nlc.hu
Szabadidő

Augusztusi programok Budapesten

Budapesten töltöd az augusztust? Szuper programok közül válogathatsz

Hoztunk most néhány ötletet azoknak, akik a fővárosban töltik a nyár utolsó hónapját, és valami jó kis élményre vágynak.

Sokan szeretik a nyár utolsó hónapjára időzíteni a szabadságukat, mert talán így a legkevésbé kockázatos, hogy az időjárás majd keresztbe tesz a strandolásnak. Viszont azok sincsenek éppenséggel kevesen, akik ilyenkor már visszajöttek az éves pihenésről, és bizony sok családnak idén nem is fért bele a nyaralás az egyre szűkösebb költségvetésbe. Ha te nem akarod megadni magad a nyaralás utáni (vagy helyetti) depressziónak, hoztunk most pár tippet, milyen programokkal dobhatsz fel egy-egy budapesti napot vagy estét.

Haspókok, szevasztok!

Elsőként azokhoz szólunk, akik hozzánk hasonlóan szeretik a hasukat, és nyitottak arra, hogy különböző kultúrák ízeivel ismerkedjenek. 

Middle East Food Festival – augusztus 10-13.

Aki kedveli a török, izraeli, arab, perzsa ízvilágot, annak kiváló lehetőség ez a négynapos fesztivál a Botellón Teraszon. A rendezvényen összesen kilenc közel-keleti étterem finomságait kóstolhatják meg a vendégek.

Chinatown Terasz – egész nyáron

Minden bizonnyal a nyár egyik legkülönlegesebb gasztro helyszíne a kőbányai kínai negyedben található éjszakai street food piac. A Jegenye utcában mindennap 17 és 23 óra között egy új világ elevenedik meg. Tényleg olyan, mintha Kínában járnánk: összesen 10 konténerbüfé készíti itt az autentikus ázsiai street food ételeket hatalmas választékban. Olyan különlegességeket is kipróbálhatnak az éhes látogatók, amiket máshol Budapesten nem. Lehet kóstolni száznapos tojást, kacsanyelvet, pacal variációkat, vagy éppen disznófej salátát. De a gőzgombócok, a tavaszi tekercs és a ropogósra sült tengeri finomságok rajongói sem maradnak éhen.

Chinatown Terasz

A Chinatown Terasz egy kis darab Kína Kőbánya szívében (Fotó: Facebook/Chinatown Budapest)

Sóletfesztivál – augusztus 28.

A már hagyományosnak tekinthető Sóletfesztiválnak idén a Budai Parkszínpad szolgáltatja a helyszínt. Az ide látogatók ízelítőt kaphatnak három ország (Magyarország, Izrael, Líbia) hagyományos sóletjéből, lesz vegán sólet, és kóser édességekből sem lesz hiány. Az ínyencségek mellett a család kisebb tagjait is klassz programok várják. Lesz ugrálóvár, vetélkedők, kézműves foglalkozások, és óriási társasjátékok. A Babka-báb társulat mellett fellép a Kalap Jakab zenekar és a XiloTon ütőegyüttes is.

Zene, film, zene

Szerencsére azoknak is tömérdek program áll rendelkezésükre a hónapban Budapesten, akik egy kis kultúrát szívnának magukba.

Ingyenes vetítések a Várkert Moziban – augusztus 14.

Egy könnyed nyáreste eltöltésére remek helyszín lehet a Várkert Mozi, ahol ráadásul két ingyenes filmvetítésnek is örülhetnek a retrórajongók augusztus 14-én. Este 8-tól a Zimmer Feri, 10-től pedig a Szerelmes biciklisták lesz a kertmozi műsorán.

Magyar Zene Háza – szabadtéri rendezvények – augusztus 12-13.

Hasonlóan remek program lehet kisétálni egy este a Városligetbe, és megnézni, mi van éppen a Magyar Zene Háza szabadtéri színpadának műsorán. Itt is lesz filmvetítés – augusztus 12-én Gothár Péter nagy klasszikusát, a Megáll az időt tűzik műsorra. De a zenerajongók is számíthatnak igazi ínyencségekre. Érdekes élménynek ígérkezik például a Zene és Film sorozat következő eseménye augusztus 13-án, melynek keretében ritkán látható némafilmeket és dokumentumfilmeket vetítenek, a moziélményt pedig élőzenés kíséret teszi egyedivé. A következő ilyen esten Krulik Ábel: Nusantara című, Indonéziáról szóló filmjét a Sonus Cordis vonósnégyes (Krulik Eszter – hegedű, Lachegyi Róza – hegedű, Géczy Mirjam – brácsa, Mády-Szabó Eszter – cselló) élő koncertje kíséri.

