nlc.hu
Szabadidő

Influenzajárvány az óvodákban

Van olyan óvoda, ahol a gyerekek fele influenzás

A hosszú hétvége óta még több a beteg.
influenza

Egyre több az influenzás. Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyében van a legtöbb eset, utóbbi helyen van olyan óvoda, ahol a gyerekek fele megfertőződött – számolt be az RTL Híradó.

A múlt héten csaknem 21 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Ez 11 százalékkal több, mint az azt megelőző héten.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője azt mondta az RTL Híradónak: ahogy a koronavírusos megbetegedések ritkultak, úgy nőtt az influenza-fertőzöttek száma, ugyanis az omikron variáns által okozott járványhullám elfedte, illetve elnyomta az influenza vírusokat. A 7. héttől kezdve hetente 8-10 százalékkal nőtt az esetszám. Most a betegek csaknem fele 15 év alatti.

Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy az influenza is okozhat szövődményeket (mint például: tüdőgyulladást, krónikus hörghurutot, keringészavart), ezért nagyon fontos, hogy otthon maradjon és pihenjen, aki beteg.

Nagyon magas láz, rossz közérzet, fejfájás és izomfájdalom – ezek az influenza jellemző tünetei. A kisebb gyerekeknél hasfájás és hasmenés is jelentkezhet.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top