Szex

“Imádom, de néha a legszívesebben megölném” – A se vele, se nélküle kapcsolat

Nagy szakítások és még nagyobb békülések ütemes váltakozása; látszólag őrülten, gyakorlatilag kiszámíthatóan hullámzó érzelmek; szerelem és gyűlölet egy csomagban – a se vele, se nélküle kapcsolat nem egyszerű dolog, még Richard Burton és Elizabeth Taylor is nehezen bírták egymás gyepálását.
Olvasnál még? Kattints a rovat legfrissebb híreiért!

A legendás páros kapcsolatát számos szakítás, két házasság, ugyancsak két válás és egy örök életre szóló, hol barátságként, hol szerelemként definiált, mindenesetre mély érzelmi kapocs jellemezte – nem csoda, hogy Martin Scorsese ihletet kapott, és a közeljövőben filmet készül forgatni Hollywoodfalva egyik legrapszodikusabb kapcsolatáról. „Teljes lelkemmel szeretem Richardot, de nem tudunk együtt lenni” – nyilatkozta valamikor nagyon régen a márciusban elhunyt Elizabeth Taylor, aki élete szerelme mellett – biztos ami biztos – további hét férjet fogyasztott el.

Évekig húzódó kínlódás

„Imádom, de néha a legszívesebben megölném” – A se vele, se nélküle kapcsolat A se vele, se nélküle kapcsolat távolról sem a modern kor gazdagjainak és híreseinek exkluzív (ön)kínzóeszköze: „Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt, / Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín” – írja Catullus, akinek a jelek szerint lehetett némi jártassága a témában, de bő kétezer évvel később is jó páran akadnak, akik egyszerre (és igen intenzíven) imádják és utálják a párjukat. Bár a „pár” megnevezés nem teljesen pontos, hisz sokan nem párkapcsolatban bonyolítják ilyen jellegű, nem ritkán évekig húzódó kínlódásukat: „Nem járunk, csak szexelünk. Azaz nem csak szexelünk, mert ez annál több. Bár néha meg kevesebb. Huh, tényleg nem tudom bekategorizálni, hogy mi ez köztünk. Csak azt tudom, hogy kell nekem, hogy szükségem van rá, hogy ha ő nem lenne, az ágyból se akarnék kikelni reggelente” – mondja a harmincas évei elején járó Judit, aki immár nyolc éve él egy egyéjszakásnak indult és a starthoz képest nem sokat fejlődött kapcsolatban. Bár a srác ódzkodása miatt „hivatalosan sosem jártak”, az első egy évben szinte egyfolytában együtt voltak, lényegében együtt is éltek, és Judit reménykedett, hogy előbb-utóbb „hivatalosan is” komolyra fordulnak köztük a dolgok. Majd egy nap Bence bejelentette, hogy „mostantól ritkábban jönne, mert megismert valakit”, s bár Judit tisztában volt vele, hogy ki kéne dobnia a fiút, képtelen volt rá: „tudtam, hogy ez iszonyú megalázó, hogy nem szimplán el kéne küldenem, hanem egy tompa tárggyal addig kéne ütnöm, amíg mozog, de nem ment. Féltem, hogy ha nem engedem meg, hogy hetente-kéthetente nagy titokban jöjjön, soha többé nem fogom látni.”

„Nem bírok nemet mondani”

A közgazdászként dolgozó lány elég nehezen beszél a Bencéhez fűződő kapcsolatáról, láthatóan szégyelli, hogy sosem tudott és a mai napig nem tud neki nemet mondani. Miközben rettenetesen haragszik is rá: „iszonyatosan utálom, hogy elvette, elveszi a legjobb éveimet. Nekem senkim nem volt rajta kívül, ő meg több komoly barátnőt is tartott már mellettem, az egyiket kis híján el is vette, és ez kurvára nem fair. Minden este elhatározom lefekvés előtt, hogy többé nem találkozom vele… Aztán jön az SMS, és persze nem bírok nemet mondani – nem is tudom, hogy magamat vagy őt gyűlölöm-e jobban ezért.”

Bizonytalan önértékelés

„Imádom, de néha a legszívesebben megölném” – A se vele, se nélküle kapcsolat A „se vele, se nélküle” kapcsolatok dinamikáját többnyire az ambivalencia határozza meg, tehát a felek egyszerre vonzódnak egymáshoz és taszítják egymást – tudtuk meg Farkas Johanna pszichológustól, aki szerint a problémás gyerek-szülő kapcsolat folyományaként felnőttkorban kialakulhat ambivalens kötődési minta egy párkapcsolatban. Ebben általában az egyik fél domináns, a másik pedig alávetett, aki görcsösen ragaszkodik a másikhoz, s alárendeli saját érzéseit és lényét a másik fél igényeinek. Az alávetett félnek többnyire bizonytalan az önértékelése, amin a függőségi viszony tovább ront, az egyre csökkenő önértékeléstől pedig még erősebbé válik a függőség – ha egyszer valaki belekerült ebbe az érzelmi spirálba, nagyon nehezen tud kitörni belőle. A szakértő szerint az ambivalens mintához való (tudattalan) ragaszkodás mellett az is állhat a probléma hátterében, ha valaki képtelen lezárni a kapcsolatait, nem tudja elvágni a szálakat és mindig nyitva hagy egy kiskaput. „Ha lezárná, meggyászolná, ha konkrét veszteségként élné meg azt, hogy a másik elment és nem jön vissza, akkor nyithatna egy új felé. Bármilyen furcsán hangzik is, a veszteségből építkezni lehet, ez az illető identitását gazdagítja. Ahhoz, hogy a jövő felé tekinthessen, először el kéne engednie a múltat, de mivel erre képtelen, nem is tud más ember felé nyitni, így pedig marad neki a függőségi viszony – ez egy ördögi kör.”

