Ki is az a Novák Péter?

Mert… Ugyan mit mondhatnék el róla olyannak, aki nem itt él, az ezredforduló Magyarországán? Mondjam azt, hogy zenész? Hogy színész? Koreográfus? Költő? Rendező? Rocksztár? Műsorvezető? Népművelő? Moralista, bohóc, különc, jelenség, egy intézmény, egy bölcs, egy alternatív figura, hagyományőrző, krakéler, rebellis, nyárspolgár, szent, idióta? Mert mindez igaz, akár egyként, akár külön-külön, csak éppen még mindig nem mond el lényéből, a lényegből semmit. Abból, hogy mit jelent ő nekünk. Mit képvisel, mit ad, mit sugall? Mi adja a hitelét? Miért annyira fontos sokunknak ez a nagydarab, sistergős, nyüzsgő, hadarva beszélő, jellegzetes sapkájában mutatkozó, hol kedves, hol arrogáns alak? Mit tudnék ebből érzékeltetni, megfogalmazni olyan embernek, aki innen több száz kilométernyire él?! A Kimnowakhoz, a Megasztárhoz, A Társulathoz, a Táncünnephez, a Beugróhoz, a Strucchoz, és még tucatnyi formációhoz, együtteshez, produkcióhoz, műsorhoz szervesen kapcsolódó, de igazán semmihez sem köthető, szuverenitását mindig megőrző Novák Péterről?

Most is siet. Rohan valahonnan és igyekszik valahova. A kettő között, a Millenáris park kertjében találkozunk. Elmondom neki a felsülésemet, és kérdezem, hogy szerinte ugyan mit válaszolhattam volna a kérdésre. Elgondolkodik, érezhetően sorra veszi a lehetőségeket, aztán hirtelen felcsillan a szeme, és élénken rávágja:

– Apa!

– Egy kicsit bővebben, ha tudnád…

– Tudnám, de akkor is csak ezt az egy dolgot járnám körbe. Lassan egy éve, hogy megszületett a fiam; életem meghatározó érzése, létformája, tudata, mentalitása az, hogy apa vagyok. Hogy van egy lény, akinek meg kell felelnem, akihez méltóvá kell válnom, akiért felelősséggel tartozom minden gondolatomban és cselekedetemben…

– Szerinted ő mit érzékelhet mindebből?

– Még csak tizenegy hónapos…

– … valamit nyilván akkor is érzékel ebből az energikus, kicsit hangos alakból, aki időnként megjelenik… Milyen képzete lehet?

– Talán annyi, hogy egy szórakoztató fickó. Na, nem annyira, mint a Mandula kutya, mert vele nyilván mókásabb, de azért velem is el lehet ütni az időt…

– És mit szeretnél, ha később majd milyennek tartana?

– Egy embernek, akire mindig, mindenben számíthat. Aki őt mindenekfelett, és feltétel nélkül szereti. Akivel bármit meg lehet beszélni. Aki a barátja… Ahogy nekem is az apám…

– Ugyan, Péter! Ne álltasd magadat! A ti kapcsolatotok a papáddal sokkal érzelmesebb, féltőbb, bensőségesebb…

– Csak szemérmesebb vagyok annál, hogy ezt így kimondjam… Apám pedig szerintem még jobban félt engem, de még szemérmesebb… Ha van bennem valami érték, akkor az olyan, amit tőle, meg édesanyámtól, tehát otthonról kaptam.

– Például?

– A nyitottság, a tolerancia, a tisztesség, a felelősség, egy értékrend elfogadása, a határok tisztelete.

– Te milyen gyerek voltál?

– Eredendően rendes, szófogadó, meglehetős energiafelesleggel… néha lusta és szorongó… sokáig kerestem, csak nem találtam a kifejezési formáimat. Teli voltam ötletekkel, tervekkel, elképzelésekkel, jobbító szándékkal, csak nem tudtam, hogy miként közöljem a világgal. Ha sokáig nem találom, lehetett volna egy első osztályú naplopó is belőlem…

– Mégiscsak más, mint másod- vagy harmadosztályúnak lenni…

– Pontosan! Mert az igény megvolt bennem, hogy ha már naplopó maradok, akkor abban legyek első osztályú! De közben sok szenvedély fortyogott bennem, és amikor megéreztem az első lehetőséget, akkor iszonyatos hevességgel tört belőlem ki minden.

– Mi volt az első?

– A színpad: a tánc, a zene, végül a színészet… Aztán pár hónap múlva kiderült, hogy számomra a színházban minden fontosabb és főleg érdekesebb, mint a szerep, amit el kellett játsszak. Hogy milyen a világítás, hogy miről beszélgetnek a díszletesek, hogy milyen szövetből készülnek a jelmezek és hogyan, hogy egyáltalán, miként hat az előadás a nézőkre? És később is, bármit csináltam, azzal kapcsolatban elkezdett sok egyéb is érdekelni… Új lehetőségek, új kihívások, új inspirációk, és ezeknek nem is igen tudtam ellenállni…

– Nem is irigyled azokat, akik megtalálták a maguk műfaját? Akik vagy verset írnak, vagy zenét szereznek, vagy képeket festenek, és abban teljesek tudnak lenni?

– Rajongással nézem őket. De én a saját mindenségemben szeretnék teljes lenni.

 – Nincs ebben gyávaság? Esetleg nem mersz igazából egyvalaminek nekivágni? Hogy félsz teljességgel kiadni magadat egy versben, egy dalban? Hogy nincs bátorságod valamibe beledögleni? Kell a vészkijárat?

– Nem kell. Én bármit csinálok, abba folyamatosan beledöglöm! Ha tíz dolgot, akkor mind a tízbe. Nem tudok semmit könnyedén csinálni. Rutinból, kedvtelésből, vagy játékból. Legyen az, rendezés, szövegírás, zenélés, bohóckodás, nekem előtte mindig ugyanolyan kétségeim támadnak, ugyanúgy gyötrődöm, bizonytalan vagyok, utána pedig ugyanolyan kritikus leszek önmagammal, tipródom, keresem, hogy hol hibáztam, mit lehetett volna másként, izgalmasabban, elmélyültebben, jobban… Addig csinálok valamit, amíg abban maximálisan hiszek, és teljességgel tudom vállalni. Nincs tehát ebben semmi megbújás. Ez egy szakadatlan robogás…

– Honnan? Hova?

Péter válaszát és a teljes interjút a Nők Lapja e heti számában olvashatod! Péterrel személyesen is találkozhatsz Szeptember 6-án és 7-én a Margitszigeti Nagyréten, ahol ő lesz a Nők Lapja Kulturális Fesztivál egyik házigazdája! A fesztivál programját ITT találod!

 
Megatánc.lap.hu »
Rádió.lap.hu »
Kultúra.lap.hu »

Még több az e heti Nők Lapjából: • Agyonszeretett gyerekek? » • Védőoltással harcolhatunk a májbetegségek ellen » • Új rovatunkban „angyalaink” segítenek » • Szeresd meg a tested! – Somával » • D. Tóth Kriszta: Nagybetűs Nyaralás – 1. rész » • Tessék morzsázni! »