„A névtelen senkik szoktak a legarrogánsabbak lenni”

Kerry Condon már jóval azelőtt ismerte Martin McDonagh-t, hogy az író/rendező hollywoodi sztárrá vált volna. Alig 18 évesen játszott a Kripli című darabjában, és azóta időről időre több darabjában is fontos szerepet játszott. A filmjeibe viszont nem hívta az ír színésznőt, egészen mostanáig. A sziget szellemei című filmben Condon alakítja Siobhánt, a kicsiny ír sziget legokosabb lakóját, aki csak azért maradt a szigeten, hogy ne hagyja egyedül a Colin Farrell által játszott gyászoló testvérét. A barátságról és annak végéről szóló mozi nagy sikert aratott a Velencei Filmfesztiválon, és azóta is sorra nyeri a díjakat. Az nlc még Velencében ülhetett le vele egy beszélgetésre, és Condon azonnal lenyűgöző hatást keltett a közvetlenségével, az őszinteségével és a humorával.

Mi volt a legvonzóbb számodra Siobhán szerepében?

Hogy újra Martinnal dolgozhattam. Minden vele közös munka után jobb színésznek érzem magam, mint korábban, hihetetlen önbizalmat képes adni az embernek. Ő kizárólag izgalmas és jó projekteken dolgozik, tudom, hogy jót tesz a karrieremnek, ha vele dolgozom. Akkor is igent mondtam volna neki, ha csak egy kisebb szerepről van szó az egyik színdarabjában, mert bár azt már sokszor csináltam, minden egyes alkalom fantasztikus volt.

Milyen rendező Martin McDonagh?

Arra biztat, hogy kövessem az ösztöneimet, de közben mindig olyan megjegyzésekkel lát el, ami segít abban, hogy rátaláljak a helyes útra. Egészen praktikusan vezeti a színészeit, nagyon pontos instrukciókat ad: „Ülj az ablak előtti székre, tedd fel a jobb kezed a karfára és nézz jobbra!” Nem árt, ha olyan színész vagy, aki jól bírja, ha minden részletre kiterjedően irányítják. Ha ezt elfogadod, és felfogod, hogy jó kezekben vagy, onnantól kezdve már nagyon jól érzed magad egy McDonagh-produkcióban.

Martin McDonagh a világ egyik leghíresebb drámaírója, a darabjait számos nyelvre lefordítják és világszerte játsszák őket. Íróként a művei mit jelentenek számodra?

Martin ragyogó abban, hogyan ábrázolja az emberiség sötétebb oldalát úgy, hogy közben szembesítsen bennünket azzal, hogy ezek is mi vagyunk, el kell fogadnunk ezt az oldalunkat is. Imádom benne, hogy a látszólag egyszerűbb emberekben is meglátja a jót, és tudja, hogy bizonyos szempontból okosabbak, mint amilyennek gondolnánk őket. Martin szeret olyan kényelmetlen témákról mesélni, mint a halandóságunk, nem veszi őket félvállról, közben mégis rendkívüli humorra mutatja be őket. Nála a mélység és a dráma sosem zárja ki a humort. Nevetsz, de közben sokszor úgy érzed, hogy ezen talán nem kéne nevetned. Ha egy Martin McDonagh-darabot vagy -filmet olvasol vagy nézel, közben folyton megkérdőjelezed önmagad. Erre pedig csak az igazi művészek képesek.

Előfordult már veled, hogy azt mondtad egy barátodnak, hogy nem vagyunk barátok többé?

Kizárólag abban az esetben, ha előtte nagyon összevesztünk.

A film szereplői viszont nem vesznek össze, ez a mondat szinte a semmiből érkezik.

Ez így van, de én erre biztosan nem lennék képes. Csodálom Brendan Gleeson karakterét, mert annyira őszinte azzal kapcsolatban, hogy mit érez. Ilyet egy barátságon belül nem tudnék megtenni, de egy párkapcsolaton belül talán igen. Ott szerintem szükség van rá, hogy időről időre tisztázzuk, mit érzünk egymással kapcsolatban.

Siobhán igazi különc a szigeten, láthatóan jóval műveltebb és okosabb, mint bárki arrafelé. Mit gondolsz, miért nem költözött el onnan?

