Szex

A neked való pasira vadászol?

Próbáld ki a webet! Az internetes társkeresők világában éppoly bőséges a választék, mint a munkahelyen, a suliban, a klubokban vagy a buszon. Sőt. A világháló nem lokális. Ha az igazi az ország másik végén él, akkor is behálózhatod.

A testi-lelki társ – alias „Nagy Ő” – megtalálása persze a virtuális világban sem egyszerű feladat: a weben is akadnak beteges hazudozók, megrögzött csalfák és zaklató hajlamúak szép számmal. De jelen van az „intelligens plusz jóképű” típus is, csak okosan és kitartóan kell keresni. És a siker érdekében persze az sem árt, ha tudod, kire vágysz. Akkor aztán az internetes társkereső a maga több százezer regisztrált pasijával valóságos aranybányává válik egy szerelemvadász lány számára.

Nekem persze könnyen nagy a szám: én már kipróbáltam az internetes randigépezetet. Kitanultam a vakrandizás technikáját, meg a bemutatkozó sorok mögött olvasást, és néhány hónap alatt tucatnyi pasival tettem kísérletet a közösjövő-építésre. Volt olyan, akivel csak egy csésze teáig jutottunk, de akadt olyan is, akivel egymásba szerettünk.

Ez itt pedig nem más, mint az utam krónikája regisztrálással, randevúkkal, csalódásokkal és szerelmekkel kikövezve. Ha akarod, modern kori lányregény egy huszonéves nő tollából, ha akarod, kézikönyv a férfiakhoz és az internetes társkereséshez. Nekem mindegy. Neked írtam.

 

A kínálat

Regisztrálásom első jutalma volt, hogy megszemlélhettem a kínálatot. Mivel bőven telve voltam előítéletekkel az ilyesfajta párkereséssel kapcsolatban – a weben biztos csak „lúzerek” ismerkednek –, igencsak elcsodálkozva láttam a sármos, iskolázott és kitűnő egzisztenciával büszkélkedő férfihadat.
Mit keresnek ezek itt? – futott át agyamon, de a magyarázat már csípőből tüzelt: „munkámból adódó elfoglaltságom miatt nincs időm az ismerkedésre”. Na ez a nem semmi: gürizünk látástól vakulásig, hogy – többségében – pillanatnyi dicsőséghez jussunk, és háttérbe szorul az élet értelme, úgy is mint fajfenntartás, vagy ne adj’ isten szerelem.

Egy pasi hosszú hónapokig képes meglenni az érzelmi élet legcsekélyebb jelenléte nélkül. Megvan az a képessége, hogy elhitesse magával, semmi más nem kell az élethez, mint munka, illetve „haverok, buli és nem Fanta”. Hogy eszébe jusson a saját halhatatlan lelke, ahhoz szüksége van egy női társra, aki figyelmezteti annak létezésére, és felolvasztja, ha már jegesre fagyott.

Na de vissza a kínálathoz! A többség első ránézésre normálisnak látszik és akadnak gyanúsan jó pasik is. Általában keveset írnak magukról, és ez még a jobbik eset. A grafománabb típus olvastán ugyanis önkéntelenül felmerül a gyanú, hogy tán elikszelte a „neme” rubrikát.
Elvárásaikból kiderül, hogy hiánycikk a kedves, becsületes, magára igényes nő. Rengeteg pasi várakozik ugyanis erre a típusra. A másik sláger a természetjárás szeretete és az átlagos élet iránti vágy. Ezt a fránya átlagot igen nehéz lehet elérni, mert a legtöbben erre áhítoznak, és a társkeresőn való jelenlétük a bizonyíték arra, hogy még nem sikerült elérniük.

A pasik nem szégyellik azt, amit a természet adott. Bátran megmutatják magukat ország-világnak, és ritkán töltenek fel webről levadászott modellfotókat a sajátjuk helyett. Merthogy előfordul ez a csíny is néha. Ilyenkor a vakrandi az egyébként szokásosnál is nagyobb meglepetéssel indul.
Jellemző még az átlag feletti önbizalom, illetve a kisfiús szégyenlősség motívumainak használata. Bemutatkozó sorai alapján majdnem minden pasi besorolható a két szélsőség valamelyikébe. Türelmet és jó szemet igényel azoknak a felkutatása, akik biztatóan reális önértékeléssel bírnak.
Azok a nőtársaim, akik külföldre szakadt hazánkfiai után ácsingóznak, szintén bőséges kínálatot találhatnak az internetes társkeresőkön. Akad olyan, aki hazatelepülne egy tűzrőlpattant magyar menyecskéért, de előfordul a világhálón olyan is, aki ingázáshoz vagy külhonban éléshez keres magyar partnert.

Még egy adalék a férfiak bemutatkozási szokásaihoz: a kevésbé attraktív külsővel megáldott hímek különösen szívesen töltenek fel magukról olyan fotókat, melyeken jól láthatóan külföldön (lehetőleg pálmafák alatt) tartózkodnak, vagy náluknál vonzóbb külsejű vagyontárgyakkal (sportkabrió, nagy családi ház) szerepelnek. Ez a jelenség persze minket, rafinált nadrágpecéreket már nem lep meg: tapasztaltuk eleget, hogy az előnyös testi adottságoktól mentes és/vagy öregedő férfiak legfőbb fegyverükként pénztárcájukat és presztízsüket használják. A nőtársadalom hamvasabbik fele azonban könnyen elcsábulhat efféle körítés láttán, és esetleg hajlamos arról is elfeledkezni, hogy utcán parkoló autóval bárki fotózkodhat, a családi ház lehet, hogy a szülőké, és az utazást megörökítő fénykép talán csak az „ötévente egyszer megyek nyaralni” akció egyik emléke. Mindent összevetve tehát, nem árt az elővigyázatosság. De hát egy magányosan bolyongó női lélek képes ilyesmire? Személyes tapasztalatom szerint aligha. A női intuíció azonban még az ilyen kiszolgáltatott helyzetben is jól működik, és ha figyelsz rá, segít.

Cikkünk részletet közölt a Webszerelem című könyvből.

Szerző: Via
A könyv címe: Webszerelem
Még több információ a könyvről és a szerzőről »
Olvass bele a könyvbe »

Szerelem.lap.hu »
Társkereső.lap.hu »
Szingli.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top