Acoma egy eldugott, viszonylag nehezen megközelíthető kis őslakos indián falu, vagyis egy ún. pueblo (a kifejezés egyaránt utalhat népcsoportra, illetve egy településtípusra is), amely valahol a végtelen új-mexikói kősivatag közepén fekszik, szó szerint a vadnyugaton, egy száz méterre magasodó, zord és meredek sziklafal tetején, úgy egy órányi autóútra az állam fővárosától, Albuquerque-től (amit leginkább a Breaking Bad, illetve a Better Call Saul című sorozatokból ismerhet a nagyközönség).
Inkább afféle skanzen, semmint valódi, élő közösség: nincs vezetékes víz, elektromosság és szennyvízelvezetés, a településnek pedig összesen kb. 30 állandó lakója van, mivel az acomai pueblo indiánok (jelenleg nagyjából ötezren lehetnek) többsége vagy a környező falvakban él, vagy a rezervátum távolabbi részein, és csak hétvégente vagy ünnepnapokon látogatnak ide. Fotózni, videózni vagy a helyet vázlatrajzokon, esetleg plein air tájfestményeken megörökíteni (!) csak külön engedéllyel lehet – vagy még úgy sem.
Acoma madártávlatból (fotó: Wikipedia)
Ehhez képest Acoma – ősi nevén Háák’u, angolul Sky City – meglepően pezsgő kis porfészek, ahol körülbelül 55 ezer turista fordul meg évente. A kiemelt érdeklődés egyrészt annak szól, hogy
ez az Egyesült Államok egyik legrégebbi, folyamatosan lakott települése; többé-kevésbé mai formájában már a 13. (de az is lehet, hogy a 11.) század óta létezik, az acomai törzsi hagyomány viszont úgy tartja, hogy már vagy 2000 éve élnek itt emberek.
Ez még európai szemmel nézve is figyelemre méltó, az Egyesült Államokban meg, ahol még egy lepukkant benzinkút is történelmi műemléknek számít, valódi szenzáció. Másrészt pedig Acoma azért is érdekes, mert a falucska a tradicionális pueblo őslakos építészet egyik legszebb, leglátványosabb és legjobban konzervált reprezentánsa.
A különleges pueblo házak
Az egymás hegyén-hátán álló, lépcsőzetesen elrendezett pueblo házak leggyakrabban vályogból épültek, lapos tetejüket pedig durván faragott fagerendák és kisebb merőleges lécek támasztják alá, összességében pedig leginkább egy masszív erőd- vagy bunkerrendszerre emlékeztetnek, pláne, hogy ezeken az épületeken többnyire inkább csak jelzésszerű ajtó- és ablaknyílások kaptak helyet (legalábbis eredetileg; ma már azért a használatban lévő pueblo házaknak vannak rendes ajtajai és ablakai). Az Acomában található épületek három szintből állnak, amelyek között hagyományosan kívülről a falnak támasztott létrákon lehet közlekedni. A pueblo építészet további kulcsfontosságú elemei közé tartoznak a kivák, amelyek kör vagy négyzet alakú alakú rituális helyiségek, és általában részben vagy teljesen a föld alatt találhatóak.
Rina Swentzell építész, történész és pueblo-szakértő kissé ezoterikus magyarázata szerint a pueblo építészet „egy olyan világ összefüggésében érthető meg a maga teljességében, amelyben a ház vagy építmény nem tárgy vagy gép, amelyben élni kell, hanem egy olyan kozmológiai világkép része, amely üdvözli a sokféleséget, az egyidejűséget, a befogadást és az összekapcsolódást”. Ebben a hagyományban az épületeket élő entitásoknak tekintik, amelyeknek véges élettartamuk van, és amelyekkel „az építés után kukoricalisztet »etetnek«, hogy kellemes életük legyen”. A főtér (vagyis a plaza) egyszerre a falu fizikai és a világegyetem metafizikai központja.
Acoma Pueblo, vagyis Sky City (fotó: Wikipedia)
Az acomai mészárlás
Acoma történelme – legalábbis azóta, hogy megjelentek a környéken az első európaiak – meglehetősen tumultuózusan alakult. A spanyol felfedezők 1540-ben jutottak el először a faluig, de eleinte bevehetetlennek ítélték. Hernando de Alvarado, a legendás spanyol konkvisztádor, Francisco Vázquez de Coronado hódító expedíciójának hadnagya úgy jellemezte a pueblót (amelyet Acuco-nak kereszteltek el), mint „egy igen különös, sziklaplatóra épült helyet”, amely „az egyik legellenállóbbnak tűnő település, amelyet valaha látott”. Jelentésében leírta azt is, hogy a falut kizárólag egy szűk, körülbelül háromszáz lépcsőfokból álló, függőleges lépcsősoron keresztül lehet megközelíteni, a tetejére pedig sziklába vágott lyukakon kell felmászni. Alvarado végül arra a következtetésre jutott, hogy „egyetlen hadsereg sem lehet elég erős ahhoz, hogy elfoglalja a települést”.
