Szépüljünk

Utálom a hajamat!

Hiába ígérnek a sampongyártók csodákat, bizony mindig akad, akit megőrjít a haja, és nem tud vele mit kezdeni. Több oka is lehet a jelenségnek, három nőt kérdeztünk, akiknek komoly gondjaik voltak vagy vannak a hajukkal. Bizonyos esetekben van megoldás, máskor viszont csak az elfogadás és a belenyugvás segít.

Lilla, 36 éves tanár

Ránézésre nem látsz semmi problémát Lilla hajával – persze ez évek munkája. “Az a baj, hogy bár nincs kevés hajam, de hihetetlenül vékony szálú” – világít rá egyből. Persze valószínűleg emberek milliói élnek boldogan úgy, hogy vékony szálú a hajuk, de Lilla mindig is látványos sörényt akart. Ennek érdekében hosszú időn keresztül rengeteg pénzt és energiát ölt abba, hogy testesebbé tegye hajszálait. De hiába próbálkozott balzsammal, festéssel, hajhabbal, lakkal és minden elérhető hajápolási termékkel, a várt hatás elmaradt.

Lilla szerint a legtöbbet még mindig a jó vágás tette a hajáért, annak köszönhetően áll leginkább úgy, ahogy szeretné. Fura módon a testében zajló hormonális változások hoztak némi változást – de az is elképzelhető, hogy Lilla egyszerűen csak megtanulta elfogadni adottságait. Mindenesetre most már kizárólag egyszerű, szilikonmentes sampont és balzsamot használ, csak a nagyon ügyes fodrászra nem sajnálja a pénzt. “Még mindig irigykedve nézem azokat a nőket, akiknek talán csak én látom gyönyörűnek a haját, ők pedig már halálra unják. De legalább nem utálom a sajátomat sem, képes vagyok már örömmel tükörbe nézni” – számolt be fejlődéséről Lilla, aki vállig érő, lépcsőzetesen vágott, természetes barna színű hajat visel most már évek óta.

Utálom a hajamat!

Detti, 26 éves médiavásárló

Amennyire gondot okozhat, ha valakinek kevés a haja, legalább olyan problémás, amikor túl sok van belőle. “Éveken át megőrjített a hajam, szinte kéthetente kellett fodrászhoz mennem, hogy kinézzen valahogy” – mesélte Detti. A tizenéves kora óta rövid kleopátrát vagy másnéven short bobot viselő lány haja a vágás után hamarosan látványosan elállt a fejétől, veszített rendezettségéből.

Detti gondjait az egyik barátnője oldotta meg, aki rávilágított, hogy valószínűleg nem elég jó a fodrásza, és nem tudja megfelelően megritkítani burjánzó tincseit. Dettinek először nem tetszett a megoldás, mivel addig nagyon olcsó fodrászhoz járt, és a barátnő által ajánlott szakember háromszoros áron csinált meg egy vágást. Nehéz volt elhinnie, hogy az eddigi kétezer forintos vágások helyett érdemes egy hatezer forintos frizurába fektetnie, mert annál ritkábban kell majd fodrászhoz mennie. Szerencsére a barátnőnek igaza volt, és az új fodrász remekül bevált. “Az én anyukám sosem költött sok pénzt a hajára, nem gondoltam volna, hogy a szaktudásnak ekkora jelentősége van” – vallotta be Detti, aki azóta nem is hajlandó más fodrászt odaengedni a hajához. Azt mondja, bőven megéri többet fizetni, mert így akár két hónapig is húzhatja a vágást – a fodrász ugyanis még mindig nem a kedvenc programja.

Utálom a hajamat!

Ilona, 44 éves pénzügyes

Van az a mondás, hogy akinek egyenes a haja, az göndört akar, és fordítva. Nos a hullámos hajjal nem foglalkozik a közvélekedés, pedig az aztán tényleg komoly átok tud lenni. Különösen akkor, ha csak épp annyi hullám van az ember hajában, amitől pont nem áll sehogy sem, viszont még csak nem is látszik rajta igazán. Ilona problémájának pont ez a lényege: ránézésre egyáltalán nem göndör a haja, még csak hullámosnak sem neveznénk, viszont van benne néhány görbület, amit muszáj minden hajmosás után valahogy kiegyenesítenie. Vagy jobban begöndörítenie. Csakhogy Ilona nem akar ilyesmivel foglalkozni.

“Végtelenül sajnálom azt az időt, amit a hajamra szánok, utálok fodrászhoz járni, még a festést is otthon csinálom, mert képtelen vagyok órákat nyugton ülni egy szalonban. Évtizedek óta kísérletezek a megfelelő frizurával, aminél a hullámos hajam nem ellenség, hanem barát, de kudarcot vallottam” – meséli elkeseredetten.

Utálom a hajamat!

Persze ettől még elképzelhető, hogy egy igazán jó fodrász képes lenne olyan vágást kikísérletezni, ami megoldja Ilona problémáit, és hajmosás után hagyhatja csak úgy megszáradni a haját. De tagadhatatlanul nagyon nehéz ilyen szakembert találni, és akkor még mindig ott van az az opció, hogy a megfelelő frizura esetleg nem tetszik Ilonának. Hiszen mindenkinek van egy képe önmagáról, és sokan nem tudják elképzelni, hogy mondjuk frufrut hordjanak vagy rövid hajat. “Nincs is már kedvem próbálkozni, tulajdonképpen elfogadtam, hogy muszáj erre időt szánnom, de közben szép csendesen utálom a helyzetet” – mondta Ilona. Azért mi drukkolunk neki, hátha egyszer mégis sikerül valami megoldást találni, mert nincs annál rosszabb, mint amikor az ember a saját testének valamelyik részével állandó haragban áll.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top