D. Tóth Kriszta: Lolával az élet

Fotó: Lábady István

Amikor csillogó szemmel húzza oda a fürdőszobai magasító dobozt az ablakhoz, mert hullani kezdett a hó. És tág pupillákkal vizsgálja a szomszéd ház tetejére telepedett két-három centiméteres fehér takarót. Szinte levegőt sem mer venni, nehogy véget érjen. Csak a szeme villanásával jelzi: ez a legeslegizgalmasabb dolog, amit valaha látott. A jelenség ráadásul nem ország- vagy földrészspecifikus. Az angol gyerekek ugyanúgy bomlanak a hó után, és ugyanúgy kérdezik, mikor lesz már karácsony, mint a magyarok. Az angol–magyar csemeték legfeljebb annyit csavarnak a dolgon, hogy felváltva ismételgetik azt, hogy „Mama, már karácsony van?”, és azt, hogy „Daddy, is it Christmas yet?”. Lolánk egészen pontosan november 10. óta nyitja ezzel minden egyes napját. Alig ment ki az álom a szeméből, már nyomja is a rutinkérdést. Aztán arra, hogy „nem, még nincs karácsony” (avagy: „No, it’s not Christmas yet”), gyors, de átmeneti elszontyolodás a válasz. Illetve egy reményteljes következő kérdés: „De már tél van?” Ha pedig az egész beszélgetésre kíváncsiak, hát az valahogy így néz ki:

– Jó reggelt, kicsim, jól aludtál?

– Már karácsony van?

– Nem, még nincs karácsony.

– …

– Gyere, igyuk meg a tejet.

– De már tél van?

– Még nincs tél, csak november van.

– De nézd, ott kint esik a hó. Tél van, mama.

– Rendben, tél van.

– És mikor lesz karácsony?

– Még 24-et kell aludni.

– Hú, az több mint három?

– Igen. Sajnálom. De a Mikulás nemsokára jön!

– Igen, mikor? Hány aluszás múlva?

– Még hatot alszunk.

– Jó! Megnézhetem a hót?

Hát persze, hogy megnézheti! Amikor ezeket a sorokat írom, még több mint hármat kell aludni karácsonyig. Sőt, tizenháromnál is többet. Most nem megyek bele olyasfajta kulisszatitkokba, hogy hány héttel a megjelenés előtt készül a Lolával az élet aktuális epizódja, illetve, hogy mindez hogyan is borul föl így, az ünnepi lapszámok előtt… Legyen elegendő annyi, hogy amíg Lola most az egyre fokozódó izgalom időszakában tart, a földobbanás előtt nagyjából egy héttel, addig önök, mire ezt olvassák, minden bizonnyal már látni sem kívánják a bejglit. De ez ne vegye kedvét egyikünknek sem!

Hogy az enyémet mennyire nem veszi, azt az a tény is bizonyítja, hogy a Kedves Olvasó elé tárom, tudják, amolyan kíméletlen őszinteséggel, hogy mit is jelent a karácsony – nekünk. Figyelem! A következő sorok mindenféle pátoszt és elvárható ünnepi átszellemültséget nélkülöznek! Tehát, ha lényegre törő akarok lenni, akkor a karácsony: egy logisztikai rémálom. Egy állandóan kiegészülő Excel-táblázat. A nagyszülői igények és a szülői kétségbeesés pusztító egymásnak feszülése. 5400 kilométer földön és levegőben. Egy út, amelynek a végén csak a kollektív hiányérzet vár. A karácsony bonyolult. Fárasztó és félelmetes. Különösen, amióta Lolával éljük az életet. No de éppen azóta élvezzük olyan nagyon! Mert amióta Ő van, azóta a karácsony izgalmas és misztikus. Azóta… nem tudom tovább magamban tartani, annyira kikívánkozik: együtt számoljuk a napokat. És ez még akkor is így van, ha családunkban két nagyon különböző kultúrkör keveredik az élet minden percében. Ugye, ott van mindjárt a Mikulás és a Jézuska kibékíthetetlen konfliktusa. Az a jó Télapó, miután végzett itt nálunk december 6-án, Albion felé veszi útját. Éppen karácsonyra ér oda, és azzal a lendülettel kiüti a nyeregből Jézuskát. Az ottani gyerekeknek ő hozza az ajándékot. De nem ám december 24-én, mint idehaza! Ó nem, ahhoz ő túlságosan bohém. Hanem 25-én reggel. Akkor, amikor mindenki másnapos az előző esti kocsmai dorbézolástól. Az ugyanis, amit mi, magyarok szentestének hívunk, odakint egyáltalán nem szent. Sokkal inkább bűnös. Azt az estét az angolok egy (sok) pohár ital mellett töltik, baráti társaságban. És mi van akkor, ha véletlenül odatéved egy szentséghez és Mennyből az angyalhoz szokott magyar? Nos hát… hátba veregetik, és vesznek neki is egy pint sört. Lolánk azonban remekül veszi az akadályt. Mindenhol azt az illetőt várja rajongva, aki ajándékot hoz neki. Ha itthon van, a Jézuskát, ha ott, akkor a Télapót. És meg van győződve arról, hogy a Jézuska azért nem megy Angliába, mert nem beszél angolul… Hát lehet nem Vele számolni a napokat?