Sztárok

A Lost férfi sztárjai

Nemcsak azért szeretjük a Lost – Eltûntek címû sorozatot, mert szövevényes és új színt hozott a sorozatok palettáján, hanem mert szívdobogva izgulhatunk a sármosabbnál sármosabb szereplõkért. Most megmutatjuk a legszexisebb férfiakat.





Matthew Fox (Jack Shephard)

Hősszerelmes, kétség sem férhet hozzá. A Lost szépfiúja, szép és okos, érzékeny és bátor. Ráadásul orvos.
A sármos színész Wyomingban nőtt fel a családi gazdaságban, ahol lótenyésztéssel és egy nagy sörgyár részére árpatermesztéssel foglalkoztak. Ugyan úszni csak 21 éves korában tanult meg, lovagolni már hatévesen tudott: „Lóháton… Az egyik legfelszabadítóbb élmény. Az otthonomra emlékeztet, a gyermekkoromra” – nyilatkozta egyszer.
Közgazdaságtant hallgatott, mert brókernek készült. Mégis modellkedni kezdett, hogy pénzt keressen. Először tévéreklámokban, majd sorozatokban szerepelt. Itt elért sikereinek köszönhetjük, hogy a színészi pályán maradt.
Matthew kétgyermekes apuka, de úgy hallani, már útban van a harmadik pici is. A sorozat forgatási helyszínén, Hawaiin élnek. A színész gyakran rendez nagy partikat a stábnak, ahol együtt nézik meg a Lost aktuális epizódjait. Ő boronálta össze a sorozat másik két szereplőjét, Evangeline Lillyt (Kate) és Dominic Monaghant (Charlie). Háza mindig nyitva áll a barátai előtt, szeret nagyokat fürdőzni is a trópusi éjszakákban. Ha teheti, meztelenül. Egyszer a producerek tudomására jutott, hogy Matthew (Jack), Josh (Sawyer) és Dominic (Charlie) a forgatási szünetben együtt nudiztak, így eltiltották őket az ilyesmitől, mondván, ha egy paparazzi lekapja őket, az ronthat a népszerűségükön.






Josh Holloway (James „Sawyer” Ford)

A Lost fenegyereke, óriási rajongótáborral. Kaliforniában született, másodikként négy fiú közül. Alulról kezdte, ha lehet ezt mondani. Első munkáját egy farmon kapta: a döglött csirkéket kellett összegyűjtenie.
Georgiában nőtt föl, az egyetemet egy év után otthagyta, hogy modellkedjen. „Három fivérem van, mindannyian informatikusok, értelmiségiek. Anyukám fizetett volna nekem egy negyeddollárost minden egyes oldalért, hogy elolvassak egy könyvet. Nem tudtam megkeresni 50 centet. Egyszerűen nem voltam rá képes.” Ironikus, hogy a sorozatban sokszor látni őt könyvvel a kezében.
Josh szíve már nem szabad. Felesége az egzotikus szépségű Yessica Kumala 2004 óta. Nászútra lakókocsival mentek Alaszkába, ahol egyebek mellett sok időt töltöttek horgászással.






Dominic Monaghan (Charlie Pace)

Az angol zenészt játszó Dominic valójában Berlinben született és 12 éves koráig ott is élt. Ezután költözött csak Manchesterbe a család. Saját bevallása szerint valahol mélyen mindig színész szeretett volna lenni, bár a főiskolán egyaránt tanult angol irodalmat, színészetet és földrajzot is. Kiskorától rajongója a Csillagok háborújának, mégis egy másik kultuszfilm, a Gyűrűk ura hobbitjaként vált világszerte ismertté. A Lost szereplőválogatásán eredetileg Sawyer szerepére jelentkezett, de a rendezőket annyira megnyerte Dom alakítása, hogy a kedvéért átformálták Charlie karakterét. A sorozat írói eredetileg ugyanis egy középkorú rockzenészt szerettek volna a túlélők közé.
A forgatás alatt szövődött szerelem közte és a Kate-et játszó színésznő, Evangeline Lilly között.
Rajong nemcsak a szörfözésért, hanem a rovarokért is. Van egy Gizmó nevű sáskája, egy Witchitar nevű fekete özvegye, sőt egy Blink nevű albínó kígyója is.






Naveen Andrews (Sayid Jarrah)

Bár a sorozatban iraki vallatótiszti múltjával küszködő szigetlakót játszik, valójában londoni születésű, indiai gyökerekkel. Temze-parti ifjúságából leginkább alkohol- és heroinfüggőségére, erőszakos apjára emlékszik. Egyszer úgy nyilatkozott, nem bánná, ha az élete jobban hasonlítana a szigetlakó Sayidéhoz.
Kora gyermekségétől fogva érdeklődött a színészet iránt. Londonban tanulta a mesterséget, ugyanott, ahol többek között Ewan McGregor is. Játszott Az angol betegben és a Káma-szútrában.
A bulvársajtó szívesen hánytorgatja fel az idősebb nők iránti szimpátiáját: tizenhat éves korában a matematika-tanárnőjével randevúzott, később egy fia is született tőle. Jelenlegi párja Barbara Hershey színésznő, aki 21 évvel idősebb nála.
Naveen (hindi nyelven azt jelenti, „új”) gitározik és énekel is, szereti a countryzenét.
A People magazin 2006-ban a 100 legszebb ember közé választotta. Szenved is tőle, hogy sorozatbeli ruhatára elég korlátozott (mindig fehér atléta), s a borostát sem szereti. „Utálom magam képernyőn látni. Fizikailag rosszul leszek.”
Nos, a hölgyrajongók egyáltalán nem…






Fotók: RTL Klub





Ha még többet szeretnél megtudni a sorozatról:

• Hivatalos magyar honlap » 
• Lap.hu oldal »
• Sorozatismertető »
• Szappanhab a Story Online-on »

Fórumok:

• LOST Nézzétek! »
• LOST 2. »
• Mi volt a LOST-ban pénteken? » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése