Sztárok

Zene: boldogság és létszükséglet

A hiedelem szerint szerencsét hoz, ha napjában egyszer megcirógatjuk a Nevetõ Buddha hasát, illetve boldogsággal tölt el bennünket, ha ránézünk arcára. Az én Nevetõ Buddhám <b>Jamie Winchester</b/> és <b>Hrutka Róbert</b/>, akik zenéjükkel hoznak boldogságot.

– Sohasem unjátok újra- és újrajátszani a dalokat?

Jamie: Nem szeretünk próbálni, nem játszunk gépekkel, figyelünk egymásra, és nem fixálunk le semmit, éppen ezért minden koncerten egy picivel másként szólnak a dalok, és ez így is marad. Sőt, néha dobunk egymásnak egy-egy meglepetést.






Robi: Minden koncert más, mert más emberekkel találkozunk. Nagy ajándék, hogy látjuk a közönség soraiban azt a csillogást és erőt, amit csak fel kell szippantanunk, és élni vele.

– Ez elég misztikus…

Jamie: Szerintem ez a titka a jó zenekarnak. Öt vagy hat ember egymásra érez, jól hallják egymást, jól érzik magukat, és elindul valami, ami több ezeknél az embereknél, varázslat lesz a levegőben, amely oda-vissza hullámzik a közönség és a zenekar között, és önmagát gerjeszti.

– Nem túl szemtelen, hogy habár egy meglévő szerzeményetekkel, ám reklámzenével robbantatok be a köztudatba?

Jamie: De! Nagyon ritka, hogy egy zenekar dalára ennyi pénzt költenek, ilyen hosszú időn keresztül, ennyi helyről folyik. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez indította be az egészet, de az mégiscsak öt éve volt, és máig sikerült fennmaradni.







Névjegy





Név:
Jamie Winchester
Születési idő: 1970. július 29., Bangor, Írország,
1988-ban költözik végleg Magyarországra
Családi állapota: házas, két gyermek édesapja
Foglalkozása: producer, zeneszerző, előadó, zenész
Pályája: számos produkcióban mutatta meg tehetségét, többek között Pierrot, Gerendás Péter, Mester és Tanítványai, Jazz+Az, Lerch István, Tolcsvay László, Rémember, Ákos, Magyar Atom, Boom Boom, Schmidt Vera
Jelenlegi állandó zenekara: Jamie Winchester & Hrutka Róbert
Vendégszereplései: Magyar Atom, Kowalsky meg a vega






Név: Hrutka Róbert
Születési idő: 1967. április 19., Budapest
Családi állapota: házas, két gyermek édesapja
Foglalkozása: zeneszerző, zenész
Pályája: A nyolcvanas–kilencvenes évek elején a Kretens nevű punkzenekar tagja, majd szabadúszóvá válik, több zenekarban játszik (R-Go, Rapülők, stb.).
Reklámzenék (évekig állandó zenefelelőse volt a PGSM-nek és a Coca Colának) és filmzenék (Magyar Vándor, Valami Amerika, Fej vagy írás) szerzője.
Jelenlegi állandó zenekara: Jamie Winchester & Hrutka Róbert
– Szerencsések vagytok?


Robi: Igen, de talán nem is olyan nagyok a vágyaink, egyszerűen csak jól akarjuk magunkat érezni, eljutni az emberekhez, koncertezni, lemezeket kiadni. Ezért csináltunk kiadót is, hogy ezeket az apró vágyainkat valóra tudjuk váltani, és jó kézben tudjuk a saját és még néhány jó ember dolgait. Nem akarunk világsztárok lenni.

– Miért? Minden kiskölyök arról álmodik, hogy világsztár lesz…

Jamie: Nagyon sok szeméttel jár. Magyarországon lehetünk ismertek, adhatunk teltházas koncertet a Művészetek Palotájában, viszont másnap gond nélkül lehet sétálni az utcán, elmenni a boltba, sőt a telefonszámunkat sem kell titkosítani. Ha valaki külföldön sikeres, akkor életének ez az oldala teljesen megszűnik, security, nagy falak, és egyáltalán nem lenne jó úgy élni.

– Milyen volt először Magyarországra jönni?

Jamie: Kalandos és izgalmas. 1982-83-at írtunk, megvolt még a vasfüggöny. Írországban és Angliában a fejünkbe tömték, hogy mennyire más világ, aztán kiderült, hogy nem, csak kicsit másképpen néznek ki az autók, meg az épületek és a ruhák. A magyar helynevek voltak a legdöbbenetesebbek. Ha egy külföldi megérkezik Bécsből Magyarországra, rögtön beleszalad: Hegyeshalom, Mosonmagyaróvár, Győr. Már az elején azon röhögtünk, hogy megpróbáltuk ezeket kimondani. Egyébként sokáig, több évig azt hittem, hogy Pihenőhely egy óriási város, mert bárhova mentünk, mindig jobbra volt.

– Próbálkoztatok nem zenészként élni…

Jamie: A két bátyám azonnal beleszaladt a pénzügyi világba, mégis úgy alakult, hogy az apám volt az első, aki azt mondta nekem, hogy jól van, látom, ez nem fog menni. Koncertszervező cégnél dolgoztam évekig, nagyon élveztem, mert akkor is zenével foglalkoztam, igaz nem zenész voltam. Idővel egyre többet zenéltem, belecsöppentem zenekarokba, és egyszer, amikor felmértem, hogy már meg tudnék élni ebből is, és nem kell bejárnom az irodába, meghoztam ezt a döntést.

Robi: Fogtechnikusként dolgoztam, majdnem fél évig. El is végeztem az iskolát, pénzt akartam keresni, mert úgy éreztem, hogy zenészként esélyem sincs megélni. Nagyon keményen robotoltam, majd azon vettem észre magam, hogy kötelet vásároltam magamnak. Emlékszem, év vége volt, és nagyon boldogtalan voltam. Azt éreztem, hogy nem erre születtem. Ezt követően három nap alatt megfordult az életem: elmentem egy zenekari meghallgatásra, és azóta csak a zenéből élek. Már kiskoromban éreztem, hogy a zene nekem olyan kapu, amely ha nem volna, valami nem engedne élni, sérültebb ember lennék. Nekem a zene létszükséglet.












A zenekar
2001-ben robbantak be a köztudatba az It’s your life című szerzeménnyel. Azóta megjelent két stúdió- és egy koncertlemezük: Last One Out… (2003), Wood&Strings (2004), Hole (2005). Minden jelentős fesztiválon és koncerthelyszínen játszottak már. Több Petőfi Csarnok-beli, Művészetek Palotája-beli koncerten mutatták meg a közönségnek karizmatikus előadásmódjukat és érzelemvilágukat. Jelenleg a zenekar 5 éves jubileumi meglepetésén dolgoznak, mindemellett folyamatosan koncerteznek az országban.
A zenekar honlapja »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top