Szex

A legveszélyesebb párkapcsolati mumusok – 6 tipikus példa

Egy rózsásan induló párkapcsolatnak is lehetnek buktatói, melyekről senki sem beszél szívesen. Összeszedtük a 6 legjellegzetesebb kockázati tényezőt, mert nem árt, ha tisztában vagy velük.

A legnagyobb buktatók, amikor már azt hiszed, sínen vagy

Hetek óta lubickolsz a boldogságban, mert kitartó munkával végre megtaláltad azt a férfit, aki tökéletesen passzol hozzád. Túl vagytok a sablonos ismerkedésen, jó néhány randin, és – akárcsak a mesében – a pasi eddig minden próbádat kiállta. Lassan kezded komolyra venni a figurát, és joggal, hisz már a bűvös „hány gyereket szeretnél?” kérdés is elhangzott a szájából. Ha így halad a dolog, jó esetben még sokáig moshatsz az úriemberre.

Párkapcsolati mumusok - 6 tipikus példa

Azonban a rózsásan induló párkapcsolatnak is vannak „hátulról mellbe” típusú buktatói, melyekről senki sem beszél szívesen. Olyanok ezek, mint gyermekkorunk sötétben garázdálkodó mumusai, amelyekkel a felnőttek riogattak bennünket. Bár nem csak éjjel bújnak elő, bizony okoznak néhány álmatlan éjszakát az ember lányának. Sokszor a semmiből bukkannak fel, és kíméletlenül derékba törik a kapcsolathoz fűzött legszebb reményeinket. Összeszedtük a legnagyobb párkapcsolati buktatókat, mert nem árt, ha tisztában vagy velük. Jó esetben egyikhez sem lesz szerencséd.

Tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, próbáld ki te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

1. Amikor a zöld szemű szörnyeteg kísért

A féltékenység nagyon ért hozzá, hogy tönkretegye a virágzóan induló kapcsolatokat. Ilyen téren tipikus mumus a volt barátnő, a csinos kollegina vagy a gyerekkori (természetesen modell kategóriájú) jó barát. Bár a mumusoknak a néphiedelemben nincs meghatározott külsejük, ezek a fajták tutira nem panaszkodhatnak, mert valahogy egytől egyig jól néznek ki. Nem csoda, ha úrrá lesz rajtad a pánik, azonban lehet, hogy feleslegesen. Mielőtt az őrület határára tévednél, és felcsapnál detektívnek, próbáld érzelemmentesen, pártatlanul szemlélni a helyzetet. Elvégre neked is vannak férfi ismerőseid, barátaid. Az más kérdés, hogy ők valahogy se Johnny Deppre, se George Clooney-ra nem hasonlítanak. Mindenesetre tudd, hogy a féltékenység ravasz, manipulatív jószág, ráadásul remekül tud bogarat ültetni az arra oly fogékony női fülekbe. Sokszor azonban nagyobb a füstje, mint a lángja, ostobaság lenne tehát azért felrúgni a gyerekcipőben járó kapcsolatot, mert hirtelen elöntött a féltékenység. Ha tényleg több vasat tart a tűzben, az előbb-utóbb úgyis kibukik.


Párkapcsolati mumusok - 6 tipikus példa - Ha az ágyban hiányzik az összhang2. Ha az ágyban hiányzik az összhang

Minden téren tökéletes, megértitek egymást, az első együttlét után azonban csalódottan tapasztalod, hogy a testetek bizony nem egy nyelvet beszél. Sokak szerint a szex a párkapcsolat egyfajta mércéje, és ebben a felfogásban tényleg aggasztó, ha már a legelején sem működik a dolog. Azért ne keseredj el, hiszen tudod, gyakorlat teszi a mestert. Talán csak némi időre van szükség, amíg egymáshoz csiszolódtok. Ezt a fajta mumust kitartással és türelemmel igenis ki lehet játszani, na már ha a másik fél is hajlik rá. Ilyen helyzetben amúgy ne kérd a barátnőid tanácsát, mert mindenkinek különböző mértékben fontos a szex. Itt nincs normális vagy nem normális, egyszerűen mások vagyunk, ennyi az egész, ezért döntsön mindenki a saját számlájára.


