Sztárok

Paris nem kell senkinek

A szerző tehetségéről tanúskodik, hogy első lemeze után senkinek sem kell a második. Még akkor sem, ha az illetőt Paris Hiltonnak hívják. A szőke celeb elkészítette második albumát is, de egyelőre egy kiadó sem foglalkozik vele.

Ez nem is annyira meglepő, hiszen az első lemezből botrányosan kevés fogyott az Egyesült Államokban, és ez bizony megnehezíti az „énekesnő” jövőjét. Mondjuk, valószínűleg nem okozna nagy gondot neki, hogy saját maga adja ki a lemezt, de Paris kisasszony egy valódi kiadóra pályázik. Sőt, meggyőződése, hogy igazán jó munkát végzett. Őszintén azt vallja, hogy az elkészített anyag Kylie Minogue-éhoz hasonló stílusú, és mindenki gyorsan megszeretné.

A nagyzoló kijelentést egyelőre semmi nem támasztja alá, hiszen egyetlen klip sem jelent meg a korongról. Az viszont elég egyértelműnek látszik, hogy Paris kisasszony népszerűsége az utóbbi időben egyre inkább csökken. Az emberek egyre kevésbé kíváncsiak rá, amit az örökösnő igen nehezen visel. Hisztik, balhék és kirohanások eddig is voltak, és ez biztosan nem fog megváltozni. Paris önbizalma azonban töretlen, hiszen nemrég szakított barátjával, Benji Maddennel, de már azt fontolgatja, hogyan szerezze vissza a férfit, sőt egyenesen feleségül szándékozik hozzá menni. Ezek után nem lesz nehéz dolog piacra dobni egy új lemezt!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top