Hiúság nélkül: Céline Dion megmutatja, milyen együtt élni a pokoli betegségével

2022 végén Céline Dion egy Instagram videóban jelentette be, hogy súlyos betegségben szenved. Bár korábban már meghirdetettt egy nagyszabású világkörüli turnét a 2023-as és 2024-es évre, később ennek az összes állomását le kellett mondania. Egy rendkívül ritka, nagyjából egymillió emberből egyet érintő betegség, a merev személy szindróma támadta meg a szervezetét, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette számára, hogy a tőle megszokott színvonalon énekeljen egy koncerten. A világ már akkor is tudta, hogy súlyos betegségről van szó, de az Ez vagyok én: Céline Dion című dokumentumfilm kellett ahhoz, hogy lássuk, mennyire súlyos a helyzet.

Begyógyszerezve a színpadon

Bár a nagyközönség számára Dion állapota csak közel két éve ismert, ő már régóta küzdött a tüneteivel. Leginkább gyógyszerek segítségével. A róla szóló dokumentumfilm egyik legmegrázóbb pillanatában elárulja, hogy sokáig a fellépésekre kizárólag gyógyszeres segítséggel tudta helyrehozni magát, csakhogy idővel egyre nagyobb adagokat kellett beszednie ahhoz, hogy színpadra tudjon állni. A végén már olyan mennyiséget szedett a Váliumból, hogy szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem halt meg túladagolásban.

Ráadásul az énekteljesítmény terén mindig is maximalista énekesnő olyasmire kényszerült, amire korábban nem volt példa: hazudott a rajongóinak. Különféle gyulladásokra hivatkozva mondott le fellépéseket, és arra is akadt példa, hogy kénytelen volt félbehagyni egy koncertet. Amikor pedig koncert közben már nem bírta kiénekelni a hangokat, inkább a közönséget énekeltette, hogy az embereknek ne tűnjön fel a probléma. Azonban a helyzet nem javult, csak súlyosbodott. Dion tudta, hogy bármennyire a színpad szerelmese és bármennyire szeretné, a korábbi életét nem folytathatja tovább. És nem akart örökre hazudni sem magának, sem a rajongóinak.

Ez volt akkor, ez van most

Irene Taylor rendező Prime Videón látható dokumentumfilmjében ugyan sok-sok archív felvételt láthatunk Dion dicső fellépéseiből, showműsoros szerepléseiből és legendás dalaiból, ám ettől még meg sem próbál átfogó képet adni az énekesnő karrierjéről, sőt a magánéletéről sem. A legendás házassága gyakorlatilag csak említés szintjén kerül szóba, az elhunyt férje egy-két archív felvételen jelenik csak meg, illetve egy pillanatra belenézhetünk a temetés képeibe. Ugyan szó esik Dion nagy családjáról, és arról, hogy tizennégyen voltak testvérek, de ez is csak azt a mondanivalót hivatott aláhúzni, hogy az énekesnő számára sem természetes közeg a luxus, ugyanis gyerekkorában voltak időszakok, amikor csak az édesanyja kreativitásának köszönhetően került étel otthon a tányérra.

Ebben a filmben nincsenek más beszélő fejek. Senki sem dicséri egekbe Céline Dion énekhangját és színpadi teljesítményét magán az énekesnőn kívül, nem nyilatkoznak rokonok, barátok, szakmabeliek vagy ismerősök. Irene Taylor eldöntötte, hogy a filmje kizárólag az énekesnő gyógyulásért folytatott harcáról szól majd, az ő szemszögéből mesél, és ehhez végig szigorúan tartja magát.

Az archív felvételekre leginkább azért van szükség, mert maga Dion is nosztalgiázó típus, aki szívesen mereng el a régi idők dicsőségén. Valamint – nem mellékesen – arra is felhívják a figyelmet a régi fellépések képei, hogy mit vesztett az énekesnő, és mit vesztettünk mi, a hallgatók. Kontrasztba állítja a régi életét az újjal, gyakran ragyogó képekben mosva össze a kettőt. Míg az egyik felvételen Dion leénekli a csillagokat az égről, a rendező egy vágással az otthoni porszívózására vált. Ez volt akkor, ez van most.

A kamera, ami nem áll le

Dion életének többi résztvevője, a fiai, a komornyikja vagy épp a gyógymasszőrje csak vendégszereplőkként jelennek meg a filmben, itt ugyanis minden az énekesnő körül forog. Egy korai mobiltelefonnal készült felvételen láthatjuk, amint egy rohama után kijönnek hozzá a mentők és kórházba viszik, de messze nem ez a legintimebb felvétel a százperces filmben. Már nagyjából a játékidő kétharmadánál járunk, amikor a főhősünk végre egy sikeres napot tudhat maga mögött. Már két évet töltött éneklés nélkül, mégis visszatért a stúdióba, hogy megpróbáljon felénekelni egy dalt. Ugyan rozsdás volt a „hangszere”, de a kísérlet így is sikert aratott, sikerült a felvétel. Csakhogy hazaérve a stúdióban átélt izgalmakat azonnal büntetni kezdi a betegsége.

