Szépüljünk

Baltával vág hajat egy orosz fodrász – videó

Ahogy ez a fodrász hajat vág, nem vág úgy rajta kívül senki más. És ez talán nem is olyan nagy baj.

Olló helyett baltával vág hajat egy orosz fodrász, Daniil Istomin. A férfi két évvel ezelőtt megunta a szokványos, ollóval való hajvágást, és izgalmasabb technikákkal kezdett próbálkozni, például egyszerre két ollóval, illetve bekötött szemmel is vágott hajat. Aztán rátalált a baltára.

Kezdetben próbababákon gyakorolt, majd amikor már kellőképpen magabiztosnak érezte magát, áttért a hús-vér nőkre.

Mint mondja: a baltával sokkal könnyebb dolgozni, mivel egyetlen csapással annyi hajat lehet levágni, mint ollóval tíz nyisszantással. Megjegyezte: mindehhez rendkívül éles baltára van szükség. 

Extrém technikáját főleg rendezvényeken mutatja be, fizetett modellek haján, a vendégeinek többsége ugyanis nem vállalja be a baltás hajvágást.

Istomin nem az egyetlen fodrász, aki finoman szólva sajátos technikával vág hajat. A madridi Alberto Olmedo például karddal kaszabolja ügyfelei frizuráját, sőt, ha a megfelelő eredményhez az kell, akár tüzet is gyújt a vendégek fején. Nguyen Hoang Hun, vietnami fodrász szamurájkarddal vágja le a vendégei haját, de próbálkozott kézifűrésszel is. Az indiai Varanasiban dolgozó Ansar Ahmad pedig ollót használ ugyan a hajvágáshoz, ám az eszközt nem a kezében, hanem a szájában tartja.

Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése