Szex

Mi a szimultán orgazmus alapfeltétele?

Egy kis odafigyeléssel és gyakorlással az egyidejű csúcs simán megdönthető – állítólag.

A mozifilmekben, a pornóban, a szerelmes regényekben az intim együttlét szinte kivétel nélkül a tökéletes összhangról szól, amikor a pár másodperc tökéletességgel, együtt jut el a csúcsra. Az egyidejű orgazmusról úgy tartják, hogy az két test tökéletes egymásra hangolódásáról, a feszültség és az ellenállás maximális levetkőzéséről szól – a gyakorlatban azonban csak keveseknek adatik meg, hogy átéljék. Ennek hátterében legtöbbször érzelmi és persze működésbeli okok is rejlenek.

A szimultán orgazmus 3 titkaSokan azonban tudni vélik a megoldást: a Good in Bed – Guide to Female Orgasm (magyarul: Jó az ágyban – Útmutató a női orgazmushoz) című könyv szerzője szerint három dolog szükségeltetik ahhoz, hogy mindenki megtapasztalja a szimultán extázist:

1. Saját szexuális érzékenység, válaszreakciók ismerete, kontrollja: a jó szex alapja, hogy mindkét fél ismerje tulajdon testét, és ne a másiktól várja a csodát, illetve jó azzal is tisztában lenni, hogy mely technikák azok, amikkel időben kitolható a csúcs. Ez elsősorban a férfiakat érinti, akik hajlamosak picit gyorsabban elmenni, mint a nők.

2. Egymás megfelelő izgatásának technikája: elcsépelt, de továbbra is igaz, hogy a jó szexhez nélkülözhetetlen a másik testének ismerete, vagyis egymás tanítása. 

3. Egymás szexuális izgalmának pontos észlelése: ami annyit takar, hogy nagyjából ismerni kell, hogy a szexuális izgalom fokán a másik épp hol jár. Bár nehéz egyszerre kétfelé figyelni, a megosztott figyelem – állítólag – tanulható, amiben fontos szerepet kap a kommunikáció. Elvégre szex közben egyáltalán nem kell csendben maradni. Na, most már ezt is tudjuk!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top