Először csak a lábfeje görcsöl be, hogy aztán alig néhány perc leforgása alatt Céline Dion teljesen elveszítse az irányítást a teste felett. Van egy pont, amikor az énekesnő kikapcsoltathatná az összeomlását rögzítő kamerát, de ő szándékosan nem teszi, nem küldi ki a szobából a dokumentumfilmes stábot. A kamera közelről veszi a görcsbe rándult testet, ahogy azt is, ahogy az arca is görcsbe áll, és már megszólalni sem képes, miközben elképesztő fájdalmakat él át.

Eközben a gyógymasszőre és a házban tartózkodók a protokollt követve próbálnak rajta segíteni gyógyszerekkel, orrspray-jel és az ilyenkor szükséges biztonságos testtartás beállításával. A mozdulataik ijesztően gyakorlottak, látszik, hogy gyakran van dolguk hasonló helyzetekkel. Érthető okokból az emberek a külvilágnak szeretik az előnyös oldalukat mutatni, ez pedig a sztárokra különösen igaz. Elképesztően bátor döntés Dion részéről, hogy ezt a felvételt nem állította le, ráadásul később hagyta, hogy egy meghatározó, hosszú része legyen a saját filmjének. Nincs rá jobb kifejezés: sokkoló ennyire kiszolgáltatott helyzetben látni az énekesnőt, akit a színpadról úgy ismertünk meg, hogy mindig az ereje teljében van.

Az emlékek múzeuma

Természetesen nemcsak sötét pillanatok gyűjteménye a film, bőven akadnak kedves, életteli gyöngyszemek is Dion életéből. A kapcsolat a fiaival apró életképekben mutatkozik meg, és még az olyan ártalmatlan kérdésekre, mint a „Ha megtehetnéd, hogy most bárhová elutazz, hová utaznál el?” is izgalmas válaszok születnek. Dion elmondja, hogy ugyan élete során többször is körbeutazta a világot, mégis úgy érzi, hogy alig látott belőle valamit.

– mondja lemondó legyintéssel, mint aki elfogadja, hogy a közönség szeretetéért és a színpadok meghódításáért áldozatokat kell hozni.

Nagyon aranyos, ahogy a kissé elhízott, öreg kutyusával bánik, és cuki az is, amikor a coviddal megfertőződött komornyikjuknak aranyos videoüzenetet küld az ikreivel. Mégis talán akkor van leginkább elemében, amikor meglátogathatja a „múzeumát”. A múzeum ez esetben egy jókora, általa Las Vegasban bérelt raktárat jelent, ahol az egykori fellépőruhái és cipői mellett a gyerekei kisbabaruháit és játékait is tárolja, vagyis gyakorlatilag mindent, amit fontosnak tart a múltjából. Minden szerető gondossággal van rendszerezve, minden ruha, minden cipő egy emlék, és Dion tényleg mindenről pontosan tudja, hogy mi az és hogyan kötődik az életéhez.

Vicces momentum, amikor kiderül, hogy annyira cipőmániás, hogy amikor megtetszik neki egy cipő, nem érdekli, ha nincs a méretében, ő akkor is megveszi. Szokott hordani a lábánál sokkal kisebb és sokkal nagyobb méretű cipőt is, ugyanis arra esküszik, hogy

Izgalmas látni, hogy Dion gyakorlatilag egy múzeumot rendezett be az emlékeinek, ugyanis megengedheti magának, hogy semmitől se szabaduljon meg, amiről úgy érzi, fontos szerepe volt az életében.

Nem adja fel

Az Ez vagyok én: Céline Dion nem akar hamis reménysugarat adni nekünk. Nem akar azzal áltatni bennünket, hogy az énekesnő már a következő turnéjára készül, nem akarja azt állítani, hogy már a gyógyulás útjára lépett. Egyszerűen csak megmutatja, hogy Dion számára mindennél fontosabb, hogy színpadra álljon, mert imád énekelni, imádja a közönségét és feltölti az a szeretet, amit a színpadon állva kap. Céline Diont a csodás énekhangja tette Céline Dionná, de kicsoda Céline Dion a rendkívüli énekhangja nélkül? Nemcsak a film keresi erre a választ, hanem ő maga is.

Nincs hamis happy end, nincs mibe kapaszkodni. Csak egy erős nő van, aki nem hajlandó elengedni az álmait, és mindent megtesz azért, hogy újra valóra válthassa őket. Ám amikor épp közel kerül ehhez, a teste rögtön megbünteti érte. Nem tudjuk, mi lesz Céline Dion betegséggel vívott harcának kimenetele. A film végén csak egyben lehetünk biztosak: abban, hogy ő biztosan nem fogja feladni a küzdelmet.

Az Ez vagyok én: Celine Dion a Prime Video kínálatában látható.

Ezt olvastad már?

Austin Butler az nlc-nek: „Menő dolog fizetést kapni azért, hogy motorozzak”

Ez is érdekelhet Megnézem