Nem szoktam ezzel társaságban dicsekedni, de már túl vagyok két 365 nap-filmen, ezért még az őszi/téli rezsinövekedés réme sem tornyosult fölém akkora fekete árnyként, mint a közelgő harmadik rész. Tudom, a normális emberek megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy egyszerűen átugorják a filmet, amikor épp felajánlja nekik a Netflix algoritmusa, de ha az ember filmkritikusnak áll, és jön egy film, ami sokakat érdekel, akkor nem tehet mást, mint a saját lelki épségét is beáldozva megnyomja azt a play gombot.
A 365 nap: Egy újabb nap (a cím teljesen értelmetlen, lévén nem egy nap alatt játszódik) egy temető képével indít, és rögtön az sejteti, hogy Laura talán meghalt az előző rész végi maffialeszámolásban. Ez tényleg meglepő húzás lenne a filmtől, aminek első két része nyolcvan százalékban abból állt, hogy ő és Massimo végigkefélték Szicíliát. Kivel kefélne tovább szegény olasz csődör? Már megijedtem, hogy a harmadik részre a 365 nap ilyen maffiás, leszámolós izévé válik, vagy rosszabb esetben egymásba gabalyodik Massimo és a másik alfahím, Nacho, és ez lesz a Netflix első homoszexuális szoftpornója, de ez nem (illetve csak nagyon korlátozott mértékben, de nem szeretnék spoilerezni) történt meg. Az alkotók nem titkolják sokáig, hogy Laura életben van, odahaza lábadozik, és borzasztóan szenved attól, hogy az orvos eltiltotta a szextől.
Csábítás Szicíliában. Részlet a filmből (fotó: Netflix)
Szenvedések viharában
– Az orvos azt mondja, ez még túl korai.
– Nem érdekel, mit mondott az orvos.
– De bébi…
– Tudom, hogy érzem magam, és tudom, mire van szükségem.
A fenti beszélgetés a felajzott Laura és Massimo között hangzik el, és ha azon gondolkodnánk, hogy a korábban két lábon járó álló péniszként viselkedő Massimo hirtelen miért lett ennyire tekintettel egy orvos tanácsaira a felesége vágyaival szemben, nem járunk rossz helyen. Massimo magasról tojik rá, mit mondott a doki, épp csak a lelkét és a férfibüszkeségét cseszteti valami: úgy érzi, hogy míg Laura távol volt tőle, biztosan megcsalta őt Nachóval, és mivel emberünk maga a szicíliai férfibüszkeség két lábon járó szobra, emellett nem mehet csak úgy el szó nélkül. Még akkor sem, ha ő maga a haverjaival amúgy bármikor beugrik egy night clubba, hogy ott aztán egy nagymellű, szopóálarcos prostituáltat hívjon magához, hogy amíg be van kokózva, szórakoztassa őt, de hát ez nem számít.
Szegény, bugyitájékon elhanyagolt Laura tehát jobb híján ismét álmodozni kezd a Massimo érzékenyebb kiadását jelentő Nachóról, majd szegény hirtelen a bőség zavarában találja magát, és nem tudja, melyik férfi mellett kössön ki. Nacho olyanokat mond neki, hogy „Várok rád, akár az életem végéig”, aztán egy perc múlva már egymáson vonaglanak, nagyjából összehozva a mostani film egyetlen (!) rendes, hosszan kitartott szexjelenetét, amikből – bár nem számoltam – mindkét korábbi részben volt legalább tíz.
Töltelékjelenetek
A magányt és a lelki szenvedést a 365 nap: Egy újabb nap olyan árnyalt eszközökkel ábrázolja, minthogy a csúcsmacsó Massimo töcskölés helyett kénytelen a zuhany alatt onanizálni (megszakadt érte a szívem), Laura-t pedig folyton úgy látjuk, hogy szomorúan bámul bele a semmibe, miközben a kamera videoklipszerűen köröz körülötte, az egészet pedig valami ZS-kategóriás, középlassú popdallal festik alá.
Amikor épp nem szexről álmodnak vagy szex után vágyakoznak, ismét jön a főhősnő barátnője, hogy együtt menjenek csajos programokra, így újfent megleshetjük lassítva, milyen egy menő helyen kiöltözve pezsgős bruncholni vagy konfettiben táncolni a luxi szórakozóhely közepén. A szünetekben pedig még a pasikat is kibeszélik, amiben azt különösen izgalmasnak találtam, amikor a bariné az épp szexelő Laurától megkérdezi, hogy
Milyen volt? A legapróbb részleteket is hallani akarom,
mintha ez nem Laura ezernyolcszázötvennyolcadik dugása lenne a férjével, hanem az első. A film egyébként kis híján két órás, és magam sem értem, mi tart benne ennyi ideig, ha a szokásosnál látványosan kevesebb a szex, és a történet továbbra is nulla, de jó eséllyel az állandó tájmutogatás és a klipesztétika lehet a ludas. Kapunk például egy teljesen felesleges kitérőt, amikor hősnőnk hazautazik a szüleihez Lengyelországba, és az apjával turistáskodik klipszerűen a városban. Az egész jelenetsor egyetlen értelme egy nagyjából pár mondatos szekvencia, amiben az anyja tanácsot ad Laurának, de ezt el lehetett volna intézni egy gyors telefonbeszélgetésben is a körítés nélkül. A film teli van töltelékjelenetekkel, de ilyen szempontból csak követi a hagyományokat, hiszen már a második részre is ez volt jellemző.
Tengerparti lelkizés a 365 nap: Egy újabb nap című filmben (fotó: Netflix)
Itt a vége?
Ahogy az összes hasonló romantikus szenvedésben, a lényeg itt is az, hogy a hősnőnek választania kell a két szuperhím közül, a film pedig végig próbálja tartani a feszültséget, hogy vajon Massimot vagy Nachót választja. Mivel a 365 nap-filmek könyvek alapján készültek, és összesen három könyv jelent meg, jogos lehet az elvárás a nézők részéről, hogy az alkotók végre lekerekítsék a történetet, és elmeséljék, kit választ a lány. Azonban a dolog mégsem ilyen egyszerű. Míg a 365 nap első része még nagyjából könyvhű adaptáció volt, a második és harmadik részben már erősen el mertek kanyarodni az alapanyagtól. Ennek pedig egyenes következménye, hogy (SPOILER!) a harmadik film nem ugyanúgy végződik, mint a harmadik könyv, ráadásul (most kapaszkodj!) nyitott befejezést kapott.
Ha az életem legpocsékabban elütött óráit egyszer majd számba kell vennem, garantáltan eszembe fog jutni az a közel hat óra, amit a 365 nap-filmek megnézésével töltöttem, de legalább mostanáig örülhettem annak, hogy a harmadik filmmel itt a vége, soha többé nem kell egy percet sem néznem ebből a maffiás, lengyel–olasz szoftpornóból. Bár a Netflix még nem jelentette be a negyedik részt, nincs kétségem afelől, hogy hamarosan be fogják, onnan pedig a határ már tényleg a csillagos ég. Isten irgalmazzon nekünk!
A 365 nap: Egy újabb nap a Netflix kínálatában látható.