Sztárok

Drew Barrymore kidobta a pasiját

Drew Barrymore és barátja, Justin Long egy év együttjárás után szakítottak egymással. Márciusban még felhőtlen volt a színésznő boldogsága, néhány hónappal később váratlanul mégis kirakta kedvese szűrét.
Justin Long és Drew Barrymore
Justin Long és Drew Barrymore

„Az arcizmaim fájnak az állandó mosolygástól, olyan boldog vagyok” – nyilatkozta márciusban az amerikai Vogue magazinnak Charlie barna angyala. A boldogság azonban nem tartott sokáig, és gyorsan tovaszállt. A színésznő szóvivője megerősítette a szakítás tényét, de nem kommentálta a történteket. Pedig sokakat érdekelne, mi rejtőzött a cukorszirupos látszat mögött.

A volt szerelmesek tavaly nyáron ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Novemberben csodás közös vakációt töltöttek Connecticutban, a hálaadást pedig Justin szüleinél ünnepelték. A következő hónapokban is úgy tűnt, minden rendben van közöttük. Együtt utaztak Las Vegasba, majd később Los Angelesben is együtt ünnepelték Drew harmincadik születésnapját.

Június 2-án még turbékoltak Justin harmincadik születésnapi partiján Michiganben, ahol mindketten dolgoztak. Justin pedig csak pozitívan nyilatkozott szerelméről Oprah Winfrey show-jában. A szakításuk oka kérdéses marad mindaddig, amíg valamelyikük el nem árulja az igazságot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top