Szex

Mibõl lesz az esküvõpara?

Nyakunkon az esküvõi szezon, amit másként élnek meg a hajadonok és az agglegények. Elõbbiek arról ábrándoznak, vajon õk mikor kerülnek sorra, a pasik többsége megkönnyebbülten törli meg homlokát. Vagy õk is imádnának házasodni, csak ügyesen titkolják?

Így látja a Nő:

Saját egykori lelkesedésemből kiindulva sokáig azt gondoltam, hogy egész biztosan nem mond igazat az a nő, aki azt állítja, hogy soha életében nem álmodozott a világ legszebb fehér ruhájáról, és arról, hogy ütemes léptekkel, megilletődött rokonsága színe előtt az oltár elé vonul élete szerelmével. Ha mégis ezt hallom, a lemondást sosem érzem teljesen önkéntesnek, inkább afféle körülmények által fabrikált kibúvónak. Mert az ember lánya egyre kevésbé hiszi, hogy annyi kisiklás után az ő vonata is beér a végállomásra, míg az eltökéltebbek számára éppen a korábbi magánéleti kudarcok teszik élet-halál kérdéssé a férjhez menést.

Nő tervez, férfi végez

Vegyük például D. esetét. Úgy alakult, hogy élete első valódinak tartott szerelme inkább az egyébként pattanásos és lófogú Kingát választotta a B-ből. Néhány évvel később élete második komoly férfi szereplője szívesebben nézett a pohár fenekére, mint az ő két szép szemébe. Amikor D. már a családalapítástól sem riadt volna vissza, találkozott a harmadik ígéretes jelölttel, aki azzal győzte meg arról, hogy mégsem ő az Igazi, hogy a gyerek szó hallatán minden egyes alkalommal reflexszerűen összerándult és elfehéredett.

D. a 30. születésnapjára oda jutott, hogy a neki rendeltetett férfi nyilván nem született meg, a szép fehér ruhás eseménytől pedig végső búcsút vett gondolatban. Éppen ezért igen rosszul viseli, amikor mások lagziján nekiszegezik a kérdést: „Na és te mikor mész már férjhez?” A rosszindulatúbbak és kotnyelesebbek még azt sem mulasztják el hozzátenni: „Ki fogsz futni az időből!” D-nek már régóta semmi kedve magyarázkodásba fogni, hogy megértsék végre: ő sem így képzelte. Ezért ilyenkor csak nyel egy nagyot, és azon kezd el töprengeni, vajon beveszik-e valamelyik zárdába azonnali hatállyal?


Csak balekból lehet férj?

Egyszer megütötte a fülemet egy beszélgetés. A társaság harminc körüli fiúkból állt, elégedetten szürcsölték a sört, és közben – mily meglepő – a nőkről beszélgettek. És aztán az egyik – elmondása szerint a tűzben mindig szigorúan több vasat tartó – srác száját a következő mondat hagyta el: „A nők csak egyet akarnak: fogni maguknak egy balekot, aki jó lesz férjnek.”

Aha. Vagyis csak egy balekból lehet férj? A fiútársaság az ezután következőkben is úgy emlegette a házasságot, mintha egy olyan járvány lenne, amit csak a nők szeretnének igazán elkapni. De ugyan honnan ez az általánosítás? Hahó, ez a 21. század, amikor a nők jó részének az sem jelent problémát, hogy eltartsa magát, rosszabb (vagy jobb?) esetben, önszántából vagy kényszerűségből egyedül nevelje fel a gyerekét. Hogy miért mondom ezt? Mert a riadt férfitekintetekben legtöbbször azt látom, hogy úgy gondolnak a nőkre, mint akik feleségként minden bizonnyal vérszívóvá változnak, kiszippantják férjük zsebeinek tartalmát (akit emellett alig-alig engednek egyedül a szabad levegőre), és a későbbi utóddal szövetségre lépve felemésztik az életenergiáját is. Én úgy gondolom – bár nem szónokolhatok a hajadonok összessége nevében –, hogy az egzisztenciális bázisnak ma már kevéssé van köze a nő már-már mániákusnak látszó esküvő utáni vágyakozásához, mint annak, hogy ebben a zűrös, elköteleződési fóbiás világban egy férfi olyan ígéretet tesz, ami azt sugallja: egy egész életre akarja őt. Csak őt akarja.


Megérni vagy időt nyerni?

