Mielőtt túlságosan örülnél az év végi zenelistádnak a Spotifyon, olvasd el ezt a cikket

Több fontos dolog történt velem idén, komoly döntések, nagy dilemmák, életesemények – az egyik legfontosabb pedig természetesen az volt, hogy végre végiggondoltam a saját viszonyomat Taylor Swifttel. Maga a dolog (mármint a végiggondolás, nem a viszony) pár napig tartott csupán, cikket is írtam belőle, a konklúzió nagyjából annyi, hogy

Az albumokhoz azóta sem tértem vissza, és bár egy-két dalt betettem a Spotify-kedvenceim közé (ahol még nagyjából 4-5 ezer szám várja, hogy tisztességesen meghallgassam őket), az egész ügy nem is foglalkoztatott azóta. Egészen a múlt hét végéig, amikor is százmilliókkal egyetemben én is megkaptam az év egyik legjobban várt ajándékát, a Spotify Wrapped című személyre szabott – borzalmas műszóval élve – tartalomfogyasztási elemzésem, azaz azt, hogy mely előadók mely számait hol, mikor és milyen mennyiségben fogyasztottam. A Wrapped legnagyobb húzása természetesen az éves lejátszási lista, a kedvenc számaimmal, amelyet aztán hónapokig hallgatok, hogy a következő évben is nagyjából ugyanazok a számok kerüljenek bele – és ez így megy majd, amíg világ a világ.

Képzelhetitek, mennyire meglepődtem, hogy az elemzésben és a listán is rendre felbukkant Taylor Swift hullámzó minőségű, lakossági feminizmussal nyakon öntött egyenpopdalai. Az összesítésem tényleg azt sugallta, hogy hatalmas rajongó vagyok, és bár igazi first world problem ez – finoman szólva nem az a legnagyobb bajom, hogy a Spotify ilyesmivel vádol –, a helyzet ettől még elgondolkodtató, főleg, hogy nem vagyok egyedül. Az idei Wrappeddel ráadásul ezen túl is ezer baj van, az összkép pedig baljós és szomorú dolgokat sugall a popzene jövőjéről. Pontokba szedtük, hogy miért.

Megőrülő algoritmus

Illetve eleve az, hogy egy algoritmus dönti el zenészek, és általában az egész szórakoztatóipar sorsát. Nem szeretnék a botjával hadonászó, felhőkkel kiabáló boomernek tűnni, aki visszasírja azokat az időket, amikor még tisztességes zenei magazinok képzett újságírói mondták meg, mit érdemes hallgatni (egyébként visszasírom), de a Spotify algoritmusa ettől még hátborzongató.

Amikor a több mint 600 millió felhasználónál felbukkant a Wrapped, a fórumokat elárasztották a panaszok és a vicces mémek: rengetegen panaszkodtak arra, hogy ismeretlen együttesek bukkantak fel az éves bestofjukban, mintha az algoritmus részben hallucinálta volna az ízlésüket.

Mindenkinek feltűnt az is, milyen vérszegény az idei összesítés: nem látható például, hogy a felhasználók kedvencei mely városokban a legnépszerűbbek, és valahogy mindenkinél felbukkannak a leghíresebb előadók, akik mellesleg a legtöbbet kaszálják a platformon, azaz a kevésbé ismert zenekarokkal szemben nincs különösebben szükségük a népszerűsítésre. Ilyen a már említett Taylor Swift, vagy a The Weeknd. Még ha nagyjából stimmelnek is a dalok, a sorrend akkor is teljesen kusza: korábban is előfordult, hogy nem a meghallgatások száma szerint rangsorolt az éves összesítő, de pár kattintással azért sorba lehetett rendezni őket. Idén végképp véletlenszerű a sorrend, és nincs mód arra, hogy helyrerakjuk.

Ezt olvastad már?

Mintha egy űrlény magyarázná a többinek, milyen a szex: nagyon fontos női zenészek, akiket nem ismersz

Ez is érdekelhet Megnézem

Az egyik felhasználó képernyőképpel bizonyította, hogy a zenei platform idén nem vitte túlzásba az éves listát: egyszerűen betette az idén bemutatott, Timothee Chalamet-féle Wonka című film albumát. „Ez a legcikibb dolog, ami valaha történt velem” – panaszkodott Megan, nyilván némi túlzással.

