Szex

Vállalhatják másságukat a papok

Enyhített szigorán a presbiteriánus egyház Amerikában. Már azok a papok is kaphatnak tisztségeket az egyházon belül, akik nyíltan vállalják, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. A botrány persze nem maradt el.
Vállalhatják másságukat a papok
Szülők, akiknek meleg a gyerekük

„Tudjuk, hogy ez az intézkedés komoly indulatokat fog kiváltani. Lesz, aki majd örül, és lesz olyan is, aki ellenezni fogja. Utóbbiak tekintsenek úgy erre a változásra, mint egy kompromisszumos megoldásra a bibliai értékrend és napjaink kultúrája között” – nyilatkozta Grayde Parsons, a gyülekezet egyik képviselője.
Vállalhatják másságukat a papokMr. Parsonsnak igaza lett, ugyanis még a Presbiteriánusok a Megújulásért Egyesület tagjai is elhatárolódtak a meglehetősen liberális határozatól. Szerintük a változtatással a presbiteriánus egyház átlépett egy határvonalat, és megsértette a gyülekezet alapvető értékeit.

A nagy felháborodás ellenére az egyház világán belül is akadnak, akik támogatják az újítást. Többek között az episzkopális gyülekezet és az Amerikai Lutheránus Egyház.

A döntéssel mindenesetre tettek egy kis lépést a keresztény egyház megújulásáért, és egy nagyot egy toleránsabb világ érdekében. Szélsőséges reakciók ide vagy oda.  

Forrás: news.com.au

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top