Szembejött

Drágának találták a javítást, foglyul ejtették a mosógépszerelőket

A házigazda azzal is megfenyegette a mosógépszerelőket, hogy megöli őket.

Tavaly karácsony előtt a kisvárdai házaspárnak elromlott a mosógépe, amelyet 15 000 forintért javíttattak meg két szerelővel. 2017 januárjában a mosógép ismét meghibásodott, ezért a feleség másnak is megmutatta azt, aki azt mondta neki, hogy a szerelők munkája nem ért 15 000 forintot.

Ezt követően a házaspár újra kihívta a korábbi két szerelőt, akik meg is jelentek a lakásukban 2017. február 1-jén este. A nő beengedte a szakembereket a lakásba, majd a bejárati ajtót belülről kulcsra zárta. Az egyik szerelő hozzákezdett a javításhoz, míg társa a folyosón várakozott. Ekkor jelent meg a szobában tartózkodó férj és annak barátja, és a házigazda visszakövetelte a szerinte a felesége “lehúzásából” megszerzett 15 000 forintot a szerelőktől.

A két szakember nem akarta a pénzt visszaadni, különböző kifogásokat kerestek, mindeközben a férj többször megütötte ököllel az egyik szerelőt, és megöléssel is fenyegette őket. Végül kiengedték a lakásból az egyik szerelőt azzal, hogy a közeli bankautomatából vegyen fel pénzt a részükre. A sértett azonban értesítette a rendőrséget, akik kiszabadították a társát is.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kétrendbeli emberrablás bűntettével vádolja a házaspárt és barátjukat.

Az ügyész azt indítványozta, hogy a bíróság börtönbüntetést szabjon ki velük szemben, és tiltsa el a közügyektől is a vádlottakat. A bűncselekményekért 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top