3. A munka szerelmese

A pasi tökéletes, épp csak munkamániás. Éjjel-nappal dolgozik, rendszeresen lemondja a randikat, vagy minimum fél órát késik róluk, esetleg a vacsora kellős közepén feláll, mert halaszthatatlan tárgyalása van. Miután meggyőződtél arról, hogy tényleg munka áll a dolog mögött, fogd fel pozitívan a helyzetet. Még mindig kedvezőbb, ha csupán a pasi munkája a mumusod, nem pedig egy hús-vér nőnemű konkurencia. Ráadásul egy munkamániás még mindig mérföldekkel jobb, mint egy kocsmatöltelék. Ennek ellenére ez a fajta mumus is meg tudja rontani a kapcsolatot, hisz mi értelme mindennek, ha alig vagytok együtt? Az is elgondolkodtató, hogy akkor most mi a fontosabb, és vajon ez később is így marad? Szóval hiába szajkózza, hogy azért gürcöl annyit, mert mire a gyerekek megérkeznek, szép ház kell, meg nagy autó, ha annyi időt sem töltötök együtt, hogy összehozzátok a csemetéket.


4. Ha egy Pinokkióba botlottál

A legtöbb nő rémálma, hogy hazugságon kapja partnerét. A hazudós pasi maga a mumus, akit elég bajos megkülönböztetni a többitől, legalábbis az elején, de általában aztán hamar kibújik a szög a zsákból. Például ha a pasi azt mondja, hogy a munkahelyén volt, közben hárman állítják, hogy az exével látták, az valószínűleg nem ellene szőtt összeesküvés, hanem egyszerűen kőkemény hazugság. Hogy nem történt semmi, és csak téged akart megkímélni, ez mind mit sem számít. Ne dőlj be a magyarázkodásnak! Ha apróságokban hazudik, mit gondolsz, mi gátolja majd meg a komoly dolgok esetében? Valószínűleg semmi. Ha egyszer hazudott, visszavonhatatlanul megtörik a varázs, elszáll a bizalom, és ez innentől már nem megbocsátás kérdése. Hogyan bízhatnál meg valakiben, ha minden mondata után azon jár az agyad: vajon hihetően hangzott-e? Minél előbb tedd lapátra Pinokkiót, hacsak nem akarsz éjjel-nappal rejtvényt fejteni.


5. Segítség, megőrjít a pasim családja!

Minden kapcsolat történetében mérföldkő, amikor megismerjük partnerünk családját. A „bemutatás” révén a futó viszony kategóriából átigazolunk a „komolynak tűnő” kapcsolatok részlegébe. Bár ez még korántsem garancia, a pasi pozitív szándékairól árulkodik. Nem csoda hát, ha a hölgyek többsége repesve várja a nagy találkozást, amely két dolog miatt szokott csalódást okozni: vagy azért, mert sosem jön létre, vagy mert katasztrofálisan sikerül.

Párkapcsolati mumusok - Segítség, megőrjít a pasim családja!

Ha a leendő rokonság láttán azon kezdesz filózni, milyen nagy is az a bizonyos állatkert, ha törvényszerűen görcsbe rándul a gyomrod, ahányszor csak találkoznod kell velük, ha egyszerűen nem érted, hogy lehet a pasidnak köze hozzájuk, az egyik legismertebb párkapcsolati mumussal van dolgod. Partnered családja, ha közel sem olyan, ahogy álmaidban elképzelted, könnyen megkeserítheti a kapcsolatot. Különösen az anyós esetében magas a rizikófaktor. De nem feltétlenül kell elhamarkodott döntést hoznod. Ha nem kell nap mint nap találkoznod velük, ha nem szólnak bele az életetekbe, és partnered sem kötődik hozzájuk a normálisnál nagyobb mértékben, akkor a kellemetlenségek ellenére is megoldható a dolog. Végül pedig gondolj arra, hogy talán partnered, kívülállóként, szintén furcsának látja a te családodat, holott te tudod: minden hóbortjuk ellenére is jó emberek.

 

6. Ellentétes jövőkép. Merre tovább?

Remekül érzitek magatokat együtt, és már-már úgy gondolod, ha az élet egy percből állna, nem lenne kérdéses, kivel osztanád meg. De hiába minden pillanatnyi összhang, ha a jövőt illetően nem pendültök egy húron. Ő külföldre vágyik, neked viszont eszedben sincs követni. Te minél hamarabb nagy családot szeretnél, ő azonban még élvezné a szabadságot. Vagy épp ellenkezőleg, legfőbb vágya egy családi fészek gondos feleséggel, te azonban még dolgoznál a karriereden. Ha a terveitek homlokegyenest ütköznek, és mindketten görcsösen ragaszkodtok elképzeléseitekhez, akkor nincs miről beszélni. Ha azonban megvan bennetek a kompromisszumkészség, talán itt-ott lefaragva saját terveitekből, összerakhattok egy közös jövőt. Ha pedig csak a gyerkőcök számában nem értetek egyet, az csak azt jelzi, hogy jó irányba haladtok, ráadásul ez az, ami majd magától megoldódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top