Szépüljünk

3 zseniális parfüm – tavaszi fuvallat

A tavaszi bizsergésben te is új illatra vágysz? Bemutatunk hármat, de vigyázat, mert egyik sem ígérkezik futó kalandnak!

Növényi illatanyagok»
11+1 új illat»
Világ körüli parfümutazás» 

Ilyenkor a legszebb az ég kékje, alig várom az aprócska, hersegő zöld leveleket, imádom a tavaszt. És menthetetlenül beindulok. Nőből vagyok, így aztán menten szükségem van egy vadító tűsarkúra, egy lehengerlő körömlakkra és egy új illatra. Idén kora tavasszal – talán a válság az oka – az eddig megszokottnál jóval kevesebb új illat jelent meg a polcokon, ám az alábbi újdonságok mindegyike mestermű. 

Lancôme, Trésor In Love

20 év. Ennyi telt el azóta, hogy a Trésor megjelent. Elképesztő, de a most érettségizők között vannak olyanok, akik ezzel az illattal találkoztak először az anyukájukhoz bújva. Ám a szülinapot illő módon meg kell ünnepelni, és mivel lehetne jobban, mint az illat újraértelmezésével? Nos, így született a Trésor In Love! Az eredetire jellemző rózsás jegyek megmaradtak, de a keleties hatást felváltotta a gyümölcsös jelleg. A Lancôme szerint ez a szerelem illata, én pedig az illatba lettem szerelmes. Az üveg karcsú és légies, a nyakán fekete szaténrózsával, amelyről simán el tudom képzelni, hogy egy vadabb pillanatomban partigyűrűként fogom viselni.

3 zseniális parfüm - tavaszi fuvallat

  • Az illatjegyek: nektarin, körte, török rózsa, jázmin, cédrus és pézsma teljesen egyenjogúan.
  • Kiszerelés: 30, 50 és 75 ml EDP.
  • Ár: 11 500, 18 300 és 22 500 Ft.

 

Yves Saint Laurent, Parisienne

Yves Saint Laurent imádta Párizst. 21 évesen már ő a Dior-ház vezető tervezője, és 25 éves korában megnyitja saját „műhelyét”, hol másutt, ha nem Párizsban. 1983-ban, a Paris d’Yves Saint Laurent parfümje bevezetésekor mondta: „A te nevedet választottam a parfümnek, mert semmi sem gyönyörűbb nálad. Mert szeretlek. Az én Párizsom.” Lassan két éve, hogy katonai tiszteletadással, a köztársasági elnök jelenlétében búcsúztatták el a francia fővárosban. Most, 33 évvel az Opium és 3 évvel az Elle után itt a tavaly bemutatott új illat, a Parisienne hozzánk is megérkezett. A nő illata, aki nem csupán francia, hanem párizsi nő. Aki egy boldog-zűrös-buja éjszaka utáni hajnalon is természetes eleganciával viseli a kis fekete ruháját, akinek a kontya egy picit zilált, de így még nőiesebb. És egy szál rózsa van nála, mi más? A csiszolt drágakövekre emlékeztető üvegen fekete bőrcímke és arany YSL-logó – a megtestesült elegancia.

3 zseniális parfüm - tavaszi fuvallat

  • Az illatjegyek: fekete áfonya a fejjegyben, a szívjegyben Damas rózsa, ibolya és bazsarózsa, míg az alapillatban pacsuli, vetiver, pézsma és szantálfa.
  • Kiszerelés: 30, 50, 75 ml EDP.
  • Ár: 10 600, 14 800, 17 600 Ft.

 

DKNY, Pure

Kortalan illat. Finom és lágy, modern és kifinomult. Tiszta és derűs. Bennem azokat a pillanatokat idézi fel, amikor úgy érzem, hogy kerek a világ, és pont jó helyen van minden és mindenki körülöttem. A sallangmentes tökéletességre utal a színtelen parfüm sima, átlátszó, vízcsepp alakú üvege. A csomagolás is azokhoz szól, akik megtalálták a helyüket és a feladatukat, akik pontosan tudják, hogy mi a fontos az életükben. Donna Karan az új illatával üzenetet közvetít a világnak, a környezettudatosságra és a felelősségvállalásra hívja fel a figyelmet. Segítséget nyújt a humanitárius szervezet, a CARE munkájához, konkrétan az ugandai vaníliaültetvényeken dolgozó nők helyzetén kíván javítani. A Pure alapjegyében megjelenő vanília természetesen Ugandából származik.

3 zseniális parfüm - tavaszi fuvallat

  • Az illatjegyek: a fejjegy lótuszvirágból és bolgár rózsából áll, az illat szívét jázmin, frézia és orchidea adja, az alapjegy összetevői az ámbra, a szantálfa és a vizes vanília.
  • Kiszerelés: 30, 50, 100 ml EDP.
  • Ár: 11 100, 15 800, 22 100 Ft.

3 parfüm, 3 modell

Elettra Rosselini Wiedemann igazán szerencsés, hogy a mamája, Isabella Rossellini és nagymamája, Ingrid Bergman gyönyörű vonásait és légies, mégis nőies alakját örökölte. A 26 éves modell híres arról, hogy szépsége mellett esze is van: egyetemet végzett, az angol mellett franciául és olaszul is folyékonyan beszél. 20 évvel ezelőtt a Trésor arca Isabella Rossellini volt, és most a lánya – aki a Lancôme-mal már korábban is dolgozott – adja az arcát a Trésor In Love-hoz. A választás tökéletes, hisz az új parfüm csak annyiban hasonlít az eredetire, mint lány az anyjára.

3 zseniális parfüm -  tavaszi fuvallat

Botrányai ellenére a 36 éves Kate Moss biztosan tartja előkelő helyét a topmodellek között. 2005-ben robbant a bomba a kokainozós fotójával, ám 2006-ban már megbocsátott a szakma, és elnyerte az Év Modellje díjat a British Fashion Awardson. Azóta töretlenül újra a csúcson van, természetesen a Haiti megsegítésére szervezett jótékonysági divatbemutatón is ott volt. A nemrég elhunyt Alexander McQueen ruháját mutatta be, ami figyelmes választás volt a szervezőktől, hisz a jó barát divattervező Moss botránya után azonnal kiállt a modell mellett. Bármit, tényleg bármit ki lehet hozni Kate Moss arcából, a Parisienne arcaként az élet minden pillanatát élvező nőt testesíti meg – tökéletesen.

3 zseniális parfüm -  tavaszi fuvallat

Az amerikai Angela Lindvall elismert modell, ám Donna Karan nem pusztán a megjelenése miatt választotta a Pure arcának. Angela hozta létre a The Collage Foundation nevű nonprofit szervezetet, amely célul tűzte ki, hogy a médiában szórakoztató formában szóljon a fiatalokhoz, többek között a környezetvédelem és az egészségügy témájában. Ő a szóvivője az Egyesült Államokban zajló The Heart Truth nevű kampánynak, amely a szívbetegségekre hívja fel a figyelmet.

3  zseniális parfüm - tavaszi fuvallat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top