Sztárok

Feleségként lettek sikeres színésznők

2004 októberében indult útjára Amerikában a Született feleségek című sorozat, amely a napokban zárta a tengerentúlon a negyedik évadját. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha megsúgjuk, a készülő folytatás időben előre ugrik majd öt évet. Hogy mi lesz Susanék sorsa, egyelőre rejtély, ám hogy hogyan alakult a színésznők élete a sorozat indulása óta, az is megér egy kis kitérőt.

A produkciótól kezdetben nem sokat vártak még az alkotók sem, két nagy amerikai tévécsatorna is visszautasította a sugárzását, végül az ABC mégis műsorára tűzte.

 

Teri Hatcher
Teri Hatcher

A Susan Mayert alakító Teri Hatcher korábban a hazai televíziókban a nem túl emlékezetes Lois és Clark sorozatban domborított Superman kedveseként, majd Bond-lány lett A holnap markában című filmben. Az áttörést ez a szuperprodukció sem hozta meg számára, és hiába mosolygott Pierce Brosnan oldalán a plakátokon, továbbra sem kapott jelentős szerepeket. Az egyik legsikeresebb futó sorozat sztárjaként gondolhatnánk, hogy most elhalmozzák ajánlatokkal, ám ő az elmúlt négy évben mindössze egy filmben szerepelt, abban is csak néhány percre tűnt fel. Nem akarja elaprózni magát, és vár annak a filmnek a forgatókönyvére, amelyben igazán kibontakozhat a tehetsége. Színpadon a Cabaret főszerepében énekelt a Broadwayn, de bevallása szerint ő sokkal jobban élvezi a forgatásokat, mint a színházi munkát. 1994-ben férjhez ment Jon Tenney nevű kollégájához, kapcsolatukból hamarosan kisfiuk is született, de a házasság 2003-ban felbomlott. Azóta keresi az igazit. A pletykák szerint volt egy rövid románca George Clooney-val, de a szívtipró színész mellett nem tudott sokáig megmaradni. Legutóbb Jason Lewis társaságában látták vacsorázni, de a szőke macsó modell sem a hűségéről híres, ezért nagy valószínűséggel ezek a randik sem vezetnek majd egy újabb házassághoz.

 

Marcia Cross
Marcia Cross

Bree Van De Kamp személyisége többször változott az elmúlt négy év alatt, az őt alakító Marcia Cross viszont kiegyensúlyozott és stabil személyiség. A színésznő a kilencvenes években a Melrose Place című sorozatban alakított egy negatív figurát, majd feltűnt az Ally McBealben is. A Született feleségekben annyira jól játssza Bree figuráját, hogy egymás után három évben is jelölték érte Golden Globe-díjra. Mióta megszülte ikreit, egyre tudatosabban emeli fel a hangját mindenféle egészségveszélyeztetés ellen. Legutóbb az ambuláns mellműtétek ellen tiltakozott húszmillió aláírás összegyűjtésével, azt követelve, hogy senki ne kényszerítse az orvost és a beteget az ambuláns műtétre, most pedig a bőrrák veszélyeire figyelmeztető aktivistacsoport szóvivői szerepében tündököl különböző megmozdulásokon. Marcia egyetemen szerezte színészdiplomáját, de nem nagyon bízott a tehetségében, ezért lediplomázott pszichológiából is. Két éve egy tőzsdeszakember felesége, nagy nyugalomban élnek, és házasságukat még az sem tette tönkre, hogy Marcia „véletlenül” kidobta a szemétbe a róla készült meztelen fotókat, valaki pedig „véletlenül” megtalálta, és az interneten mutogatta őket.

