Szépüljünk

Két vak lány sminkvideókkal kápráztatja el a YouTube nézőit

A két brit nő titokzatos tünetek miatt vesztette el szeme világát, egymásra találva pedig különleges ötlettel rukkoltak elő.

A 26 éves Laura Greeves két évvel ezelőtt vette észre, hogy egyre homályosabban lát és a szeme előtt fekete foltok jelennek meg. Orvosai nem tudták, mi okozhatja a bajt, emiatt megoldást, terápiát sem tudtak ajánlani neki. Laura látása annyira elromlott, hogy már dolgozni és vezetni sem volt képes, sőt még az esküvőjét is előrébb kellett hoznia, mert attól félt, hogy a nagy napon nem fogja már látni a leendő férjét.

Laura (b.) és Alex (j.) nem hagyta, hogy a vakság elvegye a jókedvüket (Fotó: YouTube)

Alex Lucas 23 éves korában, gyakorlatilag egyik napról a másikra vakult meg, az orvosok rajta sem tudtak segíteni. A két nő egy terápiás csoportban ismerkedett meg, ahol hamar összebarátkoztak, és útjára indították a Suddenly Sightless podcast-adást is.

„El kellett fogadnom, hogy sosem fogom megtudni, miért vesztettem el a látásomat és így a függetlenségem egy részét is – magyarázta Laura a Metro brit napilapnak nyilatkozva. – Úgy éreztem, megszakad a szívem, mert attól féltem, hogy nem fogok majd tudni játszani a fiammal, Archie-val. Alexszel egy terápiás fórumon ismerkedtem meg és rájöttünk, hogy szeretnénk minél több hasonló embert megismerni, mert nem ismertünk senkit, aki annyi idős, mint mi, és hasonló gondjai vannak.”

Alex korábban sminkesként dolgozott, így jött az ötlet, hogy készítsenek videókat, amelyeken meg tudják mutatni, hogy vakságuk ellenére ugyanúgy el tudják látni az efféle hétköznapi teendőket, mint bárki más. A sminkelés mellett már főző tanfolyamot is tartottak a YouTube nézőinek.

„Néha egy pici problémát okoz, hogy felállítsuk a kamerát, de reméljük, hamarosan hozzájutunk egy kisebb, kompaktabb készülékhez” – mondta Laura.

„Olyasmit szerettünk volna létrehozni, amit a kortársaink is szívesen megnéznek, valami vidámat – tette hozzá Alex. – Mivel korábban sminkesként dolgoztam, meg tudtam tanítani Laurának, hogyan fesse ki a szemét. Nagyon sok csapatmunkára van ehhez szükség, de nagyon reméljük, hogy sok hasonló videót tudunk még csinálni a jövőben.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top