Sztárok

A színészből videojáték lesz

A színészekre nem jellemző, hogy videojáték-figurát mintázzanak meg róluk, Vin Diesel esetében azonban ez másként történt. Wheelman (sofőr) néven kerül piacra februárban az az autós játék, amelyben a fő karaktert Vin Dieselről mintázták.

Sőt, a sztár a játéknak producere is. A szoros összefonódásnak az az oka, hogy Diesel visszatér a gyökereihez: hét év után ismét volán mögé ül, hogy jó kis roncsderbit rendezzen a vásznon. Nem mindenki tudja, hogy a jóképű Vin egykor kidobóemberként dolgozott, és onnan küzdötte fel magát a sztárságig. Annak idején a Halálos iramban volt a második film, amelyben nagy sikerrel szerepelt, aztán jött a két folytatás, amelyekből már kimaradt. Most azonban készül egy szintén padlógáz jellegű produkció, amely állítólag az utolsó lesz. Eredeti címe: Fast & Furious.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top