D. Tóth Kriszta: Lányom és a lagzi

Fotó: Lábady István

Mi lesz, ha megint kifogja a szelet a menyasszony és a vőlegény vitorlájából? Mert az rendben van, hogy anya és apa esküvője Loláról szól. Erikáé és Zolié viszont inkább szóljon Erikáról és Zoliról. A békesség és az évtizedes barátság kedvéért. Lolánk a lagzira Bartos Erika (nem a menyasszony, egy másik Erika!) egyik Anna–Peti–Gergő örökzöldjével, a Lakodalom cíművel melegített. Azoknak a kevésbé szerencsés állampolgároknak, akiknek ez idáig nem volt alkalmuk korunk egyik legzseniálisabb gyerekkönyvszerzőjének műveihez, elmondom: Bartos Erika birtokában van a bölcsek köve. Ő találta fel (és egyáltalán nem mellesleg nevelgeti otthon azóta is) Annát, Petit és Gergőt, akiket pontosan ugyanazok az egzisztenciális problémák érdekelnek, mint Lolát. Például hogy miért nem bújik ki a csiga a házából. Naponta tizenháromszor képes meghallgatni a történetet a fülfájásról. Na és az sem elhanyagolható szempont, hogy ez az egyetlen mesekönyv, amelyet a nagypapa is el tud olvasni szemüveg nélkül – így aztán, ahogy megérkezik Kaposvárról, azonnal le lehet dönteni a babzsákra, hogy olvasson egy fél órácskát. Szóval Bartos Erika könyvében tanulmányoztuk a három kisgyerek történetét a lakodalomban, Anna szép ruhájától kezdve a mulató sokadalomig. Lolámnak abban a bizonyos hátsó szervében pedig olyan izgő-mozgó babszem volt, hogy már a Nagy Nap előtti héten alig bírtunk vele.

A helyzetet árnyalta, de egyáltalán nem könnyítette, hogy Erika (mármint a menyasszony) kikötötte: a vendégsereg ruházkodását két színből kell megoldani: fehérből és feketéből. Ez a vizuális kikötés kettős kihívás elé állította családunkat. 1. Alexnak nem volt fekete/fehér öltönye és 2. Lolának nem volt fekete/fehér ruhája. Így aztán szépruha-vásárlásra indultunk. Az izgalom a gyerekosztályon hágott a tetőfokára. Lola, akiben mára már nem lehet nem észrevenni az elő-előbukkanó divatdiktátori hajlamot, eksztázisban rohangált a gyerekruha-költemények között. Megpróbálta bizonyítani, hogy a lila, illetve a narancssárga és a zöld mind valójában fekete. Esetleg fehér. És megsértődött, amikor mondtam neki, hogy ne hülyítsen. Aztán leemeltem a fogasról egy igazi fekete ruhácskát. „Ez az!” – kiáltottunk föl egyszerre. Ritka kegyelmi pillanat volt. Két nő maradéktalan egyetértése és felhőtlen öröme egy kis fekete ruha fölött. Óarany balettcipőt választott hozzá, és hófehér harisnyát. Aznap este abban aludt.

Aztán eljött a szombat. Van az esküvőknek egy nagyjából félórás bemelegítő időszaka. Amikor mindenki feszeng, fű alatt vizsgálja a másikat, és megpróbálja kitalálni, ki kinek a kicsodája. Na, ha az ember egy hároméves gyerekkel megy lakodalomba, az azért jó, mert ezt az első fél órát simán át lehet ugrani. A gyerek ugyanis – legalábbis az enyém – ahogy meghallja a zenét, táncra perdül. És ahogy meglátja az ételt, ráveti magát. Ha pedig e kettő egy időben történik, akkor fordul elő az, ami Lola esetében múlt szombaton: uborkakarikákkal a szájában és sajtos-ropogósokkal a kezében kezd el táncolni. A feszengő sereg legnagyobb örömére, természetesen. Mit tehet ilyenkor a lojális anya? Beáll a gyereke mellé és könnyed, laza, jókedvű táncot imitál. Aztán meghallgatja a köszöntőket – szintén a táncparkettről, mert Lola a halk aláfestő zenére is rázza magát. Aztán próbál táncpartnerhelyettest vadászni annak érdekében, hogy ő maga is magához vehessen néhány falatot.

A muzsika hatását pedig fölerősíti egy szép fekete ruha és egy óarany topán. És nincs is ezzel semmi baj. Csakhogy Lola egyedül nem hajlandó ám táncolni, valakinek permanensen hülyét kell magából csinálnia mellette. Ugyanis ez a jó gyermek úgy érzi igazán jól magát, ha a partnere és ő pontosan ugyanazokat a mozdulatokat végzik. Ami a háromévesek világában lehet, hogy rendjén való, de a felnőttek körében… hát, hogy is mondhatnám finoman: legalábbis furcsa. De nem baj. Az ember nagyjából tíz perc alatt hozzászokik, hogy tágra nyílt szemmel és leplezetlen csodálkozással figyelik. Végül is érthető. A híradós pult mögött valahogy nincs lehetőségem effajta önkifejezésre. Bár ki tudja, lehet, hogy egyszer érdemes lenne kipróbálni…

• Gyerek.lap.hu »
• Nevelés.lap.hu »
• Gyermekkultúra.lap.hu »

Még több az e heti Nők Lapjából: • Oroszlán Szonja: Az apró kilengések izgalmassá teszik az életet! » • Bor másképpen – serpenyőben, tálban, bográcsban » • Magánnyomozóval egy (hűtlen?) férj nyomában » • Szivárványszínű harisnyák » • Ákos, a negyvenéves nagy öreg » • Hollywood nyomorról álmodik »