2008. Április 30.

D. Tóth Kriszta: Ujjszopi és fülmorzsi

Nem is értem, hogy miért nem írtam eddig erről... Talán azért, mert olyannyira része Lola személyiségének, fizimiskájának, na meg az általa okozott gyönyörűségnek, hogy már észre sem vesszük. Azt, hogy beül az ölembe, szopizza a hüvelykujját, és nagy sóhajtások közepette morzsolni kezdi a fülemet.

D.Tóth Kriszta

Soha nem volt cumija. Vagyis, ez így nem állja meg a helyét. Volt otthon egy cumi, de Lolánkat már a kezdetektől hidegen hagyta. Emlékszem rémült kis arcára, amikor másfél hónaposan betettem a szájába. Oda, ahol addig csak a mellem járt, na meg néhanapján a lepedő csücske. Nézett rám nagy, kerek babaszemével, vádlón. „Mi a frászt keres a számban itt ez a nagy darab szilikon?” – kérdezte szótlanul, és én azzal a lendülettel ki is kaptam onnan a cumit. Azóta sem tudom, hol van. Ellenben úgy két héttel később arra ébredtem, hogy két hónapos magzatunk hangosan és ütemesen cuppog a bölcsőben. Az éjjeli lámpa fényénél aztán megláttam: a gyerek az ujját szopta nagy elánnal, álmában. Boldog volt. És ez azóta is így van. Elalvás előtt hüvelykujj bedug, szemgolyó fölszalad, szemhéj csukódik, szuszogás kezdődik. És már alszik is, egyedül, altatók meg könyörgés nélkül. Éjjel pedig, ha fölébred, álomba szopizza magát. Nem kiabál, hogy mama, meg cumi. Hanem fogja, berakja, és kész.

Kivéve, ha éppen szörnyek akarják megtámadni, mint két hete. Hajnali fél három körül úgy hasított bele a lakás csöndjébe a kétségbeesett „Mammaaaaa!”, hogy az egész ház fölébredt rá. Amikor berohantam, ellentmondást nem tűrve a nyakamba vetette magát, négy kicsi végtagjával négy ponton szorította álmatag testemet. Nem volt hajlandó visszafeküdni, így hát átvittem magunkhoz. Ott aztán, a csíkos párnán olyan közel fúrta a fejét a nyakamhoz, hogy szinte beleolvadt az ütőerembe. Cuppogni kezdett a hüvelykujján, én meg azt hittem, elalszunk. De akkor elkapta a fülemet. Ó igen, Lolánknak jó ideje az ujjszopizás mellé fülcimpa-morzsolgatás, nehezebb pillanatokban fülcimpatépés dukál. És hát, ha már ott van az ember anyjának sokkal nagyobb és sokkal kényelmesebben elhelyezkedő cimpája, természetesen azt kell cibálni, nem a sajátunkat. Így aztán Lola ezen a szerda éjszakán, fél három és negyed négy között vörösre morzsolta a fülemet, közben sóhajtva egy-egy országosat. Három húszkor feladtam. Átöleltem, és félig alvó testét visszacipeltem az ágyába. Amikor erőtlenül okvetetlenkedni kezdett, elmagyaráztam neki, hogy nekem csütörtökön mindig nagyon nehéz napom van, és ha nem alszom még legalább néhány órát, akkor nemcsak a Híradó, hanem a Panoráma nézői is sírva menekülnek majd a nappalijukból, ha meglátnak. Nem nagyon értette, mit hadoválok neki hajnalok hajnalán holmi nézőközönségről meg szem alá applikált korrektorról, és végül ő is feladta. Visszaaludt.

Amennyire nem zavar, sőt szeretem, hogy Lolababa az ujját szopja cumi helyett, annyira tud fárasztani a fülezés. Akaratbomba gyermekem ugyanis, ha fáradt/bizonytalan/szeretetéhes/bosszús/csalódott/boldog/szomorú, azonnal jön, és „füjezünk a mamávaj” felkiáltással ráveti magát a fülcimpámra. Ha véletlenül fülbevalót viselek, még azt is hozzáteszi: „mama kiveszi azt”. És már morzsol is, teljes átéléssel. Nekem ilyenkor nagyjából három perc alatt görcs áll a nyakamba, amit még a puha babaujjak (néha nem is olyan) gyengéd érintése sem feledtet. De Lola maga dönti el, hogy mennyi fülezés kell neki a feltöltődéshez.

Még mielőtt a Makarenko-hívő olvasók hüvelykujjra kent paprikáról és hátrakötött kézről írnának nekem oktatóleveleket, szeretnék most azonnal leszögezni valamit. Kicsit panaszkodom, mert panaszkodni jólesik. De Lola szopizása és fülezése nem egész napos foglalatosság, többnyire elviselhető intenzitással bír, és egyáltalán nem zavar minket amúgy családilag. Ugyan a cumit mint nyugtató alkalmatosságot sokan preferálják itt minálunk (egy internetes felmérésen 10-ből csak 1 nő mondta, hogy inkább ujjszopi, a többiek a cumira szavaztak!), mi ezt szoktuk meg. És ezt fogadtuk el. A fáradt Lolababa látványához a bágyadt kék szemek és az összetapadt szőke fürtök mellett hozzátartozik a szájból kilógó bal ököl és a mama fülére nőtt jobb kéz. Ha hatévesen így ül be az iskolapadba, ám legyen. Senki nem halt még bele abba, hogy ábécétanulás közben szívott egyet-egyet azon a szikkadt hüvelykujjon. De azért azt remélem, hogy a fülezésről leszokik addig. Semmi kedvem újra kijárni az első osztályt…

Ajánló:
• Gyerek.lap.hu »
• Nevelés.lap.hu »
• Gyermekkultúra.lap.hu »

További kiemelt témáink a Nők Lapja április 29-én megjelenő, 18. számából:

Temesvári Andrea
Nem oly rég még a teniszpályák koronázatlan királynője volt, most viszont három gyönyörű gyermek – szinte biztos, hogy megkoronázott – anyukája, akivel Szegő András beszélgetett.

Mit kaptam anyámtól?
Sztárok és mamák, hasonlóságok és örökségek.

A festő álma
Járt már Nakonxipánban, Gulácsy Lajos képzeletének megfestett álomvilágában? Ha nem, jöjjön velünk, Vadas Zsuzsa kolléganőnk elvezet minket.

Búcsú Antal Imrétől
Ő, aki oly sokszor megnevettetett minket, szomorúan távozott közülünk.

3 generáció divatja
Anyák, lányok, nagyik öltözékei már nincsenek fényévnyire egymástól.

A heti szerkesztő, Lazarovits Szilvia ajánlásával
Minden mama különleges
…és mindenkinek a saját mamája a legkülönlegesebb. Aki a legszebb mesét tudja, aki a legjobb palacsintát süti, akinek a legszebb csokor jár. A jövő héten a sok-sok különleges anyuka közül kiválasztottunk hetet – köztük címlapszereplőnket is –, akik még valamivel kitűnnek a többiek közül. Mert sok gyermeket vállalt, mert nem csak a sajátját vállalta, mert igazi ökomama, vagy mert úgy is mert babát világra hozni, hogy csak a belső világát ismeri, kifelé csak a kezével lát. De nagy-nagy szeretettel. Mindannyiunknak jár a csokor…

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!