Sztárok

Kevin Costner gitárral táncolt

Nemrég arról adtunk hírt, hogy Johnny Depp kamaszkori együttesével lépett fel, és sikeres koncertet adtak. Most egy másik hollywoodi híresség is követte a példát, ugyanis Kevin Costner is színpadra lépett.

A színész szintén egy jótékonysági eseményen szórakoztatta a közönséget, akiknek tetszett az idősödő sztár és bandája, a Modern West fellépése. „Soha többet maláriát” – ez volt a jelszava az estének, ami az elsősorban Afrikában gyakori betegség legyőzésére irányult. Az 53 éves színész és együttese élő koncertet adott, és az is kiderült, hogy Costner nemcsak a gitárral tud bánni, hanem az énekléshez is tehetsége van.

Ráadásul még a hangszerét is megtáncoltatta. Fiatal éveiben Kevin Costner először zenélt, a Roving Boy nevű bandában, és komolyan azt tervezte, hogy ezen a pályán folytatja, de aztán megtetszett neki a színészkedés is. Egy ideig egyszerre csinálta mindkettőt, aztán eljutott egy pontra, amikor választania kellett, hiszen mindkettőt nem lehetett volna profi módon folytatni. Egy biztos, a közönség nem bánta meg, hogy Kevin Costner színészi pályára lépett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top