Fotó: Lábady István

De meg ám! Lola akkora rutinnal fújta el a hármast formázó gyertyát, hogy mindannyian meglepődtünk. Az angol nagyszülők konyhájában ültük körbe az ebédlőasztalt. Tudják, mi a közös a magyar és az angol nagyszülőkben? Az a leplezetlen csodálat, amellyel a mi 99 centis magzatunkra néznek. Akkor, de csakis akkor pont ugyanolyanok az angol és a magyar felmenők. Minden másban azonban különböznek.

Régóta fontolgatom már, hogy rendbe rakom ezt az angol–magyar kérdést. A felületes szemlélő számára ugyanis olybá tűnhet, hogy menthetetlenül elfogult vagyok nyugati barátainkkal. Hogy a Nyájas Olvasó valahogy úgy érezheti: ennek a Lolának az anyukája minduntalan azzal traktálja a tikkadt magyar újságvásárlót, hogy „bezzeg az angolok…!”. Kérem, higgyék el nekem: pontosan tudom, ez milyen idegesítő. A családunk Magda nénije ugyanis keletnémet ismerőseink lehetőségeire/körülményeire/anyagi helyzetére utalva előszeretettel boldogított minket azzal a kitétellel, hogy tudniillik: „Haaaj! Németbe’ nem így van!” Szóval ezzel a „Német”-tel már azelőtt tele volt a hócipőm, hogy saját szememmel láttam volna, valójában hogy is van.

Úgyhogy a bezzegeket félretéve, jöjjön most néhány tény arról, hogy is van ez „Angolba”. Tegyük félre itt és most azt az alapvetést, hogy csodálom és követendő példának tartom a britek toleranciáját, a tényt, hogy elfogadják és tiszteletben tartják egymás döntéseit, tulajdonságait, életvitelét, illetve azt a fajta egyéni felelősségvállalást, amelyet – tetszik vagy nem – itt nálunk csak nagyon ritkán tapasztalok. És: még egy dolgot. Az autóvezetési kultúrájukat. De erre ne is vesztegessünk több karaktert most, talán egyszer majd írok róla egy teljes cikket… Ez tehát a bezzegelés alapvető oka. De. Vannak olyan megszokhatatlan tulajdonságaik, amelyek hétről hétre, napról napra megborzongatnak. Itt van például mindjárt az étkezés. Igen, mi errefelé talán túl sokat fűszerezünk. És szeretjük túlterhelni a gyomrunkat. De a borsópürével megkent, sült krumplis szendvics zacskós kenyérből, az mégiscsak túlzás. Vagy mondjuk a rántott Mars-szelet (liszt-tojás-morzsa-forró olaj, ahogy kell!) – igaz, az csak Skóciában dívik. Drága brit rokonaim és barátaim képesek arra a mutatványra, hogy a hét hét napjából hétszer ugyanazt az ebédet eszik: sajtos szendvicset paradicsommal és chipsszel. Nemzeti eledelnek tartják az indiai „csirke tikka massalá”-t, meg tésztába csomagolják a vesét, és kisütik. Ja, és ha a kocsmában fehér kisfröccsöt kérek, akkor Sprite-ot tesznek a borba. Ugye, hogy borzalmas?

És akkor ott vannak a hőmérsékleti igények. Néhány hete írtam a balul sikerült köveskáli hétvégénkről, amelyen nemtől, kortól és nemzetiségtől függetlenül mindannyian kockává fagytunk. Még azok az albioni rokonaim is, akik a lakásban 17-18 Celsius-fokhoz vannak szokva. Önök szerint normális az, ha egy tizenhét éves lány miniszoknyában, körömcipőben és haskihagyós pólóban álldogál a februári zimankóban? Harisnya nélkül? És az, hogy az angol gyerekek szeptembertől májusig olyan taknyosak, hogy egy magyar óvónő azonnal karanténba zárná őket? Az ottani szülők ráadásul nem rohannak állandóan a csemete után bevetésre kész papír zsebkendővel… Ó nem! Megvárják, hogy az anyag odaszáradjon a ded orra alá. Amikor Lola szépen kifújta az orrát az odadugott zsebkendőbe, összeszaladt az étterem csodálkozni. És beviszik őket a bölcsődébe, óvodába. Akkor is, ha a gyermek az orrváladékán csúszva közlekedik, és úgy ugat, mint egy szamár. Mindez megfejelve azzal, hogy empátiára kollektíve képtelenek. Amíg mi itthon versenyt panaszkodunk és bólogatunk, addig az angol ember ingerküszöbének eléréséhez legalább 40 fokos láz, illetve a különböző testnedvek gyakran emlegetett egybefolyása szükséges. És még az sem biztos, hogy elegendő.

 
Egyszóval a helyzet egyáltalán nem bezzeg. Megnyugodhatunk, van az életnek jó néhány tradicionálisan alapértékként kezelt szelete, amelyben egészen biztosan kenterbe verjük szigetországbéli barátainkat. A kérdés most már csak az, hogy milyen merítéssel dolgozik a mi Lolánk. Avagy: milyen ember is sül majd ki a mi most hároméves angol–magyar madarunkból?!

• Gyerek.lap.hu »
• Nevelés.lap.hu »
• Gyermekkultúra.lap.hu »

Még több az e heti Nők Lapjából: • Utálom, ha kikiabálják, hány éves vagyok. Saccoljanak! » • Mi vonz engem egy férfiban? » • A magyaroknak semmi önbizalmuk! » • 13 tipp, hogyan kényeztessük a kezünket » • Karácsonyi könnyűzene » • A szeretet rabságában »