Grecsó Krisztián: Élet a Pletykaanyun túl

– Prózaírói munkásságod rögtön egy botránnyal indult. Az is előfordult, hogy megkergettek a szülőfaludban. Mi volt ez? 

– Az történt, hogy összegyűjtöttem valós szagokat, ízeket, anekdotákat, pletykákat Szegváron, ezeket beletöltöttem egy shakerbe, összeráztam, és a neveket, tényeket megváltoztatva közzétettem a 2001-es, Pletykaanyu című kötetemben. A probléma akkor kezdődött, amikor a falubeliek megpróbálták felismerni magukat a könyv szereplőiben.

– Például a könyvben emlegetett női fenekekben próbálták a szegvári hölgyek felfedezni a sajátjukat.

– Így van. És jöttek a sértődések. Ebből óriási sajtóbotrány lett, amiről minden médium írt, Szegváron megfordult az összes tévéstáb, minden falubelit megkérdezve, hogy ki ismert magára, és ki nem. Ráadásul bepereltek, ami fikciós műfajnál elég ritka. Ügyvédet is fogadtak, aztán az eljárás nem indult el, mert nem történt törvénysértés. Ugyanis ők is azt állították, hogy ebben a könyvben nem ők vannak, és én is azt állítottam, hogy ebben a könyvben nem ők vannak, tehát tulajdonképpen ugyanazt állítottuk mind.

Még több Grecsó Krisztián: • Honlap » • Lexikon címszó » • Könyvesblog » Nézz be…. • a Nők Lapja oldalára! »

– Elég kemény perpatvarok voltak a faluban emiatt. Nem volt rossz érzés, hogy az anyukádon csattantak az ütések? Hiszen ő ott élt, te meg végül is csak néha jártál haza. 

– Őrajta verték el a port, és ez borzasztó volt.

– Mi a helyzet most?

– Ennyi év után van egy nagyon fontos tanulsága a dolognak: van egy-két ember, akit annyira megbántott és megviselt ez a dolog, hogy még most sem tudta megbocsátani. Konkrétan két asszony annyira belebolondult ebbe az ügybe, hogy azóta is téma nekik.

– És a falu nagyobb része már megbocsátott? 

– Minden csoda három napig tart, ez nem három napig, hanem mondjuk három hónapig tartott, de már nem érdekli az embereket. Élik a saját életüket, és ez réges-régen nem téma, esetleg egy-két mókás anekdotában kerül elő.

– Büszkék arra, hogy szegvári író vagy?

– Ezt nem tudom eldönteni, lehet, hogy van az emberekben egyéni büszkeség, aminek persze örülök, de mondjuk utoljára ’98-ban volt kötetbemutatóm a falumban. Most 2007 van, tehát tíz éve se a Pletykaanyunak, se az Isten hozottnak nem volt Szegváron bemutatója. Most a Hasutasok bemutatóját szeretnék megszervezni, de a Hasutasok igazából nem én vagyok, főleg Szőke András érdeme, munkája… Nem véletlenül jegyezzük ketten a forgatókönyvet Szőkével, mert Szőke mint rendező kreatívan használta föl, alapanyagként kezelte az én forgatókönyvemet, inspirációs forrásként, ami alapján improvizáltak a filmben.

– Koltai Róbert filmjének, a Megy a gőzösnek is te írtad a forgatókönyvét, erre a munkára a Hasutasok miatt kértek fel, vagy a könyveid miatt?

– A Megy a gőzösre hamarabb fölkértek, mint a Hasutasokra. És hamarabb meg is írtam, csak közben a Koltai Róberték megcsinálták a Világszámot, és turnéztak vele. De azért a kérdésre válaszolva: egyértelműen a könyveim miatt kértek föl. Amikor Koltai Róbert elhatározta, hogy egy népi komédiát forgat, akkor megkereste a forgatókönyvíróját, Nógrádi Gábort, aki azt mondta, hogy ő ezt a vidéki világot nem ismeri, ámde ismer egy fiatalembert, aki igen. Tulajdonképpen az ő ajánlására kerültem ebbe a történetbe. 

– Mikor láthatjuk a Megy a gőzöst?

– Októberben lesz a bemutatója.

– Tehát vannak a filmes megrendelések, és van a szépírói munkásságod, de nem félsz attól, hogy ez a vicces-népi-író szerep rád ragad? 

