Szembejött

Undorító húsüzemet lepleztek le Pomázon

Több tonna lejárt vagy követhetetlen eredetű húst találtak egy pomázi húsüzemben.

Az illetékes hivatal a napokban helyszíni szemlét tartott egy pomázi húsüzemben, ahol elsősorban gyros alapanyagot állítanak elő. 

“A munkatársaink odaérkezésekor a Pest megyei üzemben éppen egy három napja lejárt fogyaszthatósági idejű terméket dolgoztak fel” – számolt be róla Tarnai Rihárd kormánymegbízott, majd hozzátette, a helyszínen összesen 1865 kg lejárt fogyaszthatósági idejű, és/vagy nyomon követhetetlen csirkecombot, combfilét, továbbá 154 kg marhafaggyút találtak a szakértők, akik azonnal elrendelték az áru forgalomból való kivonását és megsemmisítését.

A pomázi húsüzemben ezen felül 1548 kg fagyasztott termék eredetét nem tudták számlával igazolni, illetve a hús származását igazoló azonosítók megegyeztek, ezzel szemben két különböző cégtől származtak. Ezért rendelték el a húsáru forgalomból való kivonását és egyben hatósági zár alá is helyezték.

Undorító húsüzemet lepleztek le Pomázon
Forrás: kormanyhivatal.hu

“A feldolgozót köteleztük a partnerei értesítésére, és az elmúlt 3 napban kiszállított termékek kereskedelmi forgalomból való visszahívására.” – folytatta a kormánymegbízott.

A helyszíni szemlével párhuzamosan a hatóság kollégái a nagyobb mennyiségeket átvevő egységeket még aznap délután felkeresték, és megtiltották a húsok további forgalmazását. “Élelmiszerbiztonsági ellenőreink három helyszínen több száz kiló filézett és csontos húst vontak ki a forgalomból, mert azok a vizsgált húsüzemből származtak, és nem rendelkeztek nyomon követési dokumentációval.”- mondta el Tarnai Richárd, majd hozzátette: “A húsüzemet a partnereihez kiszállított tételek visszahívására köteleztük. Később kiderült, az üzem a partnereit nem megfelelően értesítette, ezért a következő napon további vendéglátóipari egységeket ellenőriztek a kollégáink, ahová továbbra is érkeztek az üzemből termékek. Ezen ellenőrzések alkalmával közel két tonna alapanyagot és készterméket vontak ki a vendéglátóipari egységekből.”

Két nappal később utóellenőrzést tartottak Pomázon, mely ellenőrzés során az üzemből további 2 tonna alapanyag és félkész termék megsemmisítését rendelték el, az üzem működését pedig felfüggesztették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top