Sztárok

Hegylakó steppelt kabátban

Ha nem tudnánk, hogy világszerte ismert sztár, azt hihetnénk Christopher Lambertrõl, hogy egy kedves, melegszívû úr, aki XVI. századi jelmezére steppelt kabátot húz. Most magyar rajongóinak is üzen.








Nincsenek sztárallűrjei, és mindenki egyformán fontos a számára a forgatás helyszínén, legyen az a rendező, a sminkes, vagy egy fiatal asszisztens. Minden forgatási nap kezdetén a férfiakat kézfogással, a nőket puszival köszönti, és ha megígéri, hogy a jelenet végén leülhetünk beszélgetni, akkor állja is a szavát.

„Ha a lányom hív, repülök”

– Mi volt az ön eddigi életének legnagyobb meglepetése?

– Egyértelműen a lányom születése. Ez volt eddigi életem legnagyobb élménye és egyben legnagyobb meglepetése is.

– Kislánya, Eleonora tizenegy éves. Annak ellenére, hogy ön rengeteget utazik, tudnak elég időt együtt tölteni?

– Úgy gondolom, igen. Évente négy-öt hónapot biztosan Los Angelesben töltök, és ha Eleonora úgy érzi, szüksége van rám, azonnal találkozunk. Ugyanakkor fantasztikus édesanyja van, a nevelőpapája is kifogástalanul foglalkozik vele, és így hárman, összefogva, azt hiszem, remek, boldog kislányt neveltünk belőle.

– Járt már korábban Magyarországon?

– Nem, ez az első alkalom. Sajnos, nem tudom annyira megismerni ezt a gyönyörű országot, mint amennyire szeretném, hiszen naponta tizenkét-tizennégy órát forgatunk, utána a szállodába megyek, megtanulom a következő napi szövegeket, és szinte beesek az ágyba. Az első néhány napon tudtam nagyobb sétákat tenni, amikor a feleségem is meglátogatott. Nagyon megtetszettek az épületek, és a Duna felett átívelő hidak, amelyeket a szobám ablakából is látok.







Névjegy
Név: Christopher Lambert
Született: 1957. március 29. (New York, Egyesült Államok)
Életpálya: Szülei ENSZ diplomaták voltak, így gyermekként Svájcban élt, majd Párizsban tanult színészmesterséget. Több francia moziban szerepelt, de a világhírnevet a Hegylakó című film hozta meg számára, amellyel a mai napig azonosítják. Ma már nemcsak színészként, de producerként is dolgozik.
Filmjei: Több, mint ötven filmben szerepelt, melyek közül a legismertebbek a Hegylakó, a Mortal Kombat és a Metró.
Család: Volt felesége Diane Lane színésznő, akit a Hűtlen című filmből ismerhetnek. Egy közös lányuk van, Eleonora, aki tizenegy éves. 1999-ben vette feleségül második feleségét, Jaimyse Haftet.
Néhány érdekesség: Christopher Lambert dolgozott a londoni Barclay’s bankban és randevúzott Stephanie, monacói hercegnővel.
I love mangalica

Eddig tartott beszélgetésünk első fele, az egyik producer „elrabolja” Lambertet. A színész azonban megnyugtat, a sminkszünetben folytathatjuk. Tehát legközelebb akkor kérdezhetem, amikor már felkerült néhány koromnyom és egy méretes vágott seb a nyakára.

– Rengeteget utazik, a forgatás után például Kína a következő úti cél. Hol érezte eddig a legjobban magát?

– Nyitott embernek tartom magam, ezért a világ minden táján megtalálom azt, ami az adott országot széppé, különlegessé teszi. Soha nem gondoltam azt, hogy csak az a jó, ahogyan én élek. A különböző kultúrák, vallások, és nemzeti ételek mind-mind lenyűgöznek.

– Ha már az étkezésnél tartunk, hogy ízlik a magyar konyha?

– Imádom a ropit, mindig van a forgatás helyszínén egy nagy tállal! Sajnos, magyar étterembe még nem jutottam el, de mivel ez a film jó kondíciót igényel, és én szeretem a gulyást, inkább megvárom vele a forgatás végét. Viszont az egyik magyar producernél már ettem mangalicahúst. Remek volt!

– Az Egyesült Államokban született, viszont sokáig Európában élt és tanult, sőt, édesapja francia származású. A személyisége európai, vagy inkább amerikai?

– Azt hiszem, a kettő keveréke. Szeretem Amerikát is, hiszen ott mindenben a legfontosabb a praktikum, és én kedvelem a praktikus dolgokat. Ugyanakkor nem tudnék csak az Egyesült Államokban élni, mert szükségem van Európa kultúrájára is.

– Minden önnel kapcsolatos cikkben megjelenik a Hegylakó. Nincs néha már elege az örök életű szerepből?

– Nem, mert ebben a szerepben ismert meg igazán a nagyközönség. Ráadásul, szinte minden színésznek van egy maradandó karaktere, hiszen ha azt mondjuk, Mel Gibson, mindenkinek a Halálos fegyver jut az eszébe, ha viszont Harrison Ford kerül szóba, azonnal látjuk magunk előtt az Indiana Jones képeit.

– Mit üzen magyar rajongóinak?

– Azt hogy maradjanak jókedvűek, és maradjon meg az a jó szellemiség, amit ezekben a hetekben megtapasztalhattam. A magyar szellemiség nagy dolgokra képes!





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top