Szépüljünk

A mesehősnők a divat áldozatai

A kis hableány műmelleket kapott, Törpilla domainacsizmában tipeg, Ursula pedig lefogyott és Lady Gaga lett. Így jártak.

A divatipar a mesehősöket sem kíméli: ha kell, lefogyasztják, megnyújtják, plasztikázzák őket, csak hogy megfeleljenek az érvényben lévő szépségideálnak. Illúziókeltés… vagy inkább illúziórombolás?!

 

Ilyen volt - ilyen lett
Ilyen volt – ilyen lett

2010-ben az amerikai Forever 21 márka Minnie egeret választotta egyik kollekciója arcául. A masnis egérlányt eredeti formájában azonban túlságosan bumfordinak találták, ezért a grafikusok kifutói modellt kreáltak belőle, girhes testtel és aránytalanul hosszú, vékony lábakkal.

A feje maradt
A feje maradt

 

Hasonlóképp bántak a tajvani Elle szerkesztői Hello Kitty!-vel. Bár a kifejezéstelen tekintetű rajzcica alapból is a kelleténél nagyobb divatikon, a magazin címlapfotóján rövidke végtagjai helyett hosszú karokat és lábakat kapott, és trendi ruhába öltöztették. Épp csak a feje nem lett kisebb.

Törpilla szintén túlságosan tömzsinek találtatott a modellkedéshez, így amikor tavaly, a Hupikék törpikék moziváltozat marketingkampányának részeként a Harper’s Bazaar magazinban pózolt, olyan divatházak kreációiban, mint a Lanvin, a Louis Vuitton, a Dolce & Gabbana és a Marc Jacobs, szintén kissé megnyújtották az alkatát, és biztos, ami biztos, még dominacsizmát is kapott. 

 

Mi lett veled, Törpilla?!
Törpillából Törpdíva

A legkevésbé sem kizárt, hogy ez a törpös divatanyag ihlethette meg a Vogue stylistjait, amikor Nicki Minaj rapper-énekesnőt konkrétan hupikékre festették egy fotózás erejéig.

Tengeri boszorkányból Lady Gaga
Tengeri boszorkányból Lady Gaga

 

A kis hableány című mesefilm félig poliptestű tengeri boszorkánya, Ursula telt alkata sem felelt meg a divatipar által ideálisnak beállított testképnek. Ezért hát, amikor nemrégiben a Disney új gonosztevős babakollekciót adott ki, a banya olyan karcsú testet kapott a tervezőktől, akár egy Barbie baba. Innen pedig már csak egy lépés volt az amerikai Vogue szeptemberi számának címlapja, melyen Lady Gaga karcsú Ursula képében pózol.

Optikai tuning
Optikai tuning

 

Az említett babakollekcióban egyébként a többi gonosztevő is átesett némi optikai tuningon. Szörnyella de Frász megfiatalodott, az Alice Csodaországban Szívkirálynőjének pedig éppen az egyik jellegzetességét, méretes fejét cserélték kisebbre és sikkesebbre.

 

Ariel, újratöltve
Ariel, újratöltve

 

Egy venezuelai plasztikai klinika viszont Arielt fektette be a képzeletbeli műtőasztalra, ahol nem csupán lábakat kapott uszonya helyett, de ha már ott volt, akkor két szilikonmellet is.

Címlaplányok
Címlaplányok

 

Egy amerikai grafikus, Dante Tyler elképzelte, hogyan is festenének a Disney-hercegnők a  Vogue magazin címlaplányaiként. Ehhez persze előbb „címlap-kompatibilissé” kellett tenni őket. Trendi, új arcával Belle, a Szépség járt a legrosszabbul, de Ariel is jobban hasonlít Jessica Rabbitre, mint önmagára.

 

Hányat ismersz fel közülük?
Hányat ismersz fel közülük?

 

Egy orosz dizájner viszont azt öntötte formába, hogy hogyan is néznének ki a legismertebb mesehősnők, ha nem a rajzfilmstúdióban, hanem egy divattervező asztalán születtek volna. Te hányat ismersz fel közülük? Segítünk… Felső sor, balról jobbra: Esmeralda, Aranyhaj, Hamupipőke, Ariel, Csipkerózsika, Tiana. Alsó sor: Belle, Jázmin, Hófehérke, Pocahontas, Merida, Mulan. 

 

Pálcikalányok
Pálcikalányok

Ez pedig már a New York-i Barneys áruházlánc idei, ünnepi kampánya, melyben az anorexiás Daisy kacsa és Minnie egér pózol Dolce & Gabbana- és Lanvin-kreációkban.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top