Sztárok

D. Tóth Kriszta: Trónfoglalósdi

Kaposváron sokan bimbinek hívják a bilit. Az óvodában is, ahova gyermekként jártam. Persze a bimbikérdés ott kizárólag elrettentés céljából, némi gúnnyal fûszerezve vetõdött föl. Mert ki látott már olyat, hogy 1978-ban egy hároméves gyerek ne legyen szobatiszta!?






Minél hamarabb bilizik a gyerek, annál jobb anya vagy. Ilyen egyszerű volt. Anyáink azt olvasták a segédkönyvekben (hol volt akkor még internet?), azt hallották úton-útfélen, hogy a szobatisztaságra nevelést minél hamarabb el kell kezdeni. Ahogy a gyerek megtanul ülni, rakd rá a bilire. Rá is raktak minket, méghozzá szigorúan minden másfél-két órában, és ha véletlenül éppen sikerült valamit akkor és ott produkálni, rituálisan megünnepelték. Mi meg csak néztük őket, és fel nem foghattuk azzal a tíz-tizenegy hónapos agyunkkal, hogy vajon mi okoz ekkora eksztázist egy tökéletesen természetes folyamatban. Olyat is hallottam, hogy egy alig kilenc hónapos gyereket rákötöztek a bilire, nehogy leessen. Mert néha még eldőlt, amikor fölültették.
Ma már kicsit türelmesebbek vagyunk mi, anyukák. A gyerekeink meg szerencsésebbek. Akárhová nézünk, azt halljuk: ne sürgesd! Gyerekközpontú lett ez az egész szobatisztaság-dolog, és ez így van jól. Nem kell rákötözni a babát a bilire, nem kell noszogatni, nem kell nézni az órát, és nem kell úgy érezni, hogy bukott anya vagyok, amiért a gyerekem kétéves és egy hónapos korában még önfeledten játszik a teli pelussal a fenekén. Itt akkor be is fejezhetném – de sajnos, azért ez nem ilyen egyszerű. Mert a természet rendje akkor is az, hogy előbb-utóbb elhagyjuk a pelenkát, ha ma a liberális bilire szoktató eszmék világát éljük. Ezt nem hagyják feledni szülők, nagyszülők, bölcsis gondozó nénik – és hasonlítgatásban világbajnok anyatársak. Na meg maguk a gyerekek – esetünkben Lolababa. Aki nyár óta minden alkalommal elkísér minket vécére, és figyel. Aztán utánoz, kíméletlenül karikírozva mindent, amit az ember egyáltalán nem akar látni. Néhány hónapja sejtjük tehát, hogy lassan nálunk is eljön a bili ideje – amelyet ebben a háztartásban soha, semmilyen körülmények között nem szabad a „bimbi” kifejezéssel illetni. Az ugyanis Lola angliai dédnagymamájának beceneve…
Vásároltam is egyet, szép pirosat, ránézésre kényelmes fajtát. Aztán föltettem egy polcra, és elfelejtettem. Ott gyűjtögette a port a mi piros bilink egészen addig, amíg Lola egyik este azt nem mondta: „Lolababa azt, ide kérem. Szék.” Vagyis: „Lolababa szeretne ráülni arra”. És már tépte is le magáról a pelenkát. Hosszas pantomim arcjáték után diadalmasan fölállt. A bili tökéletesen üres volt, csontszáraz fenekén megcsillant a villanykörte fénye. De ez nem szegte kedvét az én nagylánykámnak. Visszaült, és üldögélt a bilin büszkén. Felnőttnek érezte magát. Addig trónolt, míg az alkalmatosság teljesen rá nem tapadt a fenekére. Úgy kellett lecuppantani. Ez idő tájban történt, hogy Panni néni a szemembe nézett egyik reggel, és azt mondta: „Anyuka, itt az idő.” Lolánk a bölcsiben is ugyanolyan érdeklődést mutatott az alsó fertályon távozó anyagok iránt, mint otthon. Így hát elkezdtük. Lassan, komótosan, türelmesen. Hagyjuk, hogy a gyerek irányítson, mert mi mindannyian ebben hiszünk. Így valószínűleg egy kicsit hosszabb lesz a folyamat, de üsse kő – legfeljebb még néhány hónapig kereskedelmi mennyiségben veszem a pelenkát. Huszonöt hónapos magzatom számára a bili egyelőre egy izgalmas játék, nem több.