Olvastam egy kutatást, amely az élettársi kapcsolatok gyarapodásával foglalkozott. Míg 1984-ben a 25–35 közötti nők körülbelül 8 százaléka választotta ezt az együttélési formát, ma több mint 20 százalék. De nem csupán biztonsági megoldás-e, ha egy pár inkább az együttélést választja, „nincs szükségünk papírra!” felkiáltással? Nem inkább arról van szó, hogy nem biztosak az érzéseikben vagy érzéseik időtállóságában? Biztos lehet-e egyáltalán valaki abban, hogy tíz-húsz év múlva is hasonlóan fog érezni a másik iránt? Félreértés ne essék, semmi bajom az együttéléssel. Sőt, mióta egyre többen választják ezt a társas formát, kezdem úgy érezni, hogy a házassági ajánlat korunk valódi ajándéka lett. Egy ajándék, ami éppúgy végződhet elválással is, mint egy együttélés, és éppúgy tarthat holtomiglan-holtodiglan, mint egy élettársi kapcsolat. A papír önmagában tényleg nem dönthet el semmit. A mai házasulandóknak inkább azt kell felmérniük, képesek-e megmaradni egyetlen ember mellett jóban-rosszban, hűségben, betegségben? Hiszen ahogy a válási statisztikák mutatják, sokan úgy állnak oltár elé, hogy nem is gondolják komolyan a házassági esküt, mert ahogy jönnek a nehézségek, inkább kitárnák az ajtót újra. Valaki másnak, egy új szerelem előtt vagy egyszerűen csak menekülés gyanánt.

Én azt gondolom, meg kell érni arra, hogy a házasság valóban hozzáadjon az élethez, és ne az az érzés gyötörje az érintetteket, hogy ezentúl szabadságuktól megfosztottan kell élniük, vakságban, süketségben, egyhangúságban. Üzenem ezt elsősorban a férfiaknak, mert nekik mintha tovább tartana manapság ez az érési folyamat, mint egykoron apáiknak.


„Ha nem veszel el…”

A nők mindig is alkalmaztak praktikákat arra, hogy rávezessék a férfiakat a régóta várt leánykérésre. Tény, hogy a dolog a hollywoodi filmekben viszonylag simán megy, míg a való életben sokszor türelmetlen várakozás előzi meg a nagy elhatározás megszületését. Azt viszont egyáltalán nem tartom célravezető megoldásnak, amikor egy nő a „ha nem veszel el…” kezdetű ultimátummal taglózza le kedvesét. Hiszen ennek az elhatározásnak magától kell megszületnie, különben fabatkát sem ér.

Az érzelmi zsarolás azonban hatásosnak tűnik, mert a férfiak olykor a gyengébb ellenállás felé hajlanak, és nagy duzzogva – a szervezés minden apró részletét a nőre hagyva – belemennek a játékba. Mások viszont makacs hallgatásba burkolóznak, és annak ellenére, hogy tudják: a párjuk minden jeles alkalomnál a jegygyűrűt várja, úgy csinálnak, mintha nem vennék a lapot. Hiszen nekik jó úgy, ahogy van. És amúgy is mi lesz, ha jön egy jobb? (Nahát, ez az a tipikus férfipara, amitől a falra mászom.)
No de kérdezzünk meg egy szakavatott „balekot” (?), aki már egy ideje a házasság szent kötelékében él, hogy mire van valójában szüksége egy pasinak a nagy lépés megtételéhez?


Így látja a Férfi:

A feleségemmel kilenc éve élünk együtt, és ebből hat és fél éve vagyok „balek” férj. Ez egy olyan téma, hogy vagy általánosságokra alapozva légből kapott teóriákat fogalmazok meg férfitársaim nevében, akik ezek szerint „paráznak” a házasságtól, vagy elmesélem az én sztorimat, amiben a „parák” sokkal kevésbé a házasság intézményéről, mint inkább a ceremóniájáról szóltak, szólnak.


Harminc előtt semmi szín alatt

Az első „házasságomat” megúsztam „válás” nélkül. Előző párommal ugyanis hét évig éltünk együtt, mindenféle papírok nélkül, mégis úgy, mint a házasok. Gyűrűnk igen, gyerekünk viszont nem volt, de csupán azért nem, mert kapcsolatunkat elsősorban az egyetemi tanulmányainknak rendeltük alá. Egyikünkben sem merült fel, hogy az egyetem befejezése előtt akár a lepapírozott házasságkötést, akár a gyerekvállalást siettessük. Jól elvoltunk egészen hét évig. Akkor a páromnál szakadt el valami, ami arra késztette, hogy egy nálam egzisztenciálisan potensebb és vagy két és fél évtizeddel tapasztaltabb úriemberrel rakjon fészket, aki már a szakításunkat követő évben hajlandó volt oltár elé vezetni. Én ekkor szembesültem először azzal, hogy a nőknek ez az egész csakugyan fontos lehet.

Ebből okulva fogalmaztam meg magamnak azt, hogy egy férfi harmincéves kora előtt egyáltalán ne kössön házasságot. Legyen neki egy listája, hogy még mielőtt végleg letenné a garast bármelyik nő mellett is, mik azok a dolgok, melyeket ki akar próbálni, át akar élni. Ha pedig mindez megvan, és csakugyan túl is éli, akkor mindenféle nagyobb görcsök nélkül tud vállalni egy kapcsolatot, amely – ha a csillagok együttállása is úgy akarja – akár házasságba is torkollhat. Egészen biztosan nem fogja úgy érezni, hogy lemaradt valamiről, hogy elszalasztott lehetőségek frusztrációival kell balek férjként senyvedni, míg a halál el nem választja párjától. Nyilvánvaló, hogy mint minden elmélettel, ezzel is lehet vitatkozni. Nekem mindenesetre bevált.