„Mindig elmondja, hogy ez volt az utolsó”

A szakembertől azt is megtudtuk, hogy a „se vele, se nélküle”-típusú kapcsolatokat nem ritkán a szinte forgatókönyvszerűen ismétlődő játszmák jellemzik, ahol a leosztott szerepekhez és történésekhez kényszeresen ragaszkodnak a felek. Vagy mindkét fél tüzes, és a hétköznapokban nem tudnak együtt élni, vagy olyanok, mint a tűz és a víz, tehát van egy fokozottan domináns és egy kicsit mazochista beállítottságú (általában nő), aki abszolút függ a másiktól – utóbbi megcsalhatja, megalázhatja nyilvánosan és otthon egyaránt, képtelen róla leválni. „Minden egyes alkalommal elmondja, hogy ez volt az utolsó, hogy többé nem találkozhatunk, én mindig könyörgök, hogy ne, ő mindig elmondja, hogy nincs más választása, én mindig totál kiborulok, és ő egy-két héten belül mindig újra előkerül” – summázza 13 (!) éve zajló, sajátos hangulatú románcának ügymenetét a harmincas évei végén járó Ágnes. „Amikor normálisan jártunk, nem bírtuk egymást elviselni, szinte minden apróságon összekaptunk, úgyhogy másfél év után szétmentünk. Biztos voltam benne, hogy soha többé nem lesz köztünk semmi, aztán nyolc-tíz hónap múlva előkerült, és bár ekkor már mással jártam, hihetetlenül izgató volt a gondolat, hogy egy kötetlen kis flörtbe bonyolódjak az exemmel.”

Olyan, mint a drog

A „kötetlen kis flört” a mai napig tart, hiába jártak meg jó pár kapcsolatot, illetve egy-egy (természetesen mással kötött) házasságot a felek. Ágnes pár éve elvált a férjétől, akit kisebb-nagyobb megszakításokkal végig megcsalt: „nekem volt a legfurcsább, hogy nem volt lelkiismeret-furdalásom emiatt, elvégre engem nem így neveltek, mindig is rendes, becsületes embernek tartottam magam. De valahogy olyan természetes volt az egész, nem is éreztem megcsalásnak, főleg hogy Pétert sokkal régebb óta ismertem, mint a férjemet. Mi már elválaszthatatlanul összenőttünk, és már az sem izgat, hogy neki még mindig megvan a felesége, és rendszeresen elmondja, hogy miattam sosem hagyná el” – győzködi egyszerre magát és minket Ágnes arról, hogy egy kicsit sem zavarja az, ahogy a férfi hozzá viszonyul. „Leginkább egy leküzdhetetlen rossz szokáshoz, vagy inkább függőséghez tudom ezt hasonlítani; olyan ő nekem, mint a drog. Ha másnak szabad alkoholistának, nikotinistának, drogosnak lennie, akkor nekem legyen már szabad néha együtt lennem azzal, akit szeretek!”

Beteges?

„Imádom, de néha a legszívesebben megölném” – A se vele, se nélküle kapcsolat Ahogy beszélgetünk, egyre zavarosabbá válik, hogy egy ilyen típusú kapcsolatot milyen érzelmek uralnak: Judit és Ágnes egyaránt hol odaadó rajongással, hol vad haraggal, már-már gyűlölettel beszélnek „párjukról”. „Egyszer összefutottunk egy szórakozóhelyen, én tökre megörültem neki, de mivel az épp aktuális barátnőjével volt, úgy csinált, mintha nem is ismernénk egymást – na, akkor meg tudtam volna fojtani! Aztán pár nap múlva hívott, hogy átjönne, én meg persze belementem, és ahelyett, hogy leordítottam volna a fejét, csak azon voltam, hogy visszahódítsam attól a másik csajtól, miközben tudtam, tudom, hogy úgysem lehet soha az enyém. Beteges, mi?!” – teszi fel a költői kérdést Judit. „Nem beteg emberekről van szó, hanem olyanokról, akik a saját spiráljukból egyszerűen nem tudnak kiugrani” – magyarázza Farkas Johanna, aki szerint a magánytól való félelem is komoly visszatartó erő. „Ha valaki képes a saját öntudatlan játszmájának működést megérteni, amitől szenved, akkor képes megtalálni azokat a pontokat is, ahol változtatni tud rajtuk, és innentől kezdve nem fog szinte törvényszerűen megismétlődni újra és újra a helyzet.” Amikor megemlítem a láthatóan boldogtalan Juditnak, hogy talán szakértőhöz kéne fordulnia a problémájával, csak legyint: „Tudod, Bence nagyon szemét tud lenni, de közben meg annyira cuki! Nem akarom elveszíteni, és félek, ha elmennék terápiára, ott kigyógyítanának belőle, de én nem akarok belőle kigyógyulni! Tényleg nagyon imádom őt, miközben néha a legszívesebben megölném – de nekem ez már normális, szinte fel se tűnik.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top