Orczy Summer Chill – minden héten csütörtöktől vasárnapig

Augusztusban is folytatódnak a kulturális nyáresték az Orczy-tó partján. A szuper hangulatos helyszínen csütörtökönként a kertmozié, péntekenként a popkoncerteké, szombatonként a jazz, blues és egyéb kevéssé mainstream műfajoké a főszerep. A kertmoziban a hónap hátralévő részében a Szerelem első vérig, a Csinibaba és a Szeleburdi család kerül műsorra, a koncertek közül pedig igazán kiemelkedőnek ígérkezik a Tóth Vera Quartet koncertje augusztus 12-én, valamint a Barabás Lőrinc Quartet műsora augusztus 13-án.

TeFeszt – augusztus 26 – 28.

Személyes kedvencünk a felhozatalból az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezendő Te!Feszt. A szervezők ígérete szerint az Eötvös10 három napra megtölti kultúrával az Andrássy utat a Kodály köröndtől az Izabella utcáig. Lesz itt színházi kavalkád, rengeteg gyerekprogram, könnyűzenei koncertek, óriási fesztivál. Itt valóban minden korosztály megtalálja a kedvére valót. 

Te!Feszt

Grandiózus fesztivállal zárja a nyarat az Eötvös10

A TE!Feszten koncertet ad aMagna Cum Laude, Karácsony János és a Midlife Crisis, Romengo, a 2021-es X-Faktor győztese, Alee, Harmadik figyelmeztetés, Danubia Zenekar, Átrium Staff Zenekar, Leah Finol és Macsotay Guillermo spanyol világhírű művészek, valamint a Strokes Ütőegyüttes.

A TE!Feszten résztvevő színházak: 6SZÍN, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Gólem Színház, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Katona József Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, Örkény Színház, Pesti Magyar Színház, Pintér Béla és Társulata, Radnóti Színház, RS9, Szkéné Színház, Thalia, Tünet Együttes, Vígszínház, Willany Leó Improvizációs Táncszínház.

Gyerekprogramok a TE!Feszten: Budapest Bábszínház, Lóci és Szeder, Farkasházy Réka és a Tintanyúl, Baross Imre Artistaképző Iskola, Art-Színtér, Kolibri Színház, Rutkai Bori Banda, Batyu Színház, Malek Andrea és az Eszement MeseBand, Zichy Szín-Műhely.

Mindemellett lesz HVG Könyvek könyvebmutató beszélgetés, flashmobok, energiahatékonysági tanácsadás, kézművesek, fair trade kiállítás, táncbemutatók, és még sok minden más. Ráadásul az összes program ingyenes.

Csak természetesen!

Végül egy szuper lehetőség azoknak, akik szeretnének egy különleges természeti jelenséget megfigyelni.

Hullócsillagok éjszakája a Svábhegyi Csillagvizsgálóban – augusztus 11., 12., 13.

Ha augusztus, akkor nem maradhat ki a programok listájából a hullócsillag vadászat sem természetesen. Idén augusztus 11-13. között érkezik majd a Perseidák meteorraj, amikor igazi hullócsillag-parádét figyelhetünk meg, ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk.

Perseidák

Jön a hullócsillag-parádé! (Fotó: Getty Images)

Ezt persze számos helyszínen meg lehet tenni, de kevés olyan van, ahol kézbe is foghatunk igazi, égből pottyant meteoritokat. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban erre is nyílik lehetősége a látogatóknak.  Az intézmény távcsőóriásával a nyári ég legszebb égitestjeit is megfigyelhetik majd a látogatók, így a háromszázezer csillagot tömörítő Herkules-gömbhalmazt, a Szaturnusz gyűrűjét vagy éppen a Jupiter felhősávjait. És természetesen az épület melletti észlelőréten az égre felpillantva várhatják majd a program résztvevői a Perseida-meteorokat.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top