Nagyon sokan várták a kedvenc műfajaik listáját, nem véletlenül. A legtöbb zenehallgatónak ugyan van fogalma arról, hogy a nagyobb kategóriák közül mit hallgat szívesen (metál, rock, punk, pop, elektronikus zenék), de azt kevesen tudják, hogy milyen obskúrus alműfajokba esnek a kedvenc számaik, pedig úgy sokkal könnyebb megtalálni a hasonlóakat. (Én például sokáig nem tudtam, hogy detroiti minimálhouse a kedvencem, de nagyszerű albumokat találtam a hetvenes évek eleji indonéz pszichedelikus rock világában is.)

Idén ez is eltűnt, illetve megváltozott: a Spotify algoritmusa talán viccből, talán, mert tényleg megőrült, teljesen nonszensz agyrémeket álmodott meg műfajok helyett a Zenei fejlődésed 2024-ben című playlistben. Többen idén szembesültek vele, hogy a „partvidéki, ujjakkal játszott, nagymama-jachtrock” a kedvencük. Én még olcsón megúsztam: márciusban például feltűnően sok „szakítós cheerleaderpopot” hallgattam (nyilván nem lep meg senkit, hogy ez Taylor Swiftet takarja), de ezrek panaszkodtak arra, hogy az algoritmus szerint nagyon sok

hallgattak. A „rózsaszín pilateshercegnő” kifejezés sokaknál előkerült, ebből rögtön mém is lett, igaz, utólag lehetetlen rekonstruálni, hogy mi az, amit a Spotify talált ki, és mit költöttek hozzá a felhasználók; a férfi, aki állította, hogy októberben kizárólag „mostadlan, elvált tököscsaj-űrapa” stílusú zenéket hallgatott, valószínűleg viccel.

Itt már felmerült a gyanú, hogy az idei Wrapped felett átvette a hatalmat az AI, vagyis a mesterséges intelligencia; és ezzel el is érkeztünk a legnagyobb bajhoz.

AI, amíg a szem ellát

Ellentmondásos és botrányokkal terhelt a Spotify és a mesterséges intelligencia kapcsolata. A platformon nagyon nehéz szűrni az AI-jal készült dalokat, amelyeket a cég ráadásul nem is tilt nyíltan; a hivatalos szabály az, hogy amíg a készítő rendelkezik a szerzői jogokkal (értsd: nem lopott más dalokból felismerhetően), addig szabad a pálya. Ez persze azt jelenti, hogy ha valaki legyárt pár kattintással több tucat vagy akár több ezer dalt, és ráereszti a platformra, azzal gyakorlatilag ingyen pénzhez jut: elég, ha csak egy-kettőt becsíp az algoritmus, elkezdi mutogatni felhasználók ezreinek, és már jön is a bevétel úgy, hogy valódi munka nincs mögötte.

Ezzel persze a zenei kínálat hígulásán és a zenészek megalázásán kívül az is baj, hogy a hús-vér alkotóktól veszi el a jogdíjakat. A Spotify ugyanis nem fix összeget fizet a meghallgatások után, hanem régiónként és népszerűségi sávonként eltérő összeget. Ráadásul minden évben adott keretből (a reklámbevételek és a havidíjak bizonyos részéből) gazdálkodik, azt dobja szét, tehát az AI-dalokkal tényleg a zenészeket rövidítik meg a csalók. Több bennfentes tudni véli ráadásul, hogy maga a cég is előszeretettel él ezzel a módszerrel, hogy kevesebb jogdíjat kelljen kifizetnie a valódi zenészeknek.

„A Spotifyra 2024-ben havi átlagban 1 800 000 dalt töltöttek fel, aminek a nagy részét alig, vagy egyáltalán nem hallgatják” – meséli az nlc-nek Dányi Kriszta zenész, a WeAreGloria nevű elektronikus zenei projekt szellemi anyja. Spotify-léptékben kis előadó ő: legnépszerűbb dalát 53 ezren hallgatták meg, de ezen kívül mindegyik számának tízezer alatti a hallgatottsága. (Pedig egy klipjével a klipszemlét is megnyerte pár éve, koncertjével pedig megtöltötte a Magyar Zene Házát.)

