Szépüljünk

Megéri-e lebarnulni?

Legalább tíz okot tudnánk kapásból mondani, hogy miért szeretnénk nyáron lebarnulni. Dr. Dálnoki Olga bőrgyógyász-kozmetológus főorvos szerint nem kell lemondanunk a barna bőrről, de...

Mikor van szükség fényvédelemre?
Nem túlzás azt mondani, hogy mindig. Talán meglepő, de még az autó üvegén keresztül is érnek bennünket az UV sugarak, ezért aztán ha a déli órákban hosszabban utazunk, akkor érdemes ilyenkor is bekennünk magunkat fényvédővel. A víz ugyan megtöri a napsugarat, de a felszínéről fokozottan verődik vissza, tehát úszás, strandolás közben is figyeljünk oda. Az elővigyázatosság pedig kell akkor is, ha például kutyát sétáltatunk vagy egy kerthelyiségben szeretnénk ebédelni a családdal.

Pontosan melyek a kritikus órák?
Korábban annyit tudtunk, hogy dél körül kell árnyékot keresnünk. Mivel mostanában nagyon erős az UV sugárzás, a kritikus időszak is hosszabbra nyúlt: 11 és 15 óra között tényleg jó, ha inkább fedett helyen maradunk.

Ha nem égek le, akkor nincs baj…
Valóban, a bőr leégése szembetűnő gondot jelez. Ha viszont sikerül ettől megkímélni magunkat, az nem jelenti azt, hogy a sugárzás ne lenne hatással a bőrünkre. Ezért aztán a könnyen barnuló, mediterrán típusoknak is fontos figyelniük, legfeljebb annyi könnyebbséggel, hogy ők választhatnak alacsonyabb faktorú fényvédőt.

Megéri-e lebarnulni?

Milyen fényvédőt válasszunk?
A bőr érzékenységétől függ, hogy milyen faktorszám javasolt. 25-30-as faktor környékéről érdemes válogatnunk. A gyorsan barnulók esetleg kenhetnek magukra ennél valamivel gyengébbet, de a kifejezetten fehér bőrűeknek érdemes akár egészen az 50-es erősségűig elmenniük.

“Majd felkészítem a napozásra szoláriummal a bőröm!
Több szempontból se tedd! A legújabb nézőpont szerint a szoláriumozást érdemes minimálisra csökkenteni. A napozásra már csak azért sem készít fel, mert szoláriumban UVA, míg a napon UVB sugárzás ér bennünket. A felkészítés viszont valóban fontos dolog, csak egy kissé másképpen.

Hogyan is?
Alapvetően a szabadban töltött idő is már egy lépés a napozás felé. Nyaralás alatt viszont tartsunk a napozásban felvezetést. Az első két napon erősebb faktorszámú krémmel kezdjünk, majd fokozatosan csökkenthetjük a fényvédő erősségét, hiszen már kezd hozzászokni a bőrünk a sugárzáshoz. Így egyúttal a barnulás is egyre biztonságosabbá és látványosabbá válik.

Mivel a legjobb barnulni?
Többfajta állagból választhatunk. A vastag, mattító krémek erősebb réteget képeznek a bőrön, míg a spray forma ennél jóval vékonyabban fed. Emiatt tehát azonos faktorszámú, de eltérő állagú készítmények között valóban lehet némi különbség védelemben és barnulásnál is.

Kerülni kell a sminket. De mi lesz így a bőrhibáimmal?
A sminket, dezodort, de még a színezőanyagokkal ellátott naptejek egy részét is kerülni kell a strandon. Foltot hagynak ugyanis a bőrön napozáskor, így aztán nem is éri meg kockáztatni. A dezodor hiánya persze csökkentheti a komfortérzetünket, de megoldhatjuk könnyen a problémát nedves törlőkendővel. A kisebb bőrhibákat pedig elrejthetjük speciális, enyhén színezett napozószerekkel. Ezeket érdemes gyógyszertárban beszerezni.

Ha strandolunk, akkor tehát a nap közepén inkább menjünk haza a partról?
Lehet esetleg ebédelni, és nem kell mindenáron épületbe vonulni, ha végre az egész évben várt nyaralásunkat töltjük. Vegyünk viszont magunkra egy pólót, ha pedig inkább a vízben lennénk, akkor vegyünk fel napszemüveget és kalapot, sőt a póló is maradhat.

Megéri-e lebarnulni?

“A szoláriummal majd szépen megőrzöm a barna színt”
A bőrgyógyász szerint a bronzárium, csokicső és más, hangzatos elnevezések ellenére nincs lényeges különbség a szoláriumok között. Mindre igaz, hogy a bőr mélyebb rétegeit érik a sugarak, UVB helyett UVA sugárzást kapunk. Valóban gyorsabban lesz színünk, csakhogy a mélyebb rétegekig érő sugarak gyakorlatilag bombázzák a szunnyadó anyajegyeket, ráadásul komolyan felelősek a gyorsan öregedő, megtöredező, vékonyodó bőrért. Ha nem is égsz meg, azt biztosan tapasztaltad, hogy a bőröd kipirul a használat után. Ez már önmagában is intő jel. Szoláriumot a legújabb álláspont szerint havonta talán csak 5-10 percet használjunk, azt is inkább koncentráljuk a fényhiányos, téli időszakra, nyáron pedig válasszuk a napot!

Biztonságosabb az önbarnító?
Az önbarnító krémek, vagy az a megoldás, amikor az egész testet permetezzük be barnító fújással, egészen biztos, hogy kemikáliákat jelentenek. Az összetételük vegyes és kérdéses, ugyanakkor mélyebb rétegekbe szívódnak fel a vegyi anyagok. Ha ésszel napozunk, az tehát jobb megoldásnak tűnik, ugyanakkor egy-egy esemény előtt azért használhatunk barnító krémeket is.

Mire figyeljünk a gyerekeknél?
Egyéves kor alatt a 11 és 15 óra közti időszakban a babákat még a fa árnyékában se altassuk! Már csak azért se, mert ennyi idős kicsiknek még nincsenek jó fényvédők. A gyerekeknek mindig magasabb faktorszámú, vastagabb és mattító krémeket válasszunk a biztonság érdekében!

Ha mindezt betartom, hogyan legyek csokoládébarna?
Nem a napozás tiltott, az egyenletes barnulással nincs gond. A feketébe hajló barnaság már egyébként sem divat, az elővigyázatossággal pedig sok későbbi szövődménytől óvhatjuk meg magunkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése