Sztárok

Madonna megosztozott a színpadon

A pop királynője általában egyedül uralkodik a színpadon, és nem jellemző, hogy bárkit is vendégül lásson a koncertjein. Most azonban kivételt tett, és ezzel a poprajongók egyik álma valóra vált.

Az énekesnő ugyanis Britney Spears és Justin Timberlake társaságában lépett fel Los Angelesben, világ körüli turnéja egyik állomásán. Az eset pikantériáját az adja, hogy mint tudjuk, Britney és Justin korábban egy párt alkottak, és igaz, hogy már régen, 2002-ben szakítottak, de azóta sem léptek fel együtt semmilyen formában. A pop királynője azonban most felkérte az egykori párt egy duett eléneklésére.

 

Amikor Britney és Justin feltűnt a színpadon, a közönség teljesen megvadult. A pop hercegnője egészen szolidan, sőt kifejezetten konszolidáltan volt felöltözve, főleg Madonnához képest. Britney fehér blúzt és fekete szaténnadrágot vett fel a koncertre, de annál hevesebben ragadta meg a mikrofont. Később Justin is fergeteges produkcióval csatlakozott a Material Girl című számnál. Az egyedülálló koncert több hírességet is a stadionba vonzott. Megjelent Heidi Klum és Kate Moss, a Hősök című sorozat szereplője, Hayden Panettiere, de kíváncsi volt a trióra Lucy Liu és Jennifer Lopez is.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top