El akart menni már korábban, de a szüleivel akadtak problémák, ez tartotta ott őt. Aztán a tragikus haláluk után nem akarta a testvérét, Pádraicot egyedül hagyni, érezte, hogy szüksége van a támogatására. Egy idő után elkezdte érezni, hogy a sziget bezárja őt, fogolynak érezte magát a saját életében, és a filmben jut el arra a pontra, amikor elege lesz ebből. Az volt a legnehezebb számomra ebben a munkában, hogy ne gondoljam túl. Martin egyszerűen, szépen írt a forgatókönyvben Siobhánról, és valójában nem volt szükségem sokkal többre annál, ami ott szerepelt. Úgy játszottam el Siobhánt, ahogy Martin szerette volna, és nem kezdtem el hozzáadni különböző rétegeket. Bíztam Martinban, és úgy gondoltam, ha neki megfelelek, akkor a nézőknek is meg fogok. Nem próbáltam Siobhánnal önálló utakra menni, a létező legegyszerűbb munkamódszerre törekedtem, és ez adott végül önbizalmat az alakításomhoz.

Kellett akcentust tanulnod a szerep kedvéért?

Az a luxus adatott meg, hogy a saját akcentusommal kellett beszélnem. Szinte minden szerepet angol- vagy amerikai akcentussal kell játszanom, ezért üdítő volt, hogy ezúttal ilyen szempontból saját magam lehettem. Persze Írországon belül is léteznek különféle akcentusok, és az elején szó volt arról, hogy specifikáljuk, hogy a karakterem melyikhez tartozzon, de mondtam Martinnak, hogy hagyjon békén, teljesen jó lesz ide a sajátom is. (nevet) Semmi értelme nem lett volna annak, hogy extra kihívások elé állítsam magam.

Volt pár háziállat a filmbéli házatok körül. Milyen volt velük együtt dolgozni?

Odahaza lovakat tartunk, az egyik küldetésem, hogy az állatok jogaiért küzdjek, szóval örültem, hogy a forgatáson is állatok vettek minket körbe. Tény, hogy egy ilyen munka közben türelmet igényelnek, és a velük való közös munka során nyitottnak kell lenned a változásokra, hiszen neked kell alkalmazkodnod hozzájuk, és nem ők alkalmazkodnak hozzád. Ha ezt elfogadod, az eredmény varázslatos lehet. Két lovam van, és reményeim szerint a közeljövőben ennél is több lesz, és volt egy kutyám, aki tizenöt évig élt, ő volt az életem nagy szerelme. Hiszek abban, hogy igazán mély érzéssel lehet szeretni egy háziállatot, valahogy úgy, ahogy Colin karaktere is érez a filmben a szamara iránt.

A sziget szellemei egyik legfinomabb jelenetében a Barry Keoghan által játszott falu bolondja a tóparton szerelmet vall a karakterednek. Elképesztő az a jelenet. Mesélnél kicsit róla?

Bár a filmben nem beszélünk róla, Pádraic és Siobhán szülei abban a tóban haltak meg. Az egyikük öngyilkos lett, a másik pedig utána vetette, mert megpróbálta kimenteni vagy valami ilyesmi. A szigeten rengeteg pletyka terjeng arról, mi történhetett. Amikor tehát Siobhán a tónál álldogál, nemcsak egy tónál álldogál, hanem azon gondolkodik, hogy ott lett vége a szülei életének, és emiatt maradt a szigeten olyan sokáig. Mély szomorúság fogja el a tavat nézve, az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejében. A jelenet eléggé hasonlít Martin egyik darabja, a Kripli egyik jelenetéhez, ahol a kigúnyolt és kinevetett kripli végre veszi a bátorságot, és megkéri a nőt, hogy találkozzon vele. A Kriplit már játszottam színházban, én játszottam a nőt, akit megszólít, szóval ismerős volt a felállás. Viszont Martin most csavart rajta egyet: míg a darabban a karakterem gúnyosan kineveti a kriplit, addig a filmben Siobhán ugyan nemet mond az ajánlatra, de ezt nagyon kedvesen, megértéssel és finoman teszi. Ami ott gonosz volt, itt érzékeny és megható pillanattá válik. Bár Barry karaktere olykor idegesítő Siobhán számára, mégsem semmisíti meg őt, empátiával és megértéssel fordul felé. Mindkét ember rendkívül őszinte egymással, és ez teszi a pillanatot olyan széppé és emberivé. Ezt a jelenetet vettük fel utoljára a forgatáson. Bár próbáltunk előtte, mégis kicsit feszült volt a hangulat: kevés időnk volt rá, ugyanis már ment le a nap a tónál, és másnap már nem volt forgatás, nem volt stáb. Ez azonban hozzásegített minket ahhoz, hogy ne gondoljuk túl, egyszerűen csak belevetettük magunkat a közepébe. A jelenet különleges helyet foglal el a szívemben.

Játszol színházban, tévében és mozifilmekben is. Melyik mit jelent számodra?