– Szőke András és Koltai Róbert mindketten vidékies, humoros sztorikat kívántak tőlem, ez igaz. De a filmekkel kapcsolatban nem félek, mert a filmnél teljesen jelentéktelen a forgatókönyvíró. Te szoktad tudni, hogy ki írta egy filmnek a forgatókönyvét? Tízből kilencszer az emberek nem tudják. Így hát se a dicsőségében nem tudok fürdeni, se a skatulyától nem kell félnem, mert egyszerűen nem az én filmem.

A szépírói munkásságomban pedig fölhagytam a képzeletbeli faluban játszódó történetek írásával, mert úgy éreztem, hogy mindent megírtam, ami jelen pillanatban engem foglalkoztat, és én csak olyanról írok, ami nagyon ki akar jönni. Másrészt az olvasók igényei is változhatnak, és azt mondhatják, hogy jó, szeretjük a stílusát, meg esetleg jó a humora, de mindig ugyanarról ír. Én is elpártolnék a kedves íróimtól, ha mindig ugyanazt csinálnák.

– Az Isten hozott is egy ilyen varázslatos, meseszerű falusi világban játszódik. Egzotikussá akartad tenni a magyar falut, mint García Márquez Kolumbiát?

– Nyilván nagy hatással volt rám García Márquez, mint ahogy Mikszáth meg Móricz, meg Hrabal is. Én ezeket próbáltam letüdőzni, és fölköhögni valami grecsósat. Egy alföldi falu kívülről nézve valószínűleg kevéssé vonzó. És nekem az is nagy eredmény, ha itthon sikerül érdekessé tennem azt a világot, mert az a világ, meg az a társadalmi réteg jelen pillanatban senkinek nem érdekes. Él ott hárommillió ember, akikről nagyon ritkán érkezik hír. Békéscsaba, hacsak nem meghalt valaki, vagy baleset volt, csak egy évben egyszer szerepel a hírekben: „Megkezdődött a kolbászfesztivál”. Pedig az egy megyeközpont.

– Eredetileg versírással kezdted, miért váltottál a prózára?

– Szerelmes kamaszverseket mindenki ír, onnan botladoztam valamerre. Én egy dél-alföldi kis faluban nőttem föl, és rengeteg olyan élmény ért, ami történetért kiáltott. A második verseskötetemnél már nemcsak a gyér számú olvasó, hanem a kicsit nagyobb számú kritikus is megjegyezte, hogy ha ennyi jó történetem van, akkor miért nem prózát írok. És ezen én is elgondolkoztam, hogy ha van ennyi szaftos, vicces anekdotám, miért akarom én ezeket egy versbe belezsúfolni? Úgyhogy csak az volt a kérdés, hogy én balga, mikor jövök már rá, hogy prózában kell írnom.

Olvass írókról! • Írólányok születtek » • Gárdonyi Géza regényes élete » • Alexander Brody » • Tisza Kata blogja a Cafeblogon »

– Vezető szerkesztő vagy a Nők Lapjánál, milyen érzés a szépirodalomból átkerülni a kommerszebb világba, ráadásul épp egy női laphoz?

– Ez nagyon érdekes kérdés, mert manapság a magazinos szemlélet az – direkt nem a bulvár szót akarom használni –, tehát a magazinos szemlélet az, amelyben bármilyen módon is szó esik az életünkről. Csak a nőket érdeklik bizonyos kérdések, csak a nők akarnak dolgokat végiggondolni, csak a nők akarnak bizonyos dolgokon problémázni. Persze ehhez képest ezeket a lapokat nagyon sok férfi is olvassa. De valamiért domináns a női nézőpont. Vannak ugyan férfimagazinok, de azok a férfimagazinok, amelyek magazinstílusban dolgoznak és eljutnak emberekhez, borzalmasan sekélyesek. A Nők Lapja New York Times a férfimagazinokhoz képest, egy női lap sokkal teljesebben ábrázolja a világot. Szóval itt életszag van, amivel nekem nincsen bajom.

– Min dolgozol most?

– Most októberben fog megjelenni az új regényem, a Doktor urak, és azt polírozom most, utolsó simítások, most kapja azt a bizonyos vajszínű árnyalatot.

– Miről fog szólni az új regény?

– Egy 23 éves, drogos jogászfiú botladozik az élet sűrűjében, mindenféle ajzószereken él, különböző gyötrelmeken megy keresztül. Ez a fiú a nagybátyja bűvkörébe kerül, és a regény elképesztő, hajmeresztő kalandokon át azt mutatja meg, hogy hogyan találja meg a fiú azt a lehetőséget, hogy önmaga legyen, hogy ő maga alakítsa ki a saját életstílusát.