Létezik-e még a holtomiglan-holtodiglan?

Talán a meleg, a nyár, talán a strand kínálta flörtök vagy a nagymamák hálás gyerekfelvigyázói munkássága nyomán termő szülői szabadság, nem tudom, mi lehet mögötte, de hirtelen több olyan levelet is kaptam, amiben az életre szóló monogámia dilemmája merült fel. Oldalakat lehetne írni és vitatkozni arról, hogy ki mit gondol a házastársi hűségről. Ez alapvetően értékrendtől függ, én nem is akarnék most ezen a szálon elindulni. Nekem sokkal inkább az tűnik izgalmas kérdésnek, hogy hogyan is tartható fenn egy hosszú távú kapcsolatban a kölcsönös érdeklődés, a szenvedély, a szexuális-erotikus izgalom. Vagy az, hogy mit is keresünk tíz-húsz év házasság után, mire is vágyunk igazából akkor, amikor kikacsintunk egy kapcsolatból.

„Kedves Dóra, 43 éves vagyok és nem tudom, mit tegyek. 21 év hűséges házasság, 4 imádnivaló gyerek mellett most mégis valaki más iránt érnek új érzések. Én valószínűleg elég „naiv” és régimódi vagyok, mert igenis hiszek a szerelemben és a monogámiában. Az elmúlt 21 évben most tapasztalom meg először azt, hogy mégsem vagyok közömbös a külső ingerekre. Mikor először észrevettem, hogy már nincs közöttünk a régi szenvedély, mindent megtettem azért, hogy „felrázzam” a házasságunkat: beszélgetések, utazások kettesben, megpróbáltam még több figyelmemet belevinni az intimitásba, a szexbe, de ez úgy tűnik, mégsem volt elég. Most ellenállhatatlan frissességgel jött valaki, és csak egy pillantásától majdnem elmegyek. Szeretem a férjemet: ő a legjobb barátom, jó apa, szeretek vele szeretkezni is. Nem akarom összetörni, nem akarom a kettőnk közötti bizalmat lerombolni, de szenvedély nélkül sem tudok élni. Nem is a szexuális kielégülés, de a csábítás, a másik erejének, humorának, eszének, érzékeinek meghódítása, maga a játék izgat! A férjem nem akar már játszani. Még csak azt sem mondanám, hogy otthon nem aktív, és hiába, lehet, hogy teljesen igazságtalanul, de néha mégis azt érzem: unom. Hol itt a megoldás?” – Joli

Hazudni tényleg egyszerűbb?

Mester Dóra szexoktató

Engem több dolog is megérintett Joli levelében. Jó volt olvasni, hogy valaki tényleg hisz az őszinte emberi kapcsolatokban; látni, hogy mennyire fontos a férjével a bizalom, a barátság, ennyi év után is a házasságuk minőségének megőrzése. Múlt héten a strandon rosszul lett egy férfi. Miközben tartott az újraélesztés, a felesége állt mellette. Messziről csak a profilját láthattam, de az jött belőlem elő, hogy basszus, milyen érzés lehet neki most mindez. Milyen érzés lehet, ahogy lepörög előtte a közös életük, és hogy milyen lesz mostantól a párja nélkül. Hangosan csak annyi csúszott ki belőlem, hogy hát a feleségnek a legrosszabb most ez az egész, nem is a férjének, aki lehet, hogy elmegy. Mire egy mellettem ülő férfi azt válaszolta, hogy az is lehet, hogy éppen, hogy mostantól lesz jó a nő élete. „Ez a realitás” – mondta.