Reggel menetrendszerűen bilizünk, mert amikor a mama vagy a papa pisil, akkor „én isz”. És általában, ha csak pár csepp erejéig is, sikerrel. Ilyenkor örülünk, törlünk, öblítünk, bilit mosunk. Aztán föl a pelus. A bölcsiben is, ha van kedve, trónolhat. Ha nincs, akkor pelenkázzák. Amikor bilibarátai a dolgukat végzik, általában Lola is jelentkezik. És van még egy szabály. Otthon a piros is megteszi, de a bölcsiben csak a kék jó. Csak a kék. Ha kell, kivárja, míg leszállnak róla, majd diadalmasan elfoglalja. Egyszer, egy ilyen trónfoglalásnál megtörtént az, amire mindenki várt. Létrejött A produktum. Az ebédidőben jól telepakolt pocaknak, a kiadós délutáni alvásnak, a kék bili kizárólagos birtoklása fölött érzett örömnek – na és legfőképpen a szerencsés időzítésnek köszönhetően Lola alkotott. A produkció láthatóan a művészt is meglepte. Olyannyira, hogy azóta sem volt hajlandó megismételni e teljesítményt. De még hasonlót sem… Itt tartunk most. Drukkoljanak. Drukkoljatok.






Már kapható az újságárusoknál a Nők Lapja 50-es száma! Néhány szemelvény a tartalomból:

Hegyi Barbara
„Apám és anyám között pontosan annyi év volt, mint köztünk Zoránnal.” Család, örökség, önazonosság – ezek Oravecz Éva Csilla interjújának kulcsszavai. Hegyi Barbara színművész felkavaróan őszintén mesél a múltról, ami egészen olyan, mintha minden ízében a jelen lenne.

Ha kevés a szex…
Eleinte égett a tűz, izzott a szenvedély, aztán jöttek a csendesebb napok. Mostanra pedig a nő többet (mást) akar az ágyban, mint a férfi… Vajon a választásban volt a hiba, vagy útközben törött el valami kettejük között? Fejős Éva utánajárt.

Exkluzív sztárinterjú George Clooney-val
Hollywoodi tudósítónk, Návai Anikó jelezte, hogy Clooney hajlandó nyilatkozni a Nők Lapjának – mellékelt egy meghívót is a partijára. Sajnos, nem értünk rá.

A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával:
Az ajándékaid mesélnek rólad
Kétszer próbáltam karácsonyra ruhát szerezni a feleségemnek. Örült. Mert jól nevelt lány. Mert szeret. Soha az életben nem vette fel egyiket sem… Bizony, egy ajándék ruhadarab elmeséli, milyennek látjuk a párunkat: mennyire gondoljuk merésznek vagy konzervatívnak. Cserna Antal és Szalay Krisztina színművészek két évtizede élnek boldog házasságban. Voltak olyan bátrak, hogy játsszanak, bolondozzanak velünk. Cserna Antalt Vig György kísérte el ruhadarabokat vásárolni, Szalay Krisztina és Dobray Sarolta pedig felpróbálták az ajándék göncöket. Aztán meg értékelték a fiúk teljesítményét…

Párizsból a panelbe
A francia kamaszok az első filmes Faur Anna Lányok című alkotásában a hírhedt taxisgyilkosság elkövetőit alakítják.

Dél-Amerika
Különleges légi felvételekből adunk ízelítőt. Találják ki, mi látható a rejtélyes képen! (A: gyúrásra váró tészta, B: étellift nyomógombja, C: nem tudom, de szerdán megveszem a Nők Lapját…)

Továbbá: Oltári siker az Oltári srácok; Irodalom: Szomjas oázis – nőírók a női testről; Csehország – Tájkép sörrel és sült kacsával; Konyha, Horoszkóp és még sok minden más…

Üdvözöl titeket a nyomtatott Nők Lapja szerkesztősége. Ne felejtsétek: nőnek lenni jó!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top