Sajnos a hadnagy jóslata tévesnek bizonyult, ugyanis Acomát végül sikerült térdre kényszeríteni. Hatvan évvel később Juan de Oñate gyarmati kormányzó, mikor hírét vette, hogy az acomaiak megölték az unokaöccsét és még vagy egy tucat spanyolt (acomák szerint azért, mert megtámadtak egy helyi nőt), kegyetlen bosszút állt: miután sikerült valahogy kijátszani a pueblo őreinek figyelmét, a kormányzó csapatai betörtek a faluba, és brutális mészárlást rendeztek. Ledöntötték a vályogfalakat, felgyújtották az épületek nagy részét, körülbelül 800 embert megöltek és vagy 500-at bebörtönöztek. A vérfürdő három teljes napon át tartott. A megmaradt lakosok szinte mindegyike rabszolgasorba került, vagy elmenekült a városból. A spanyolok a 25 év feletti férfiak jobb lábát levágták, a gyerekeket pedig elszakították szüleiktől, és különböző misszióknál helyezték el őket, vagy rosszabb esetben belőlük is rabszolgát csináltak.
San Estevan, azaz Szent István
Az acomai mészárlás túlélőinek körülbelül két évtized kellett ahhoz, hogy – mind mentálisan, mint fizikai valójában – újjáépítésék a közösséget. De persze már semmi nem lehetett ugyanolyan, mint azelőtt. A spanyol uralom beköszöntével ugyanis megjelentek a misszionáriusok is, akik – vélhetően több-kevesebb sikerrel – kereszténység felé kezdték terelgetni a pogány őslakosokat, valamint – ettől nem teljesen függetlenül – 1629 és 1641 között az itt szolgálatot teljesítő Juan Ramirez atya irányításával egy csodaszép és meglepő módon egészen homokvárszerű katolikus templomot is felhúztak a sziklafaluban, amely a maga nemében igazi kuriózumnak számít, tudniillik egyaránt magán hordozza a spanyol gyarmati építészet és a tradicionális pueblo házak stílusjegyeit.
A San Esteban Del Rey templom Acomában (fotó: Wikipedia)
Ám nem csak emiatt izgalmas (sőt: nekünk, magyaroknak végképp nem emiatt izgalmas), hanem azért is, mert a vályogtemplomot az egyház azzal a lendülettel San Estevan (vagy Esteban) Del Rey oltalmába ajánlotta, vagyis konkrétan az lett a neve, hogy
Szent István király-templom.
A katolikus egyház pedig mindössze egyetlen Szent Istvánt (San Estebant) tart számon, aki egyúttal király (rey) is volt: I. István magyar királyt, a keresztény magyar állam megteremtőjét. Hogy ezt az isten háta mögötti kis templomot miért nevezték el a nagy magyar uralkodóról, azt pontosan nem tudni, de valószínűleg nincs mögötte semmi rendkívüli történet; Szent István neve ugyanis elég jól cseng (akkoriban meg pláne jól csengett) az egész katolikus világban, és bár a Wikipedia gyűjtése szerint a Szent István király-templomok elsöprő többsége – minő meglepetés – Magyarországon, illetve a környező országokban/magyarlakta területeken található, azért távolabb is belefuthatunk néhányba, például Svédországban vagy Kanadában. Vagy, ugyebár, egy ősi indián településen, a vadnyugaton, egy meredek falú sziklaplató tetején.
Szent István fesztivál minden évben
De természetesen az is könnyen elképzelhető (miért is ne?!), hogy az ötletgazda egy magyar származású pap vagy hittérítő szerzetes volt, aki szintén a misszióval tartott. Ha ez így van, akkor minden bizonnyal ez a derék tisztelendő volt az első hazánkfia, aki a későbbi Egyesült Államok földjére lépett.
A katolikus (de azért a hagyományos őslakos külsőségeket, táncokat és bizonyos rituálékat megtartó) acoma indiánok a mai napig minden év szeptember 2-án nagy ünnepséggel tisztelegnek védőszentjük, Szent István előtt. A San Esteban fesztiválon több mint 2000 zarándok szokott részt venni: a ceremónia mindig a templomban kezdődik, ahol Szent István faragott fenyőfából készült képmását leveszik az oltárról, és az emberek hangos kántálás, puskadurrogtatás és harangzúgás közepette a főtérre viszik. A körmenet ezután a temető mellett halad el a szűk utcákon át a térre, majd a képmást egy szőtt takarókkal bélelt szentélyben helyezik el, amelyet két acoma férfi őriz. Ezt követően tánccal és lakomával egybekötött ünnepség következik, és bizonyára egészen hajnalig el is tart (a Covid idején csökkentett üzemmódban, félig-meddig virtuális formában folyt az ünnepség, amiről itt lehet megnézni egy hosszú videót)
Szent István-ünnep Acomában, 1900 körül (fotó: Wikipedia)
Noha mi augusztus 20-án szoktunk megemlékezni az államalapítóról (és magáról az államalapítás aktusáról), a dátum egyébként stimmel, mert XI. Ince pápa 1686-ban, Buda felszabadítása után (ekkor már ugye bőven állt a San Esteban Del Rey) szeptember 2-át jelölte ki Szent István ünnepeként.
Sajnos azonban van egy kis szépséghiba a dologban, mivel az acomák – legalábbis az interneten fellelhető források alapján – nem István királyt, hanem Szent Istvánt, az első keresztény vértanút tisztelik védőszentjükként, a magyar uralkodóról meg alighanem még nem is hallottak, hiába viseli nevét a templomuk már csaknem négyszáz éve. Azaz valamikor az idők folyamán összekeveredhetett a két István kultusza, és aztán így maradt; hát, van ilyen.
