Rémes randik

Egy közelgő randevú izgalma semmihez sem fogható. Már a jeles nap hajnalán mindenféle fantáziaképeket gyártunk az este lehetséges kimeneteléről, amelynek középpontjában a lehengerlő férfi áll, aki sűrű vizuális gyakorlatainkban minden eszközt megragad, hogy elkápráztasson minket.
A magam részéről nagyra becsülöm azokat a férfiakat, akik az esetleges és jókora kosarat is bekalkulálva bátorságot gyűjtenek ahhoz, hogy találkozóra hívják az alaposan lemeózott nőt.

Persze romantikus dolog hónapokig csak nézegetni egymást, annak is megvan a varázsa, ugyanakkor nem feltétlenül megtérülő befektetés olyan valakiről ábrándozni, akiről a szeme színén kívül nem sokat tudunk. Szóval tegyük fel, hogy a férfiú, aki számunkra is vonzó és érdekes, egy szép napon azzal áll elő, hogy szeretne jobban megismerni minket. A női agy valahogy úgy van beprogramozva, hogy ilyenkor nagyjából 150 kérdés kezd vad kergetőzésbe a fejünkben. Olyan fontos kérdések, mint hogy:

• Mit vegyünk fel, hogy se túl könnyűvérűnek, se begyepesedett vénlánynak ne tűnjünk? (A randiguruk mindig azt tanácsolják, hogy első szempont a kényelmes viselet. De hát könyörgöm, tréningben hódítani!? Írja meg, akinek sikerült!)

• Mikor érkezzünk? Kicsit előbb vagy kicsit később a megbeszélt időpontnál? (Inkább kicsit később, de maximum 5 perccel.) Netán lessem meg előbb távolból? (Interneten ismerkedők gyakori taktikája.)

• Hová menjünk? (Nincs kiábrándítóbb annál, mint amikor egy férfinak nincs semmilyen terve. Mit várhatunk attól a pasastól, aki helyett már az első percben meg kell tervezni a programot?)

Akármekkora is a lelkesedésünk, mindig legyen a tarsolyunkban egy vészhelyzeti terv, aminek bevetésével – vész esetén – rövidre zárható a találkozó. Merthogy előfordul, hogy a randira hívó férfiú kibontakozó személyisége mégsem olyan megnyerő, mint hittük, gondoltuk, reméltük.

Vészkijárat és titkos pontrendszer

Menekülni egy nő általában akkor vágyik, ha a társkereső oldalról „megismert” és a randin testet öltött férfi sem vizuálisan, sem mentálisan nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Hiszen a legnagyobb rizikófaktorral akkor kell számolni, ha egy ismeretlennel randizunk. Merthogy a virtuális kapcsolattartás nem ismeretség. Aztán egyszer csak ott áll egy félszeg, pattanásos, hátizsákos, legjobb esetben főiskolás, aki a neten 28 évesnek és sármosnak adta ki magát. Mi a teendő? Azonnal faképnél hagyni nem volna illendő, nem beszélve arról, hogy azzal az önértékelését is padlóra küldenénk egy időre, így hát a helyzetet áthidalandó adjunk esélyt arra, hogy bebizonyítsa: bár túl fiatal és túl nagyok a pattanásai, a lelke még azoknál is sokkal nagyobb. Ha erre nem vagyunk képesek, és a csalódottság rögtön kiül az arcunkra, a protokollnál tisztességesebb az őszinteséget választani.

Kisebb a szomorúan hazakullogás esélye, ha a jobb megismerésünket célzó udvarló nem ismeretlen számunkra. De még ő is könnyen belesétálhat a szigorú női pontrendszer csapdáiba, és mikor sokat remélve hazakísér minket, nem is sejti, hogy már ki is rostálódott.

Ha viszont a dolgok jól alakulnak, tudat alatt elkezdünk egy második találkozásra hajtani. Mindent bevetünk a siker érdekében. Kicsit túlszínezzük és túlragozzuk a történeteket, ugyanakkor igyekszünk „nagggyon” figyelmes hallgatóság lenni, sokat mosolygunk, dobáljuk a fénylakkal fixált hajkoronánkat, uram bocsá’ még affektálunk is néha (akaratlanul), és mindeközben nagyon ügyelünk arra, hogy minél titokzatosabbak maradjunk, és étvágyat csináljunk a folytatáshoz. Merthogy a legtöbbünk rémálma a gondolatainkba férkőző, aztán végleg felszívódó férfi. Talán azért, mert tőle sosem tudjuk meg, mit rontottunk el.