Nem tudom, hogy ez vicc volt vagy cinizmus, de én személy szerint nem kívánok senkinek olyan kapcsolatot, ahol éveken át már csak a megszokás, a rutin, a kényszer vagy bármi más hasonló dolgok adják a párkapcsolati kohéziót. Ebben a levélben engem megfogott az őszinte dilemma, hogy mi van akkor, hogyha a szívünk, ha az életünk kétfelé húz. A társadalmi normák kínálta megoldás leggyakrabban a lemondás, a tiltott vágyak alárendelése (vagy elhallgatása) a család, a kapcsolat biztonsága érdekében. Mégis, attól tartok, hogy minden elfojtás csak időleges megoldás. A feszültség attól még ott marad, és előbb-utóbb kikívánkozik. És valahol itt kezdődik az értékrendek ütközése, hogy a szenvedély tiltott megélése-elhallgatás-hazugság versus a kapcsolatból kimutató vágyak elfojtása mellett milyen harmadik utas megoldások létezhetnek. Ez valóban nehéz ügy, nem véletlen épül erre a témára annyi könyv, film, annyi dráma.

Dolgozz, ha élvezni akarsz!

Meglehetősen paradox, hogy a hosszú távú kapcsolatokban a legritkább esetben marad magától változatlan hőfokon, de akár csak kölcsönösen kielégítőn is a szerelmi szenvedély. Éppen az a dolog, ami a lehető legspontánabbul jön létre, és sajnos, aminek egyik igen fontos lételeme is a spontaneitás; nos éppen ez az, amiért, hát, egy idő után keményen meg kell dolgoznunk. Akiknek gyereke van, azok számára valószínűleg nem ismeretlen a tervezett spontaneitás fogalma, mint a virágzó házasélet logisztikájának kulcseleme. Én a magam részéről hiszek a fejlődésben. Hiszek abban, hogy – kreativitással, akarással, figyelemmel, ja, és nagyon sok energiával – az évek múltán is lehet egymást inspirálni, sőt új utakat felfedezni ugyanabban a kapcsolatban is.

De Joli levele ebben is nagyon őszinte. Mert mindeközben – hiába minden szépítés, minden maszatolás – igenis vannak helyzetek, amikor bizony jön valaki, történik valami, és oda minden munka, oda minden elhatározás, és az elveinkkel, megfontolásainkkal semmire sem megyünk. És talán itt lesz megint fontos, hogy a párkapcsolat egy ilyen helyzetben mit bír el. Én biztosan megpróbálnám megosztani az érzéseimet a férjemmel. Ha ennyi érték, érzelem, ennyi közös pont van, amin ez a házasság nyugszik, akkor annak bírnia kell egy ilyen kihívást is. Ez nehéz és nem kockázatmentes út, mert a kapcsolatot alapjaiban érinti, de nem hiszem, hogy nehezebb, mint ebből a helyzetből adódó feszültség. Hiszek abban, hogy ezek a történetek lehetőséget adnak arra is, hogy felrázódjunk az évek során kialakult rutinokból, hogy megint megtudjunk valamit egymásról.

Mi hiányzik valójában?

Talán és nem utolsósorban az fogott meg még ebben a levélben, hogy egyáltalán mit is jelent ez a szex-szerelem-szenvedély izé, amivel kapcsolatban olyan jól el vagyunk látva hollywoodi mintákkal meg elvárásokkal, és közben csak homályos fogalmaink vannak arról, hogy mindezt hogyan is képzeljük a gyakorlatban. Hogy az életünk teljes hosszán átívelő hétköznapok gyakorlatában mit jelent a szex, mit jelent az erotika, mit a szerelem és mit a szenvedély. Joli levelében őrült fontos az a felismerés, hogy neki tulajdonképpen a játék, a kaland hiányzik, aminek nem feltétlenül van köze az érzelmeken nyugvó intimitáshoz. A magam életében azt tapasztalom, hogy ez ráadásul évről évre változik, attól is függően, hogy épp hol tartunk a család-projektben, vagy csak úgy általában az életünkben. Ezen múlik az, hogy épp mire vágyunk, és mi az, ami hiányozhat: kaland és izgalom, vagy épp befelé forduló elmélyülés, lángoló érzelmek, vagy egy pusztán jóleső, kiadós dugás.