Most kell megragadnom a lehetõségeket!

Iringót szép teljesítmény mostanában elcsípni egy interjú erejéig. Reggeltől estig lót-fut, tanít, tanul, és próbál a szeretteivel is együtt lenni. Mindössze huszonnégy éves, mégis meglepően éretten gondolkodik a lehetőségeiről, amelyeket igyekszik megragadni, és a jövőjéről, amiről már kész terv van a fejében.


– Meddig lehet ilyen tempóban élni?

– Nem tudom – mondja nevetve. – Még soha nem éltem ilyen feszített tempóban. Viszont azt tudom, hogy addig kell megragadni a lehetőségeket, amíg vannak. 

– Hogy zajlik egy átlagos napod?

– Lássunk egy átlagos keddi napot! Hat órakor kelek, nyolckor már általában van valamilyen feladatom. Tíztől délig Somló Tamással próbálok, majd indulok Kecskédre, ahol az általános iskolában tanítok táncot. Délután négy órára Nagytétényben kell lennem, ahol este hétig tartok órát, majd fél nyolctól Budaörsön van egy felnőttcsoportom, akik mind ötven év körüliek, és imádom őket. Negyed tíz körül végzek a munkával, ezután indulok haza. A hétvégéken, pénteken és szombaton pedig a Zsigmond Király Főiskolán tanulok, közgazdász–humánmenedzser szakon, ahol idén fogok diplomázni. 

– Említetted a Somló Tamással közös próbákat. Milyen partner?

– Nagyon aranyos! Tíz évet fiatalodott; Hajas Laci levágta a haját, most pedig „ráerősítünk” a fogyókúrára és a kondira. Jó, hogy nem kell vele küzdeni, hanem ő is örömmel táncol.

– Az első sorozatban, Hajas Lászlóval köztudottan jó viszonyban voltatok. Még Olaszországba is magával vitt egy fodrászversenyre.

– Így igaz, szerette volna, ha ott is tudunk gyakorolni.

– Nem bénított le, hogy hirtelenjében ismert arc lettél, akinek nyilatkoznia kell az újságíróknak?

– Nem, ez nem jelentett problémát; a családomban mindig természetes volt, hogy nyugodtan elmondhatjuk bármiről a véleményünket, így a beszéddel soha nem akadt gondom. Viszont a szombat esti döntők előtt mindig nagyon izgultam.

– Milyen családból jöttél?

– Az anyukám egy biztosítási cégnél dolgozik, az apukám hét közben Bécsben, egy építőipari cégnél. Van egy húszéves öcsém, ő nemrég állt munkába. Szabadidejében egy zenekarban gitározik, szakállas, hosszú hajú rocker, reméljük, lassan kinövi. Nagyon jól érzem magam otthon, addig maradok, amíg el nem lökdösnek – mondja nevetve.





– Mióta táncolsz? 

– Hétéves korom óta. Az anyukám vitt el táncolni.

– Előfordult, hogy úgy gondoltad, abbahagyod?

– Többször is, de aztán a sors mindig úgy alakította a dolgokat, hogy mégse hagyjam abba a táncot. Tavaly szeptemberben is gondoltam arra, hogy befejezem, mert nem voltam elégedett magammal. De ha akkor abbahagyom, akkor nincs a Szombat esti láz, és nincs az a szeretet, amit mindenhol tapasztalok, amerre csak járok. 

– Gondolom, ha valakinek bemutatkozol, azonnal megkérdezi, honnan a különleges név…

– Az édesanyám egyik egyetemi jegyzetét írta egy Iringó nevű hölgy, és akkor döntötte el, hogy ha lánya születik, azt Iringónak fogják hívni. Ez egyébként egy virág, egy réti gaz, amelynek a másik neve ördögszekér. Bogáncsos, tüskés jószág.

– Te is az vagy?

– Nem, soha.

– Azt hogy viselted, amikor a magánéleted az újságok címlapján szerepelt?

– Nagyon naiv voltam, és bátran nyilatkoztam a magánéletemről is. Ám miután Rácz Félixszel szakítottunk, eldöntöttem, hogy óvatosabb leszek. De vágyom egy tartós kapcsolatra. 

– Hol leszel tíz év múlva?

– Harmincnégy évesen? Remélem, boldog családanya leszek, két gyerekkel. 

– A tánccipőt szögre akasztod?

– Bízom benne, hogy tíz év múlva már működni fog egy vállalkozás, ami a nevem alatt fut majd, de nekem nem kell nap mint nap dolgoznom benne.

– Egy tánciskola?

– Nem, annál komolyabb. De erről majd csak később mesélek!

Fotó: Szabó Adél