A szükség nagy úr

No de vissza a titkos pontrendszerhez. Merthogy mire szemtől szembe kerülünk a régen kipécézett, vonzó hímmel, már megvannak az elvárásaink. Ez persze hibás megközelítés, és nem is mindenki ismeri el magában, de ettől még így van. (A férfiaknál is!) A találkozás első percében kiengedjük a radarokat, és figyelünk. Minden percben és minden részletre. Mínuszpontokat jelent, ha egy férfi kizárólag magáról – a pályafutásáról, a makettgyűjteményéről, kiugró sportsikereiről – tud beszélni, és nem tesz fel egyetlen kérdést sem. Ha mindennemű fantázia és romantika nélkül közelít, vagyis kb. 16 kilométert gyalogoltat tűsarkú cipőben és jégesőben, vagy beéri az első sarki kocsmával is, netán az ötödik percben a „lényegre” tér. Ha megbotránkozik azon, hogy fogalmunk sincs, melyik osztályban játszik a kedvenc futballcsapata, ha hosszas panaszáradatba kezd, eltéveszti a keresztnevünket, máris kritizál, a volt nőiről vagy a mamájáról tart kimerítő előadást, vagy azonnal leszögezi, hogy hozzá a gyomrán keresztül vezet az út.

No és persze a folytatás esélyeit jelentősen romboló súlyos levonásokkal jár az izzadságszag és a csalhatatlanul hiányos száj- és körömápolás. Nem sok jóval kecsegtet az sem, ha azon kapjuk magunkat: unatkozunk. Nem kell gyakorlott randizónak lenni ahhoz, hogy tudjuk: attól a férfitól nem sokat remélhetünk, aki a bevezető „villantsuk meg a legjobb arcunkat” korszakban sem erőlteti meg magát. Mert szükségünk van rá, hogy érezzük: szüksége van ránk. Annak, aki ezt érezteti, boldogan adunk második esélyt. A java pedig még úgyis hátravan…

Férfiasan bevallom, már a randi szótól is lúdbőrzik a hátam. Nem is nagyon emlékszem, hogy bármely férfitársam szájából olyasmit hallottam volna, hogy „randim lesz”. Egy pasi, ha alkalma, módja és kedve van, inkább találkozik vagy összefut a nővel, esetleg beülnek valahová. Ám maga a műfaj még ennél is hátborzongatóbb. Ha nem nagyon tévedek, és emlékeim nem csalnak, a randi valami olyasmi, hogy két ember (leggyakrabban egy férfi és egy nő) közösen egyeztetett időpontban és helyen találkozik, hogy valamilyen, jobb esetben ugyancsak közösen szervezett program keretei között egy leendő kapcsolat reményében megismerkedjenek, legalábbis jobban megismerjék egymást.

Szerintem az ember egy életen át nem felejti el a randival kapcsolatos kamaszkori kínokat, hosszú évtizedekig fel tudjuk idézni azokat a gombócokat, amikor úgymond randira hívtunk valakit. Arról nem is beszélve, amikor a nagy elszánásnak pofára esés lett a vége, mert vagy egyből lepattintottak, vagy a találka távolról sem az elvárásaink, reményeink szerint sikerült. Aztán később már, némi rutinnal a hátunk mögött nem okoz olyan rettentő szívdobogást randira hívni valakit, de a műfaj sajátságából fakadó taktikázás, ügyeskedés, agyalás továbbra is csak macerát jelent.

Kell egy haditerv

Tapasztalatból tudom, hogy minél fiatalabb az ember, annál nagyobb a hajlandósága a megfelelésre. Pláne, ha úgy érezzük, hogy a randira hívott áhított nő érzelmileg egyáltalán nem közömbös a számunkra, ne adj’ isten szerelmesek is vagyunk belé. Haditerv nélkül egy férfi sohasem indul el otthonról, merthogy nem szeretjük a meglepetéseket. Közös ismerősöktől, az illető barátnőitől, volt pasijaitól, vagy a nickname-jét kinyomozva fórumhozzászólásaiból, blogjából stb. igyekszünk minél többet megtudni róla, aztán ezeket az információkat analizálva nekilátunk, hogy minél megnyerőbb, vonzóbb képet nyújtsunk magunkról, tudva, hogy csak egy dobásunk van.

