Egy 15 éves írónõ

– Kik a könyved főszereplői?

– Szelina és Heléna, akik egy fiú miatt rivalizálnak. Mindkettő én vagyok, és az ő küzdelmünk nem más, mint a bennem folyó harc.

– Szerelmes vagy?

– Most nem. Nincs időm fiúkra. A suli és a könyv a fontos. Ráadásul hiába tanulom, alig megy a fejembe a kémia. A matekkal és a fizikával nincs baj, de a kémiával annál több, és jó lenne, ha testnevelésen nem kellene kötélre mászni.

– Szüleid szigorúan veszik a tanulmányi eredményeket?

– Sokkal magasabb szintet várok el magamtól, mint a szüleim tőlem. Azt mondják, hogy nagyon korán önálló lettem.

– Koravén?

– Talán. Mindenesetre gyerekként néha nagyon felnőttesen reagáltam. Egyszer besárgult a kezem és a lábam. Kórházba kerültem, apuék sírtak, és én vigasztaltam őket, hogy menjenek nyugodtan haza, nem lesz semmi baj.

Névjegy:

Név: Szabó Napsugár Születési idő: 1989. szept. 5. Foglalkozása: tanuló Könyve: Szelina, a Föld szíve Kedvenc olvasmánya: Lois Lowry: Az emlékek őre

– Mikor írtad a könyvet?

– Tavaly nyáron. Régebbi novelláimat fűztem össze egy történetbe.

– Füzetbe írsz, vagy számítógépen?

– Hetedikes korom óta írok, és most már számítógépen. Könnyebb később javítani. Otthon megkaptam apu régi fotólaborját, és ott lett egy kis dolgozószobám.

– Kinek mutatod meg először az írásodat?

– Anyunak. Utána a családnak. A könyv kéziratát – az öcsém kivételével, aki túl kicsi hozzá – már mindenki olvasta. Általában pályázatokra szoktam írni és az elkészült történeteket meg szoktam mutatni a magyar tanáromnak, aki segít, de nem mindig fogadom meg a tanácsát. Elég makacs vagyok.

– Miért fontos számodra az írás?

– A fájdalomról írok. Nem a saját fájdalmamról, hanem a körülöttem élő emberek fájdalmáról. Megérzem őket, és utána abból merítek az írás során. Az egyik osztálytársnőm azt mondta rólam, hogy „csendes szemlélő” vagyok.





– Egy kis faluban élsz, közel vagy a természethez.

– Az én feladatom anyu virágainak az öntözése, és ezt nagyon szigorúan veszi. A barátaimmal sokat sétálunk, és közben beszélgetünk. Számomra nagyon fontos a környezetvédelem. A mi kezünkben van a jövő, ezért szeretném, ha a korosztályom jobban vigyázna a természetre.


– Valaki egész életében arra vár, hogy kiadják az egyik írását. Te 15 évesen elérted ezt. Milyennek képzeled a jövődet?

– Most kilencedikes vagyok. Először itt az érettségi, amivel már most rémisztgetnek minket a tanárok. Utána szeretnék továbbtanulni, és az írással foglalkozni. Érdekel az újságírás, de azt mondták, hogy jók a párbeszédeim, lehet, hogy inkább forgatókönyvet, vagy színdarabokat kellene írnom.

– Hogyan mutatnád be magadat?

– Megpróbálom átélni a világot, és visszaadni. Valaki csak a jót próbálja befogadni és a rosszat kizárja, valaki éppen ellenkezőleg, csak a rosszat látja, és a jót zárja ki. Én szeretném megmutatni a világot olyannak, amilyen. A jót és a rosszat együtt, olyan arányban, ahogyan van. Szeretném, ha jobb lenne ez a világ. Ha mindenki meglátja a jót és a rosszat valódi arányaiban a saját életében, akkor a végén a világ is jobb lesz.

Az írónő ajánlása: „Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom, akinek épp most dőlt össze gyermekkori világa, aki már egy új, egy valósabb világban él, de még „hisz” gyermekkora csodáiban, de legfőképp azoknak, akik már el is felejtették azt, mert hiszem, hogy a lények mesés világa valóságosabb bárminél, és mindenkiben ott él valami… Valahol mélyen… Hiszek benne, hogy Szelina betűről betűre le tud hámozni az emberekről minden álarcot, képes lebontani minden falat, hogy végül azt érintse meg, ami a földhöz láncol, mégis az egekig repít. Ami létezésünk záloga, ami álmaink álmodója… a szívünket…”

A könyvet kiadja: Coldwell Könyvek »