:

Az az üzenetem, hogy figyelni fogunk titeket. Ez az egész helytelen. Nem kellene itt fent lennem. Vissza kellene mennem az iskolába, az óceán túlsó partján. Mégis mindannyian hozzánk, fiatalokhoz jöttök a reményért. Hogy merészelitek!. Üres szavaitokkal elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat. Mégis a szerencsések közé tartozom. Az emberek szenvednek.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top