Szex

Segítség! Rosszul leszek a szex gondolatától is

26 éves nő vagyok, és eddig egyik kapcsolatomban sem volt jó számomra a szexuális együttlét. Vannak napok, hogy szeretném az aktust, amint azonban sor kerülne rá, egyszerűen rám jön a rosszullét…

Kedves Doktornő!

Eddig két komoly kapcsolatom volt – 26 éves nő vagyok –, ám egyikben sem volt számomra jó a szexuális együttlét. Persze akadtak jobb alkalmak, de sajnos én csak a rosszakra emlékszem. Amikor eszembe jutnak, erős irritáltságot érzek, és nem akarok senkit magamhoz engedni. Most nagyon kedves párom van, aki türelmes, és biztat. Vannak napok, hogy szeretnék vele lenni – vonzódom hozzá –, sőt ha kényeztetésről van szó, akkor még élvezem is. Amint azonban az aktus következne, egyszerűen rám jön a rosszullét, ami a fent említett érzetből áll. Egyes napokon pedig érintkezés nélkül is azt érzem, hogy a testem és a lelkem teljes mértékben tiltakozik. Félek, hogy valami komoly bajom van!

Segítség! Rosszul leszek a szex gondolatától is

Azt még el kell mondanom, hogy ez az érzés az exemmel történt utolsó intim együttlétünk után keletkezett – én azt már nem nagyon akartam. A jelenlegi párommal csak rövid ideje vagyunk együtt. Ez a rossz érzés el fog múlni idővel?

Köszönöm a válaszát!

K.

 

 Te is kérdezhetsz az ismert szexológustól! Dr. Lux Elvirának
a www.luxelvira.hu oldalon írhatsz levelet. 

 

Kedves K.!

Az a gyanúm, Ön nem elégül ki az együttlétek alatt. A „kényeztetés” során eljut egy aránylag magas erotikus szintre, de miután a kényeztetés abbamarad, előre tudja – korábbi tapasztalatai alapján –, hogy a nemi aktus során nem jut orgazmushoz, ezért tiltakozik a folytatás ellen. Mi több, viszolyog tőle, és dühös is lesz – ezzel más is így van. Nem állítom, hogy ez a folyamat tudatos. Érthető, hogy még az együttlét nélkül is felmerül Önben, hogy úgysem lesz jó, és már fantáziaszinten elutasítja az aktust, a vele járó kellemetlen érzéseket. Ez a rosszullétének a forrása.

Szerintem semmi komoly baja nincs, és nem is lenne, ha a „kényeztetés” alatt elérné az orgazmust. Ha a partnere előbb elégítené ki, semmint a pénisz bevezetése után próbálkozik ezzel. Miután friss a kapcsolat, Maga nem meri őt figyelmeztetni arra, amit elmulasztott, de épp ezért nem késő. Próbálják meg így, sok sikert!

Üdvözlettel:

Lux Elvira

Megjegyzés: irritációt okozhat az óvszer vagy más, helyi fogamzásgátló eszköz, krém stb., amennyiben allergiás az anyagára és/vagy a kémiai szerre, amivel bevonják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top