Ha eljön az igazi

Ha túl vagyunk ezen az állandó és kínzó gyötrésen, amely folyton bizonytalansággal tölt el minket, hogy vajon ő az igazi, vajon nem találok később jobbat, ha volt már szőke, barna, vörös, fekete, vékony, kövér, anyás, fiús, rendmániás és nimfomániás, sokkal könnyebben fogjuk felismerni az igazit. Sőt, a párválasztásba belép egy olyan tényező, amire addig nem is gondoltunk. Szerény véleményem szerint egy férfi akkor áll készen a házasságra, ha megérett ahhoz, hogy apává legyen.

Amikor megismerkedtem a feleségemmel, már az első napokban olyat láttam benne, amit azelőtt soha egyetlen nőben sem: a leendő gyermekem, gyermekeim anyját. Borzongató és nagyszerű élmény volt, amit aligha fogok valaha is elfelejteni. Hogy ez csakugyan benne volt-e, vagy csak én értem meg az apaságra, én vágytam arra, hogy gyerekem legyen, és mindezt a mindenféle enzimek generálta, szerelemnek nevezett megváltozott tudatállapot láttatta velem, szóval ezt akkor és ott aligha lehetett volna eldönteni.

Azóta persze kiderült, hogy tényleg ő az, jól választottam. Viszont ezt akkoriban még az anyósom sem akarta elhinni. Nem volt kérdés, hogy ez a nő lesz a feleségem, és egy hét után ezt meg is mondtam neki. Nagy ellenállásba szerencsére nem ütköztem, és közösen kisütöttük, hogy ezt azért még korai lenne a Mamával is közölni. Szóval vártunk egy kicsit. Egészen pontosan egy teljes hónapot. A Mama persze épp csak ki nem nevetett bennünket, és türelemre intett… Mi meg próbáltunk türelmesek lenni.


Feleség tortúra nélkül

Az elkövetkezendő jó másfél év gyakorlatilag az esküvő tervezgetésével telt. Persze leginkább csak a párom, a menyasszonyom részéről. Amekkora az örömöm volt, hogy hamarosan hivatalosan is a feleségem lesz, akkora volt a rémületem a felsejlő tortúra körvonalazódásával. Mátyás-templom, üveghintó, akkora fehér abroncsos szoknya, hogy én már szinte mellé sem férnék, vagy jó ötszáz vendég, nekem meg borzalmas pingvingúnya stb. Ahogy gyűltek odahaza az esküvői katalógusok, úgy próbáltam most már én is húzni-halasztani a dolgot, és közben intenzív propagandát kifejteni az emberi léptékű, minimálszervizes esküvő mellett.

Addig-addig húztuk-halasztottuk, hogy már nem volt egy hónap a fiunk születéséig, amikor hivatalosan is egybekötöttük életünket. Persze minimálszerviz volt: két tanúval egy szimpla polgári szertartás. Ezt is csak azért, mert mint kiderült, az a procedúra, hogy a házasságon kívül születendő fiam a nevemet viselhesse, alig egyszerűbb, mint a legfapadosabb esküvő. Párom persze csak azzal a feltétellel ment ebbe bele, hogy idővel sort kerítünk az egyházi változatra is, azzal a nagy körítéssel, ami igazán róla szól és a kedvére való. Én persze megígértem neki, bár azóta is tartozom ezzel. Barbara, drága, azért nem felejtkeztem el róla…


Így születik a balek férj

Szóval nekem erről szólt az „esküvőpara”. Alighanem sok minden közrejátszhat abban, hogy egy férfi ódzkodik a házasságtól: rossz példák, félelem a felelősségtől, a függetlenség feladásától, vagy egyszerűen nem értek még meg arra, hogy apává váljanak. Abban sem vagyok biztos, hogy ez mindegyik férfi életében eljön. A harmincéves kor sem tuti biztos vízválasztó. Lehet, hogy van, aki erre már húszéves korában készen áll, de lehet, hogy még negyvenöt évesen is féltve őrizgeti függetlenségét. Egy biztos, azzal egyetlen nő sem járt még jól, ha ilyesmit kikényszerített a férfiból. Ha ő magától nem akarja, lehet, hogy mégsem ő az igazi. Aki viszont párja zsarolásának engedve vagy családi nyomás hatására adja be a derekát, csakugyan jó eséllyel válhat balek férjjé, s házasságuk is csupán az amúgy is egyre romló válási statisztikák számát erősíti majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése