Szex

7 tuti tipp, hogy elkerüljétek a családi veszekedést

Akkor is jól működhet egy házasság, ha időnként viták tarkítják. Sőt, ha megtanulunk ésszel vitatkozni, akár még kapcsolatunk előnyére is válhat!

A legnagyobb szerelemben is akadnak nézeteltérések, hiszen nincs két egyforma ember, két teljesen és mindenben megegyező akarat – mondja dr. Belső Nóra pszichológus. – Különböző értékeket, szemléletet, szokásokat képviselünk, hozunk neveltetésünkből. Egy jól működő kapcsolatban éppen ezért nagyon fontos, hogy ellenkező véleményünknek időnként hangot adjunk. Ugyanakkor mindezt nem tehetjük úgy, hogy nem hallgatjuk meg a másikat. A legtöbb meddő vita azért alakul ki, mert a párok elbeszélnek egymás mellett, és csak a maguk igazát hangoztatják. A vitákat azonban ennek ellenére nem érdemes elkerülni, mert ha valaki rendszeresen behódol a másiknak, abból óriási elfojtott düh keletkezhet, mely az idő múlásával, vulkánként kitörve, komoly pusztítást végezhet. Éppen ezért már egy kapcsolat elején tanuljuk meg a saját álláspontunkat megfelelő módon képviselni, vagyis mutassuk meg önmagunkat. Az építő viták ugyanis őszinte és nyitott légkört alakíthatnak ki, melyben személyiségünk is folyamatosan fejlődhet” – állítja a szakember.

7 tuti tipp, hogy elkerüljétek a családi veszekedést


Sérelmek ördögi köre

A viták azonban lehetnek súlyosan rombolóak is! Ha egy kirobbant nézeteltérés során képtelenek vagyunk bármilyen szinten a másik véleményével azonosulni, utolsó érvként régi sérelmeinket kezdjük el partnerünk fejéhez vagdosni. Kialakul egy ördögi kör, melyből sokan úgy érzik, képtelenség menekülni, s ezekből lesznek a kapcsolatokat szertezúzó összetűzések. Hiszen ilyenkor elszabadulnak az indulatok. Pedig ha szeretnénk hosszú távon együtt maradni, ilyenkor érdemes csak igazán józanul viselkedni.

Gondoljunk csak bele: ha szeretünk valakit, semmi értelme, hogy fájdalmat okozzunk neki. A legjobb, amit tehetünk, hogy félbeszakítjuk a vitát, és megpróbálunk egy későbbi alkalommal visszatérni a problémára – akkor már higgadtabban.

A pszichológus tanácsai – Nincs győztes!

1. Soha ne hibáztassuk a másikat.
Hiszen ez támadásnak minősül, ami arra készteti őt, hogy védekezzen, és mivel a legjobb védekezés a támadás, máris elindult egy ördögi kör, amiből nincs kiút!

2. Ne minősítsünk!
Beszéljünk inkább magunkról, a saját érzéseinkről. Ne mondjuk neki: „Amit te mondasz, az hülyeség!” Inkább így érveljünk: „Ezzel én nem értek egyet!”

3. Ne jelentsük ki kategorikusan, hogy nincs igaza!
Inkább mondjuk azt: „Értem az álláspontodat, de…”

4. Próbáljuk meg megérteni a másikat!
Ha a mondandójában érzünk némi igazságot, azt igenis mondjuk el, hiszen akkor máris létrejön egy kiindulási alap, mely közelebb vihet az egyetértéshez.

5. Próbáljuk meg legyőzni a „csak azért is visszavágok!” érzését!

6. A vita nem csata.
Nem kell, hogy a végén győztest hirdessenek. A kapcsolat megtartása és fejlesztése a cél, nem a másik megalázása!

7. Ha a vita hevében mégis megbántunk valakit, félre kell tennünk a büszkeségünket: elnézést kell kérnünk!
Ilyenkor elég egy egyszerű mondat, nem kell túlzott magyarázkodásokba bocsátkozni, hiszen abból újabb vita kerekedhet.

Extra tipp: ha kapcsolatunkban túl sok a nyugvópont nélküli veszekedés, érdemes terapeuta segítségét kérni. Hiszen egy harmadik személy jelenlétében sokkal visszafogottabban viselkedünk, valamint elsajátíthatunk olyan vitatkozási taktikákat, melyeket később a mindennapokban is alkalmazhatunk!


7 tuti tipp, hogy elkerüljétek a családi veszekedéstErőszak nélkül is lehet

Nagyon fontos az erőszakmentes megoldás! A vitákat szülő helyzetekben hajlamosak vagyunk a másikat előtérbe helyezve támadóan kommunikálni, vagyis arról beszélni, hogy ő mit tett rosszul, és hogy ő milyen rosszul viselkedett. Pedig csak a pozitív jelzések küldésével javíthatjuk a kapcsolatunkat. Hogy mindez mit jelent a gyakorlatban? A viták során jellemzően te-üzenetekben beszélünk: „Miért kell állandóan a haverjaiddal meccset nézni? Kibírhatatlan alak vagy!

Az ilyen üzenetekkel az a probléma, hogy valójában nem azt mondjuk el, hogy mi is bánt minket. Ezekben az esetekben a másikról beszélünk, nem a saját érzéseinkről. Én-üzenettel a következőképpen fogalmazhatnánk át az érzéseinket:

Csalódott, szomorú vagyok, hogy nem velem töltötted az estét. Rosszulesik.”

Nagyon elszomorít, hogy nem velem voltál, hiszen együtt is elmehettünk volna valahová.

Kedvesünkből mindez kevésbé vált ki ellenállást, mivel a te-üzenetekhez képest ezek az üzenetek nem tartalmaznak indulatokat.

Jó tudni!

A lángoló szerelem időszakában még nagyon figyelünk a másikra, ezért kerüljük a vitákat. Később aztán a nézőpontkülönbségek miatt kialakul az egészséges vitaszellem. A jól működő kapcsolatra az a leginkább jellemző, hogy csökken a viták gyakorisága, és hamarabb lezárul egy-egy nézeteltérés. Ha viszont hirtelen többet vagy jóval kevesebbet veszekedünk, mint előtte már megszoktuk, érdemes józanul az események mögé nézni. Nincs kizárva, hogy ilyenkor egy harmadik személy lépett a kapcsolatba.

Extra tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, próbáld ki te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top