„Ez nem új trend” – folytatja – már 3 évvel ezelőtt is léteztek olyan oldalak, amik kifejezetten ilyen algoritmus által eltemetett dalokat kínáltak azoknak, akik valami obskúrusra vágytak. Egy példa: Forgotify.com”. Ha egy zenésznek nincs legalább tízezer hallgatója, akkor a Spotifyról származó bevétel „nagyjából értelmezhetetlen” – fogalmaz Kriszta. „Ezért a legtöbb zenész hirdetéssel próbál küzdeni a hallgatásokért, illetve okos marketingtrükkökkel, de én úgy gondolom, hogy ez valamennyire szélmalomharc, gyakorlatilag egymást akadályozzuk az előrejutásban.” Régóta téma a zenészek között, hogy az oldal működését meg kellene reformálni, de a többség szkeptikus. „Mivel monopolhelyzetben vannak, erre a közeljövőben nem látok sok esélyt.”

Ezzel el is érkeztük a Spotify legsúlyosabb „bűnéhez”.

A zenészek kizsákmányolása

A társadalmi olló egyre csak nyílik, a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények pedig csak csúsznak lefele, tudjuk ezt jól – és a helyzet hasonló a streaming oldalakon érvényesülni igyekvő zenészek közt is. Ahhoz, hogy kényelmesen megéljen az ember a dalai, albumai publikálásából, minimum Taylor Swiftnek, vagy Ed Sheerannek kell lennie – ők azonban rögtön százmilliókat szakítanak évente, persze dollárban. Az alsóbb „kasztok”, akiknek „csak” pármilliós slágereik vannak, elfelejthetik a megélhetést, a tízezres, párezres kategóriáról nem is beszélve. Szigorú titok, hogy egy-egy meghallgatásért mennyit fizet a Spotify a zenészeknek (pontosabban a kiadóknak, labeleknek, hiszen ők is leveszik a sápot), ráadásul, ahogy említettük, régiónként és piaconként változik, de azt talán leírhatjuk, hogy egy forintnál jóval kevesebbet. Azaz csak a Spotifyból még Azahriah sem gazdagszik meg, ahhoz a nemzetközi színtéren is be kellene futnia.

Felesleges ezen lamentálni, inkább nézzük, hogyan segíthetjük kedvenc zenészeinket, akik nem hozzák Taylor Swift számait – és talán nem is céljuk stadionokat megtölteni, egyszerűen alkotni szeretnének. Azzal nem segítünk, ha bojkottáljuk a Spotifyt, hiszen még mindig ez a leghatékonyabb eszközük, hogy eljuttassák a zenéjüket a közönségükhöz, inkább keressünk más támogatási formát. Például:

• merch (ruha, ajándéktárgyak, CD, hanglemez)
• koncertjegyek.

Ezek már valós bevételt jelenthetnek, igaz, „ha retegzenét játszik az ember, ez sem számottevő”, mondja szakértőnk, „főleg Magyarországon”.

Senki nem tudja, hogy hallgatunk majd zenét öt-tíz év múlva, de az biztos, hogy a Spotify sem tarthat örökké – a kérdés, hogy ami váltja, nem lesz-e még károsabb. „A platform jelenlegi dominanciáját a technológiai fejlődés, az Alfa-generáció és az új üzleti modellek is ki fogják kezdeni” – mondja Kriszta. Arról az Alfa-generációról beszélünk, amely már most is természetesnek veszi az AI jelenlétét és használatát; ők azonban talán valóban alkotnak majd a segítségével, nem vele végeztetik el a piszkos munkát a gyors bevétel reményében. „Nem vagyok gazdasági szakember, de az egyre elégedetlenebb zenészek tiltakoznak majd, decentralizálhatják a rendszert, az AI-modelleket együttműködve használják majd és szabályozással avatkoznak be. Akár el is hagyhatják a Spotifyt kisebb, igazságosabb platformokért, esetleg ők maguk kezdenek valamit építeni kisközösségi szinten.” Nincs mese tehát, minden reményünk a sokat kárhoztatott és könnyen parodizálható Alfa-generáció kezében van.