A színházban nagyon rutinos vagyok, a színpadra lépés olyan nekem, mint egy edzés a gymben. A színház képzett engem igazi színésszé, hiszen önfegyelemre, pontosságra és arra tanít, hogy mindig, minden helyzethez maximális figyelemmel és nyitottsággal közelíts. Talán a színházi múltam miatt, de szeretem, ha egy filmforgatás előtt is van lehetőség próbafolyamatra, de ha ez nem is jön össze, legalább magamban tisztáznom kell a karakterem hátterét és azt, hogy került az adott szituációba.

A film egyik fontos témája a kedvesség: mennyire fontos, hogy kedvesen bánjunk egymással. Tudsz olyan rendezőkkel együtt dolgozni, akik nem kedvesek veled?

Őszinte leszek: ha egy nagyon jó rendező kér fel munkára, magasról tojok rá, ha az illető nem kedves. Elsősorban az érdekel, hogy a végeredmény jó legyen, és nem az, mennyire nehéz volt eljutni odáig. Ha egy általam tisztelt rendező munkát ajánl, a kedvességétől függetlenül igent mondok, mert ki akarom próbálni. Aztán lehet, hogy soha többé nem mondok neki igent, de szükségem van a tudatra, hogy nem hagytam ki a lehetőséget, hogy vele dolgozhatok. Én abban hiszek, hogy a fájdalom elmúlik, de a művészet megmarad. Furcsa módon eddig azt tapasztaltam, hogy a híres, nagy rendezők általában a legkedvesebbek. A névtelen senkik szoktak a legarrogánsabbak lenni. Kicsit vicces, amikor egy rendező egy kisfilmmel a háta mögött bunkózik velem, és közben már dolgoztam Michael Mann-nal vagy Martin McDonagh-el, akik meg a világ legkedvesebb fickói közé tartoznak.

Brendan karakterének a filmben az lesz az új célja, hogy valami olyat alkosson a hátralévő életében, ami megmarad, és ami kiállja az idő próbáját. Te hiszel abban, hogy a munkáid kiállják majd az idő próbáját?

A legtöbb biztosan nem. Egy színész nagyon szerencsés, ha benne lehet egy olyan filmben, amiről hosszú éveken, évtizedeken át beszélni fognak az emberek. Soha nem azzal a szándékkal mondok igent egy filmre, mert azt gondolom, hogy emiatt fognak majd emlékezni rám az emberek. Színészként érzéseket, gondolatokat akarok átadni, és ha azt látom egy szerepben, hogy ezt megtehetem, akkor benne vagyok. Arra úgysincs ráhatásom, hogy mit gondol majd róla az utókor. És az is igaz, hogy gyakran csak azért mondok igent egy feladatra, mert azt gondolom, hogy jó móka lesz. Nem minden színészi munka szól a művészetről: ugyanúgy tudok értékelni egy jó romkomot vagy akciófilmet is, mint egy jó szerzői filmet. Az ember gyakran csak könnyed kikapcsolódásra vágyik, nem mély érzelmekre és nagy gondolatokra, és ezzel sincs semmi baj. Nem vagyok sznob, amikor kiválasztom a következő munkámat. Olykor az adott helyzet határozza meg, mit dolgozol. Nemrég az idős kutyám elpusztult, de előtte hosszú ideig haldoklott, és mivel fontos volt nekem, nem szerettem volna magára hagyni ez idő alatt. Ebben az időszakban az volt a fő szempontom munkaválasztáskor, hogy mi az, amit úgy tudok csinálni, hogy közben nem kell őt hosszabb időre magára hagynom. Máskor meg csak a jó fizetésért mondasz igent, és ebben sincs semmi szégyellnivaló, hiszen mindannyian abból élünk. Ha nem tudod kifizetni a számláidat, a művészi érték hirtelen sokadlagos tényezővé válik. De mondtam már igent csak azért is, mert egy általam kedvelt színésszel játszhattam együtt, sőt az is előfordult már, hogy vonzott a forgatási helyszín. Vagy várj! Ennyire mélyre, azt hiszem, mégsem süllyedtem. Még sosem vállaltam munkát a forgatás helyszíne miatt. (nevet)

Maradtál le már olyan szerepről, ami nagyon fájt?

Ha nem kapok meg egy szerepet, általában bojkottálom a filmet. Így kevésbé fáj a dolog. Tudom, szánalmas vagyok, de nem akarok fizetni a mozijegyért egy olyan filmnek, aminek nem kellettem. (nevet) Az utolsó alkalom, hogy ez megtörtént, pont Darren Aronofsky A bálnája volt, aminek szintén itt volt a premierje a Velencei Filmfesztiválon. Gyönyörű volt a forgatókönyv, nagyon akartam az ápolónő szerepét, és már régóta szerettem volna Aronofskyval dolgozni. Még nem láttam a filmet, de lehet, hogy meg fogom nézni. Talán már vagyok annyira öreg és érett, hogy felül tudjak emelkedni az ilyen dolgokon. (nevet)