A randikra általánosan jellemző a túlzás. A férfiak részéről mindenképpen. De hát végül is ez érthető. A maximumra törekszünk, a legjobbat akarjuk nyújtani. S hát a randevú kínos esetlenségéből fakadó komikum is ennek tudható be. Kezdődik ott, hogy túl alaposan borotválkozunk, amitől szétszabdaljuk az arcunkat. Túl sok arcszeszt, parfümöt, hajzselét rakunk magunkra, mondván, ki tudja, meddig kell kitartania. Túl sok vagy túl drága virágot viszünk, mert nehogy már csórónak nézzenek minket. És persze szellemesnek és szórakoztatónak szeretnénk mutatkozni, aminek eredményeként a szokásosnál is esetlenebbek és idiótábbak leszünk.

Információáradat és használati utasítás

Egy férfi számára a randevú legdurvább része a beszélgetés. Nyilvánvalóan érdeklődve kell hallgatnunk, és nem szabad többet beszélnünk, mint amennyit az illető hölgy még tolerálni képes. Kínkeservvel, verejtékezve próbáljuk a spontán beszélgetés látszatát kelteni, miközben ezerrel jár az agyunk. Míg a velünk szemben ülő nő épp a húga kutyájának, Arnoldnak a tortúrájáról mesél, aki egészben lenyelt egy gumilabdát, és meg kellett műteni, mi már azon gondolkodunk, hogy milyen nyavalyás állattörténettel reflektáljunk erre, ha mi kerülünk sorra. Egyórányi ilyetén diskurzus után meg úgyis összevissza kavarognak bennünk az információk, így nem csoda, ha azt találjuk mondani, hogy „ugye Arnoldnak hívták a volt barátodat?”.

Nem vagyok híve az általánosításoknak, és annak, hogy típusokba soroljam az embereket. Most mégis kivételt teszek. A legrémesebb randiélmények olyan nőkhöz fűződnek, akik 1.) nagyon elfogadóak, 2.) maximális elfogadást követelők. Az első típus esetében, ha a randi első öt percében nyilvánvalóvá válik, hogy igazából semmit nem akarok az illető nőtől, akkor sem tudok menekülni. Bármit mondhatok, bármit tehetek, amivel szándékom szerint megbotránkoztatom vagy elrettentem, nem fog működni. Egyre jobban sodródunk az elkerülhetetlen beteljesülés felé. A másik típus esetében meg mi ülünk ott elképedve, miután a nő a magára vonatkozó teljes használati utasítást ledarálta nekünk anélkül, hogy rólunk bármit megtudott volna.

Romantika parancsszóra?

Ugye a randi akkor igazi, ha romantikus. De hát könyörgöm, lehet romantikát szervezni? Az nem legalább annyira művi és álságos, mint a színpadi, szenvedélyesnek látszó szerelem két színész között? Vagy talán ennek ellenére szükségünk van az efféle illúziókra?

Feltehetően a hiba bennem van, amiért soha nem preferáltam az ún. klasszikus randi műfaját. Talán nem véletlen, hogy az igazán emlékezetes, tartós kapcsolataim sem jól szervezett, átgondolt, végigtaktikázott randik eredményeképpen születtek. A spontán, véletlenszerű, sőt sorsszerű találkozások valahogy mindig magukban hordozzák azt az elviselhető, sőt kellemes bizsergést, érzelmet, szenvedélyt és romantikát, amit a randikkal imitálni szeretnénk. Nem lehet egyetlen randi sem olyan tökéletes, ami a nyomába érne annak, amikor két ember véletlenszerűen, észrevétlenül sodródik egymás mellé. A legszebbek azon kapcsolataim emlékei, amikor több hónapos, -éves együttlétünk után nevetve vitatkoztunk azon, hogy akkor most melyik naptól is datálódik a kapcsolatunk.

Tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, próbáld ki te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

Párkapcsolat.lap.hu »
Flört.lap.hu »
Szerelem.lap.hu »