 

Eva Longoria Parker
Eva Longoria Parker

A Lila akác köz könnyűvérű latin felesége, Gabrielle Solis számtalanszor megütötte már a bokáját négy év alatt, de mindig kimászott a csávából. Hol a kiskorú kertészével, hol a mosogatógép-szerelővel, hol egy milliárdossal szűri össze a levet, de végül mindig a férjénél köt ki. A Gabrielle-t alakító Eva Longoria Parker a valóságban még csak a második férjét fogyasztja, először Tyler Christopher, majd Tony Parker vezette oltár elé. A harminchárom éves színésznő korábban pomponlányként, táncosként és modellként is dolgozott. A sorozat sikerének köszönhetően több mozifilmben is szerepet kapott. A testőrben Michael Douglas és Kiefer Sutherland partnereként láthattuk, jelenleg pedig a Csak a testeden át című vígjátékban alakít egy menyasszonyt, akit pont az esküvője napján nyom agyon egy jégből készült szobor. Az ara kétségbeesetten próbálja megakadályozni egykori vőlegénye új kapcsolatát, és bosszúra szomjazva kísért a pár körül.

A gyönyörű színésznő az egyik legkeresettebb reklámarc lett az elmúlt években. Eladta már az arcát kozmetikai cégnek, jégkrémekhez és hajfestékekhez is. Már-már betegesen gyűjti a cipőket. Közel háromezer pár lábbelije van otthon, de a többségüket sosem hordta. Eva remek humorérzékéről is bizonyságot tett néhány hete, amikor egy méregdrága étteremben vacsorázott. A vendéglő előtt csoportosuló fotósok órákig vártak rá, ő viszont egy egész tálca finomsággal lepte meg őket. A fotók bejárták a világhálót, és minden újságíró kalapot emelt a művésznő előtt, aki bizonyította, hogy a sztárok is viselkedhetnek emberként…

Felicity Huffman
Felicity Huffman

Felicity Huffman mozisztárként a Transamerica című filmmel vívta ki az elismertséget. Alakításáért Golden Globe-ot kapott, és Oscar-díjra is jelölték. A sorozatban Lynette férjével, Tommal nevel négy gyermeket, és egyszerre próbál helytállni feleségként, anyaként, barátként és üzletasszonyként. Az negyedik évadban drámaian alakul a sorsa, hiszen rákot diagnosztizálnak nála, ezért a nézők tömegesen küldtek leveleket a tévétársaságnak. Mindenki azt hitte, hogy a színésznő ki akar szállni a sorozatból, és így írják majd ki a forgatókönyvből. Felicity mindenkit megnyugtatott, hogy marad, és a karaktere is meggyógyult közben. Szerepe miatt kérték fel a mellrákellenes kampány nagyköveti szerepére, amire azonnal igent mondott. Férje, a szintén színész William H. Macy és két gyermekük rendszeresen elkísérik a színésznőt a forgatásra, és csendben figyelik a munkálatokat. Huffman nálunk jelenleg az Anya, lánya, unokája című filmben látható Jane Fonda és Lindsay Lohan partnereként. Az elgondolkodtató családi filmben egy olyan nőt alakít, akinek egyszerre kell szembenéznie a lánya makacsságával és az anyja keménységével.

 

Nicolette Sheridan
Nicollette Sheridan

Nicollette Sheridan alakítja a Született feleségekben az ötödik szomszédot, Edie Britt-tet, aki mindenkivel kikezd, aki csak megjelenik az utcában. A rosszindulatú bombázó lénye megosztotta a nézőket, sokan ki nem állhatják, míg mások rajongói honlapokat is készítenek a tiszteletére. A negyedik évadban Edie távozik a Lila akác közből, de a sorozat sajtószóvivője szerint hamarosan újra megjelenik, hogy tovább törje a borsot a négy feleség orra alá. Nicollette a valóságban a nálunk is népszerű énekes, Michael Bolton menyasszonya már három éve, korábban pedig Harry Hamlin felesége volt. A színésznő 1984 óta forgat, de jelentős szerepet mindeddig nem kapott. Szerepelt Agatha Christie Gloriett a hullának című regényének moziváltozatában, de abban is csak pár perces jelenete volt. Kedvesével többször fellépett jótékonysági rendezvényeken, ilyenkor ő maga sem rest mikrofont ragadni, és bár az énektudásán van még mit csiszolni, a közönség jól szórakozik a szárnypróbálgatásain.

Ajánló:
Született feleségek.lap.hu
Sorozat.lap.hu
Tv.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése