Szépüljünk

Bevált arckrémek, amik nem vezetnek minket az orrunknál fogva

Egy arcápoló kiválasztásakor jó pár szempontot figyelembe kell vennünk. Illeszkedjen a bőrtípusunkhoz, az összetevői legyenek bőrbarátok, hozza a hatást amiről az ígéretek szólnak.

Sokaknak fontos emellett még az állaga, gyors felszívódó képessége: hogy ne hagyjon ragacsos érzetet maga után. Ezekkel a kitételekkel abszolút egyet is értünk, ha pedig rátaláltunk a fenti szempontok szerinti arckrémre, érdemes foggal körömmel ragaszkodni hozzá, mert bizony az nagy kincs. Pláne, ha még árban is megfelelő.

Van azonban még egy szempont, ami minden, de minden szépségápolási terméknél felmerül, ha kell, ha nem. Ez pedig az illata. Nem őrültünk meg, és határozottan szeretjük a finom illatokat, nemcsak a szépségápolás, hanem az élet más területein is – mégis úgy gondoljuk, egy arcápoló esetében egyáltalán nem kellene, hogy számítson, milyen illatú az adott termék. Az illatanyagok ugyanis köztudottan ártalmasak bőrünknek. Károsíthatják, öregíthetik azt, sőt a fényérzékenységnek sem tesznek túl jót. Hát még, ha valaki alapból érzékeny az illatozó komponensekre!

Átnéztük a Krémmánia adatbázisát, hogy kikeressük számotokra a legjobb értékelést kapott arckrémeket, amelyek mentesek mindennemű illatanyagtól és egy csinos kis listába gyűjtöttük össze őket. Ennyivel persze nem úszták meg, volt még pár minőségi kritérium, aminek meg kellett felelniük, hogy bekerüljenek válogatásunkba.

A legjobbra értékelt illatanyagmentes arckrémeket a Krémmánia Magazinon megtalálod »

 

Bevált arckrémek, amik nem vezetnek minket az orrunknál fogva

Mentés

Mentés

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top