Szépüljünk

Minden ötödik férfi vasalja a haját

Tavaly Nagy-Britanniában közelítőleg 100 millió font értékben adtak el hajvasalókat. A szigetországban jelenleg ez a legkeresettebb otthoni szépségápolási készülék, méghozzá nem csupán a nők körében.

A Mintel piackutató cég által végzett felmérésből kiderült, hogy a női lakosság harmada rendelkezik saját hajvasalóval, minden negyedik megkérdezett nő pedig úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem hajlandó kimenni az utcára, míg ki nem vasalta a haját.

A férfiak is igencsak kezdenek azonban felzárkózni: a kutatás eredményei szerint minden ötödik brit férfi rendszeresen vasalja a haját. A hajvasalás hímnemű híveinek túlnyomó többsége a fiatal korosztályból kerül ki.

Michelle Strutton, a Mintel elemzője a Daily Mailnek nyilatkozva elmondta, hogy a gyártók is egyre inkább felismerik a férfi fogyasztókban rejlő lehetőségeket. Várhatóan egyre több olyan hajvasaló jelenik majd meg a piacon, mely küllemében férfiasabb, és funkcióit tekintve is elsősorban a pasik igényeit igyekszik kiszolgálni, így például rövidebb haj vasalására is alkalmas.

  PASIHÉT  
Minden ötödik férfi vasalja a haját
Minden ötödik férfi vasalja a haját
Minden ötödik férfi vasalja a haját
 Pasitrend, 2011 Szendi Gábor különvéleménye Apák, akik egyedül nevelik a gyereküket

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top